Előre szólok: megint az a szituáció van, hogy olyasmiről írok, amihez egy kicsit sem értek, viszont nagyon érdekel. Bocs.

Kicsit lemaradva olvastam (egy év az nem sok), hogy miként verte körbe az Amazon az elmúlt pár évben az eBay-t és másokat, meg kicsit pofán a Google-t, miszerint az egykori online könyváruház olyannyira hitet tett a digitális  világ mellett, hogy az e-könyveihez saját e-könyvolvasót dobott a piacra. Hogy ki fejlesztette nekik azt nem tudom és nem is fontos, de a cuccra az van ráírva, hogy Amazonkindle és nem Samsung vagy Nokia vagy Dell vagy Asus vagy madárlátta Alma. De önmagában ez sem fontos.

A google-t persze nem annyira maga a könyvolvasó érdekli, hanem a benne rejlő tartalmak, maguk a "könyvek". Sőt, a könyvolvasó mintha egyáltalán nem érdekelné, mert az előbb belinkelt hozzáértők azt írják, hogy "A Google ugyanis szeretné a könyvolvasást a felhasználók webböngészőin belül tartani, azaz egy olyan formátumban letölthetővé tenni a kiadványait, amelyet egy hétköznapi pc vagy egy okostelefon segítségével is megnyithatunk."

Csak azért fárasztok ezzel bárkit is, mert úgy néz ki, hogy erre haladunk. Nem lesznek könyvek, bazdmeg.

Ugyanúgy meg fognak szűnni a könyvek, mint az FHM magazin. Mármint az igazi cellulózból és nyomdaszagból álló könyvek. Pár évig még ugyan sorbanállunk az Alexandrában meg a Libriben, de ezek majd drámai hirtelenséggel csődbe mennek, mert minden könyv digitális lesz, és nem lesz nyomda meg Európa könyvkiadó, meg semmi sem.

Pedig én szeretem a könyveket, még Leslie L. Lawrence könyveit is szeretem, abból az aspektusból, hogy könyvet veszek a kezembe egy nyugis délután, hátradőlve, és ez megadja nekem a könyves-kikapcs. semmivel nem pótolható egyedi élményét.

A könyvet  ízlelni lehet. (Mondtak ilyeneket az újságokról is.)

Szaga van, peregnek a lapjai, súlya van, széthajtva le lehet tenni, ne adj isten a hétvégi hűtő teljes tartalmát magába fogadó szenyával is leehetjük, és az a majonézpötty ott lesz benne három év múlva is, mikor újra előveszed.

(És különben is, jut eszembe, most vettünk könyvespolcot!)

Szeretem a könyveket.  Kötődök hozzájuk, mert apám megszerettette velem az olvasást. A könyvek ott voltak mindenhol a lakásban, az ő megsárgult lapú könyvei, az én ifjúsági regényeim, a szocos lexinokok, szótárak, verses kötetek. Szeretek „könyveket” olvasni,  ismeri az érzést az agyam, jutalomként könyveli el a könyvvel kapcsolatos  pillanatokat már a válogatástól kezdődően, a megvételen át, az „alig várom, hogy belelapozzak”-órákon keresztül, a hátradőlésig és az akadozva induló, majd minden mást feledtető belemélyedésig.

Miközben itt már előre sírok a őskorszaki-hozzáállásomban a még meg sem történt mittudomén hányadbeli írásbeliségbeli változások miatt, pontosan tudom, hogy milyen paradox ez az egész, mert a naplómat is online írom, újságot sem olvasok már mióta, mert itt van minden a neten, a gépen, a kettes számrendszerben.

Kb. tizenkilencmilliószor hallottam tanulmányaim során, hogy régen ezer évekig ment változatlanul a generációk között egy-egy tanulság, lecke, hagyomány, és úgy általában a tudásátadás, most meg már a saját apáink sem tudnak olyat mondani, ami megállná a helyét az életünk végéig. Sőt, mi magunknak is változtatni kell a paradigmákon, mert a világ oly’ gyorsan változik, hogy egy életen belül is többfajta tudást,  munkát kell elsajátítanunk, mert nem tart ki egy-egy állás egy életen keresztül.

(Az üzenet lényege különben mindannyiszor annyi volt, hogy „úgy bevallanám nektek, hogy semmi értelme ennek a szaknak, és én is csak a pénz miatt vállaltam el, hogy órákat adjak, meg különben is kurva szar tanár vagyok és a szakmáról is csak beszélni tudok, művelni nem, de egyáltalán: ugye nem képzelitek, hogy ebből meg tudtok majd élni?)

Igen, a világ gyorsan változik, hiszen régen elképzelni sem tudtam, hogy papír és toll nélkül írjak a gondolataimról, most meg már a saját aláírásomat sem ismerem meg, ha oda kell kanyarítanom valahova. Sőt, azt sem tudtam volna elképzelni, hogy a kamaszkoromban összegyűjtött szexlapokat értéktelen és túlhaladott papírszemétként hajítom ki a lakótelep egyik, távolabbik végében álló kukájába, sőtsőt, ugyanígy jártak pár évvel ezelőtt a cd-k is. Talán még az internetet is kidobom egyszer, ki tudja.

DE A KÖNYVEKET?? Azt már nem. A könyvekhez ragaszkodom. Vajon tényleg ez lesz az a pont, ahol átlép rajtam ez az egyre szűkebb és gyorsabb spirálba hajló „fejlődés”, „őrület”, „világ”, nevezzük bárhogy?

Vagy, ha komolyan áttörést hoz az e-könyv és az e-olvasó, mint ahogy azt mondják, hogy ez az USA-ban már megtörtént, akkor majd, megrögzött kütyüsként azt mondom, hogy nézzük meg ezt a cuccot is?

Mert a könyv szeretete valahol a tárgyakhoz való kötödést is jelenti.  Szeretni egy könyvet, azt is jelenti, hogy szereted a tárgyat, magát is. A tartalom és a tárgy egymástól el nem választható. Egyelőre.

Szóval a digitális könyvet szerintem úgy lehet megszerettetni azzal a szűkebb, mit tudom én, nagyjából a 25 és 45 közötti réteggel, aki még hajlandó a változásra , hogy tárgyat adnak a kezébe. Tudjuk szeretni a telefonjainkat, a számítógépeinket. Nem a cégest, ha olyan is van, hanem a sajátot.

Tudnánk szeretni az e-könyv olvasót is? Megnéztem a netet, de annyira még nem marketingeltek rá, hogy ezt elérjék. Igazából egyetlen hangulatkeltő, az első színesbőrű fehérneműmodellek óta vállalhatóan szalonrasszista képet találtam a fekete fiúról, a fekete kabátjáról meg az ipod óta kötelezően fehér színű kütyüjéről. Hogy így jól nézzenek ki együtt, és akarjunk ilyet.

Ez azért kevés. Ezen a képen kívül annyira tellett egyelőre, hogy „sima” könyvek, esetleg újságok adják a hátteret, alkotnak kontrasztot az olvasóval. Persze, értem az előnyöket, de mint mondtam: Ez azért kevés.

Másik cég, másik olvasó, ugyanaz az antikreatív séma

A kíváncsiság- mint a változásra való hajlandóság egyik alapfeltétele - azért megmaradt: várom, hogy mi lesz, amikor itt is lesz, és nem hatvanezer forint lesz, és én is megtapoghatom, hogy milyen az egyelőre számomra elképzelhetetlen elektronikus papír, és, hogy hogy válik be a készülék az olyan nagyon gyorsan olvasó embereknél, mint én.

Addig is boldogan forgatom a karácsonyra kapott fekete-fehér, szagos, nehéz könyvet, aminek már a külseje is olyan szép, hogy simán bele lehet szerelmesedni.