Bevallom, erre nem volt kész tervem, az ember mégsem készülhet minden nap arra, hogy kiverik mellette a férfivécén. A mai naptól ez is másképpen lesz: ezennel megfogadom, hogy még a kétértelműség határán jelzést adok a jelenlétemről, hogy nagy izzadva még bele lehessen magyarázni: túl sok csepp maradt a péló végén.

Nem kellett sok idő,  és rászoktam arra, hogy a cégnél üresen maradt folyosóra járjak le rátalálni a szükséges kakimagányra. Én a negyediken dolgozom és nem vagyok rest, hiszen csak egy gyors lépcsőforduló választ el a harmadik emeleti nagydolog-paradicsomtól: egy vécé csak nekem, egy vécé, ahova nem nagyon jár  más. Azért van erre szükség, mert ugyan nagyon faszályosan márványminimál az új épület új mosdója, de valamiért az építtetőknek nehéz volt felfogniuk, hogy az emberek nem szeretik alul-felül nyitott, közösségi mellékhelyiségben szétfingani a fajanszot. Azt lehetőleg zárt helyiségben szeretik, mert ilyenkor kérem az anusnyílás mellett társadalmi tabukat is feszegetünk egyúttal, és bizony meglehetősen kényelmetlen dolog az altesti ráröffentés és tisztára csiszolás után arccal vállalni magunkat mások előtt. Inkább akkor már ne hallják azok a mások, vagy legalább a magány illúziója legyen meg.

Az irodaházban ezt úgy a legegyszerűbb megoldani, hogy elmész oda szarni, ahol más éppen nem ürít, és ha neadjisten a terület, vagy helyiség még pontosan ezt a célt is szolgálja, akkor igazán jó helyen jársz. Nekem ez a jó hely a harmadik emelet üresebbik felén lévő toalett volt- legalábbis a mai napig.

A lépés a törlés fázisában lepett meg és ki is váltotta az azonnali feltételes reflexet: Madam Tüsző pózba merevedtem és kezemben a két csíknyi papírral  "a nem vagyok itt "-szintű némaságot próbáltam elérni.

A lépés megállt az ajtóm előtt, de akkor nem sejtettem még, hogy a rejszolás jött vele a pisi helyet. Igazából el se jutott az agyamig, hogy a lépéssel  egyáltalán nem érkezett  kispatak, csak arra lettem figyelmes, hogy azok a csepplerázások gyanúsan intenzívek, és mire felfogtam, hogy az az igen sűrű susususususu zajocska olyan cseppeknek szól, amelyek még nincsenek jelen, már késő volt.

És akkor most el lehet képzelni, hogy letolt gatyával,  a megzavarástól önkéntelen-lábujjhegyen, alattam a produktummal, kezemben a produktum-mentesitővel egyszer csak abban a szituban találom magam, hogy valaki mellettem a piszoárt akarja teleküldeni apaanyaggal.

A piszoárt?? Hát milyen elmebeteg állat az ilyen? Miért pont a piszoárt, miért nem vonul el már akkor legalább a nagyvécé paravánja mögé? Nem mintha attól nekem jobb lenne, de mit csinál akkor, ha valaki bejön?! Jó, tudom, ide nem jön be senki, de akkor is. Lehet, hogy ez erre izgul?

Valahol ott adtam fel, hogy vádlim elkezdett remegni a lábujjhegytől, és meg kellett mozdulnom. Az övcsatom elkezdett csilingelni, a rejszolás persze egyből megijedt és átadta a helyét a lépésnek, aki viszont nagyon sietve távozott.

Én befejeztem, amit elkezdtem, és azzal a nyugtalanító gondolattal távoztam a tetthelyről, hogy nem elég, hogy arctalan fikát falra kenők között dolgozom, de már piszoárba élvezők között is. Rém kellemetlen a zaccal találkozni, komolyan mondom.