harminc

Hát újból rá kellett jönnöm, hogy miért kellett nekem annyira egy autó annak idején: mert 60 kibaszott kilométert csak horrorba illő három óra alatt lehet megtenni ebben a szájbabaszott országban. Tömegközlekedési kálvária következik.

Nem, nem indultunk neki bután, reggel mentünk, REGGEL, amikor esélyünk volt arra, hogy legyen helyünk. Nem akartunk mi üres buszt, hátradönteni az ülést, feltenni a lábunkat, nem. Csak két darab, lehetőleg egymás mellett lévő helyben reménykedtünk. Ok, elismerem, nem a Népligetnél szálltunk fel, mert az rohadt messze van, megáll közelebb is az a busz New Jersey felé. Ezt az egy hibát fel lehet nekünk róni.

Persze nem volt hely, telis tele volt az a majdnem hajnali busz nyuggerrel, de olyan szinten, hogy állni is éppen, hogy csak tudtunk a sofőr mellett. Annak meg melege lett, izzadni kezdett, mert hát egyértelmű, hogy egy nagydarab, pocakonfeszülő inges, kopaszodó, volánalkalmazottat nyertünk meg. Ki is nyitotta ránk  izibe az ablakot, Szeplős kapta bőven nyakába a friss reggeli szellőt, nyolcvannal az autópályán.

Visszafele: reménykedni már nem is reménykedtünk, vasárnap délután ez ugye felesleges. tevékenység. De ami várt minket az autóbuszállomáson, azért még a vasárnapot tekintetbe véve is meredek volt: nagyjából, negyvenen, negyvenöten akartak felszállni. Két busz jött, abból az egyiken MÁR álltak és senki nem akart leszállni a kis városunkban. Oké, telefont előkap, Elvira hátha mondd valami biztatót. Elvira azt közölte, hogy a következő értelmes vonat húsz perc múlva megy, majd jön egy IC- fizessél 60 km-ért még 500 Ftot - aztán egy személy, és majd jó másfél óra múlva még egy gyorsvonat.

Hát az a húsz perc New Jersey-ben necces. A jegy ára ugyan csak 70 Ft-tal olcsóbb a pestinél, de a szolgáltatás alapján messze nem éri meg azt a 220 Ftot sem. Igen, van ami rosszabb a BKV-nál...

Hát ott kezdődött, hogy nem is jött semmi 10 percen keresztül, és éppen feladtam, mikor csak megérkezett egy ikarus csodajárgány. Az út maga rettenet, vasárnap kb. úgy néz ki, hogy a sofőr kikönyököl és 25-30-cal elpöfög a követekző piroslámpáig, vagy megállóig. Akárhogy igyekezett, mégis elértük a vonatot, sőt még számlát kérni is volt időm. A MÁV-os hölgyek egyfajta szépírási feladatként fogják fel a számlatömb kitöltését-ez nem egy új keletű megfigyelésem. Úgy kanyarítják, olyan gömbölyű betűket rajzolnak, hogy csak győzze kivárni az ember meg a sorban mögötted állók, akik nyilván elkívánnak csak az áfatartalom kitöltése alatt 26szor a jó kurva anyádba.

Hatos peronra jön a vonat, be is mondja a mindenhol jelen lévő mély baritonú vasutas, de nem kell félni, New Jersey-ben annyira rossz állapotban vannak a sínek, hogy az állomás pár kilométeres körzetében óvatos 5km/h-val gurulnak csak a vonatok.

A felismerés, hogy ezt is beszoptuk maradandó élményvolt, olyasmi, aminből tanul az ember: annyian álltak a peronon, hogy nem is láttam a végét. Tömött sorokban csak fejeket és fejeket és fejeket láttam. A vonat dugig tömve volt, de itt legalább leszállt a fele banda és hálistennek voltam annyira nekiindulva, hogy kérdés nélkül felkúrtam két iszonyat elhízott néni bőröndjeit a csomagtartóra. Ott utaztatták maguk mellett, ahogy kell. Igazából csodálkoztam, hogy nem lincselték meg őket addig.

A vonat 1:26 percet írt menetidőnek, mert NAAAAgy nemzetközi járat lévén a Keletiben kellett, hogy megálljon. Az 1 óra 26 perc menetidőt 1 óra 45 legkevésbé sem lelkesítő perc alatt teljesítette...

Lepukkanva, leizzadtan, büdösen mintegy három óra útazás után érkeztünk meg. Az út alatt körülbelül 2226678szor fogadtam emg, hogy holnap venni fogok egy bármilyen autót.