harminc

Az egyik embereket a másikak megcsalják, csúfolják, megverik, molesztálják, és még ki tudja hány különböző módon bántják, akarva-akaratlan, gyakran pusztán csak úgy, hogy saját életüket élik, bele sem gondolva a másik helyzetébe. Bántjuk egymást önigazolást, kielégülést keresve, hiúságtól elvakultan, vagy másoktól bántva, önmagunkat keresve, öntudatlanul kieresztett karmokkal. 

Annyi elbaszott kapcsolatot látok, egyet se, ami működne, gyakran azon csodálkozom, hogy mi a faszom tartja össze ezt az egész társadalmat? Aztán persze rájövök, hogy az a csodaszép, ostoba, reménynek nevezett, fajfenntartó életküldetés.

Nem vagyok harminc. Elkövetni azonban már elkövettem mindent, amit egy harmadik ikszbe belépő kapuzárásos fasz csak elkövethet. A legjobb barátom szintén ugyanebben a cipőben jár, azzal a a különbséggel, hogy neki már volt felesége, a felesége volt. A másik legjobb cimborám egy tizennyolc éves lányban találta meg az Nagy Szerelmet, ő most boldog, ezáltal deviáns, vele most nem foglalkozunk.

Arról, hogy jutottam idáig, ezt írtam nemrégen magamnak, akkor, amikor még eszembe sem jutott volna, hogy épelműségem megőrzése érdekében nekem blogot muszáj írnom:

Van egy pillanat, amikor fekszel a lánnyal az ágyban – előtte, közben, utána, tök mindegy -, és rájössz, hogy a betett romantikus és/vagy szeretkezős albumból ugyanazt a számot éppen vagy tizenötödször játssza le gép.

Addig nem tűnt fel, mert annyira el voltatok foglalva egymással, de akkor hirtelen rájössz. Az is beugrik persze, hogy miért is nem tűnt fel addig, de ez más kérdés.

Nos, ha úgy nősz fel, hogy egy kapcsolatból körülbelül eddig vagy csúcson, hogy nagyjából ez az utolsó pillanat, amiben jó vagy és amit szeretsz,  akkor elmondhatom, hogy viszonylag nagy bajba kerülsz a későbbiekben. Még nagyobb bajba, ha ezt a barátnőddel közös laptopon írod le a közös lakásotokban…

Ha a  nullától az előbb leírt pillanatig tartó időszakot viszonylag korlátlan mennyiségben tudod és vagy is hajlandó reprodukálni, akkor elmondhatjuk, hogy a szerelembe esésben, a hódításban, abban az izgalmas, torokszorító időszakban, amikor pezseg körülötted és benned minden, a saját pályádon - és nem tovább, nem vagyunk telhetetlenek – eléggé jó vagy.

Nem is annyira a szex a lényeg, hiszen azt már sokan sok helyen elmondták, hogy az egész verbális és nem annyira verbális előjáték sok esetben jóval izgalmasabb, mint maga az egymásnak esés. Lásd azt a közkeletű - és a 13-14 éves fiúknál minden bizonnyal idegrohamot előidéző vélekedést -, miszerint egy nő sokkal izgalmasabb felöltözve, akár fehérneműben, mint anyaszült meztelen.

A játék a lényeg.

Nem azt mondom, van, akivel teljesen egymásra lehet gerjedni és féktelen, vak, őrült szexuális viszony teljesedik ki, de ha valakibe belebolondulsz, ha beleszól a szíved, már el is felejtetted a - jobb esetben - ágyban rád váró lányt.

Ám a játék a valóságban nem olyan tiszta, mint egy fasza programban. Maga az élet sem olyan tiszta, mint a várva várt játékod legújabb kiadása, ami elé borítékolhatóan odafagysz két-három hétig.

A játéknak itt bizony következményei vannak, nem lehet minden szemét nélkül folyton elölről kezdeni. A hullák és a sebek megmaradnak, az álmaid odalesznek, és sokszor belezavarodsz és megcsömörlesz az egésztől. A valóságban egy lelkiismeret nevű rémséges dologtól szenvedő kis pöcs vagy és kurvára nem puffantasz le mindenkit hátra se nézve, bal kézből, napszemüvegben.

Szóval idekint nem vagy pszichopata, bár ezt a tényt egyedül te ismered, a legtöbb lány, akit otthagytál, esküvel vallaná, hogy Joker melletted elmehet a picsába. Pedig azt hitték te vagy Batman. Erős, rejtélyes és Férfi.

Hát nem.

Az évek során lesz egy olyan meccs, amitől neked is sok lesz. Amiben mindenki veszít, amiben a könnyek és a bántások után mindenki szabadon távozik, és mégsem - mint a picivel súlyosabb amerikai filmekben. Mindenki él tovább, tanulva a leckéből, kicsit csendesebben, higgadtabban, a múltjával a háta mögött. Biztos tudnál ilyen mozikat mondani, amelyeknek így lett vége.

És itt a hiba, hogy a moziknak vége lesz, a te életed meg kurvára tart még hatvan évig. Könnyű azt mondani, hogy megtanultam a leckét, soha többet és jó útra térek. Eltelik két év valaki mellett, és szép lassan visszaférkőzik beléd a sunyiság. Mert a legnagyobb tanulság az, hogy úgy sem változol, ahogy egy magát elfogadó valaki mondta: „van egy vérmérsékleted, és kész”.

Szóval én azt mondom, hogy Rambo az én emberem, őt mindig vissza lehetett hívni. Kis hiszti, kis húzódzkodás, kis magát kéretés, hogy most mégsem akarom eltenni fél Burmát láb alól, azt mégis jöhet a nagy gyilok. Hatvanévesen is.

Aztán majd hetven évesen magamat pelenkázom kutyáktól rágva valamilyen sarokban, a Nyugati mellett.