Én azóta vagyok óvatos az anyósokkal, mióta kiderült, hogy az apám fia vagyok. Ennek első jelei 16 éves korban mutatkoztak, korábban csak a fülméret utalt rá, de az  akár lehetett volna véletlen is (nem), akkor találkoztam viszont életem első anyósával. Én - a lányával való első két hét valamelyik estéjén - hoztam egy olyan olyan döntést, amikor Nyomozó felhívott, hogy baj van, hogy elmentem hozzá. A barátomat VÁLASZTOTTAM. Mármint ezt az anyós mondta. Szerintem csak egy teljesen normális és vállalható EGYSZERI ALKALOM volt, még csak nem is döntés, evidencia, semmi nagy kaland, másnap újra ott voltam a lánynál, a világot megmentettük még előző nap este, azt kész.

Na de innen nem volt bizalom, belém volt látva a rossz férj, az otthonkerülő, a cimborákat előbbre tartó, a nem tudom mi minden még. Innen ment a szabotázs, én már nem tudom mi, milyen sorredben és miért történt, régen volt már, elég az hozzá, hogy két és fél évig nem volt szex - ez nagyon sok órányi babylonblue-t jelent egy 17-18 éves kamasznak (azt most hagyjuk, hogy korai lett volna neki, vagy nem, elég erős jelei voltak annak, hogy nem, DE AKKOR SEM!) - volt viszont két szakítás - egy végleges - a részemről, meg kurva sok vita és szeretetgyűlölet.

Az ANYÓS, érted?...

Hogy kicsit puhítsunk: azért elmondható, hogy nagy átlagban az anyák szerettek jobban, kivétel jelentettek azok a családok, ahol ők hordták a nadrágot. Ott voltak a gondok.

Szeplős anyuja más, én is felnőttem(?), de valami mégsem klappol. Tudjátok mi kúr fel? Hogy ha ott vagyok, akkor általában baszom nagy csend van a konyhában, mert nem szoktak rádiót hallgatni. Ez nekem annyira életidegen, hogy a hátam borsódzik belé, csend van az egész kurva házban. De legyen, amikor kiugranak vásárolni, akkor én bekapcsolom sutyiban és szól, míg meg nem jönnek, előbb-utóbb kihúzzák. Mert úgy van, ahogy ő szereti. Legyen, ő háza.

A tévé ugyanilyen dolog, megy valami bármi a nagyszobában, este kilenc fele át is megyek a "mi" szobánkba, mert már erősen megy a pizsamázás, meg ágybacsuklás, ott lefolyás, hunyorítás. És a másik szobában nincs tévé, nincs semmi, csak könyv van, ha vittem magammal, de legyen így, egy kurva estét csak kibírok RTL Klub vagy AXN nélkül, le se szarom.

De most, hogy ő itt aludt sokadszorra, az ÉN albérletemben, akkor is Álomhajót vagy mi a faszomat kellett nézni a Story tévén, mert ő azt akarta - na és ez kiborít. Nem a tévé, nem a vendéglátás, hanem a korlátolt, a magán kívül 10 szögpercet sem belátó személyiség, az kúr fel.

Azt hiszem legalábbis, még nem fogalmaztam meg pontosan, jövök majd még ezzel, az biztos. Most túlságosan süt a nap blogíráshoz, nekem meg van három nap offom, menni kell.