Ugrás a tartalomhoz
aug. 02. 2010
Címkék: nyaralás

Ötödik fejezet - Végállomás

(Szeplős) Most van fél tíz és már úton vagyunk Genova felé.
Sírtam, amikor eljöttünk Camporossoból.
Check out 80 Euró (1 Eurót elengedtek, mert senkinek nem volt aprója.)
Kávé,tea 1 Euró

Az idő még kellemes, szűrt fény van, a nap a felhők mögött. Elég lassan haladunk a kis városokban a part mellett, szűkre vettek mindent. Nem nagyon vannak parkolók, normális méretű benzinkutak sem. (A legtöbb helyen már jó ideje csak önkiszolgáló kutak voltak. A 24 órás kút pedig szinte mindenhol azt jelentette, hogy oldd meg magadnak kártyával. A készpénzes és amúgy is bénázó, bizonytalan turista meg ne fogyjon ki üzemanyagból rosszkor és rossz helyen. Na pont ezek miatt tankoltam mindig már harmadtanknál.)


Peti most talált egy Agip kutat pisilni. (Hopp...Jó, de az is érvényes, amit az előbb mondtam.)
Nem tudom, meddig jutunk el ma és hol alszunk, de valahogy majd csak lesz.

7 óra vezetés után Genovát elhagyva, bőven Monterosso előtt  fürdés a tengerben. Parkolás egy órára 1 Euró

34 Euró (1,42 L)
57282 km

Kanyargós hegyi utak vezettek Monterossoba, amit másképp csak a tenger felől lehet megközelíteni. Az Öt Föld egyike, ami a Világörökség része. Erre legalább két nap kell, hogy mindet megnézze az ember. Kocsival csak a városka pereméig mehet el az ember, bent már csak gyalogos forgalom van és egy vonat, ami mind az 5 városon keresztülvisz.
Nekünk 2 óránk volt 3 Euróért. Azt a kilátást kerestük, amiről híres ez a hely, a sziklafalra épített házakról. Kiderült, hogy az pár (öt) faluval arrébb van.

 


Pisa előtt egy autóút mellett aludtunk egy benzinkút parkolójában. Újabb szúnyogcsípéseket szereztem és egy pókot, ami a nadrágom redőiben bújt el. Megölésének folyamata és reakcióm a jelenlétére nem kis vidámságot váltott ki a mellettem ülő roppant együttérző fiúból. :)

Július 9. péntek, 14 nap.
8.25
5.20 óta fenn vagyok, Peti 6-kor kelt és mentünk is Pisába. Fél nyolckor már különböző szemszögekből vizsgáltuk a Ferde Tornyot. A tér ahol van, a Piazza dei Miracoli, nagyon szép. Az egyik árusnál akartunk venni hűtőmágnest, mert már elkezdett kipakolni, de nagyon bunkó módon elhajtott, mondván, hogy 9-kor nyit.
most már robogunk Firenze felé, biztos nagyon fog tetszeni...
Csak ne legyen dugó.

Költségek:
tegnap esti vásárlás (Monterosso) - 1,78  víz, zsemle

Reggel:
0,90 kv Petinek
1,60 capuccino+briós Szeplősnek



Firenze
7,5 Euró ajándékra+3 Euró parkolás.
Csodás város, annyi műemlékkel, hogy alig győzi az ember. (A bőrtáskákról nem is beszélve, ugye, Drágám? - Még szerencse, hogy aranyban nem utazik.)
Annyi mindent láttunk, de a múzeumok sztrájkoltak, persze idő sem lett volna nagyon rá. A Mediciek és Michelangelo tudtak valamit, ilyen szobrok és épületek nem nagyon találhatóak máshol.

Gelatot még mindig nem nagyon ettem, pedig annyi volt, mint bőrtáskás... amit szintén nem vettem. 45-60 Euró között mozogtak az olcsóbbnak számító darabok. Azt a barnát nagyon sajnáltam otthagyni... az táska lenne egy darabig. De majd vagy itt a Garda-tónál, vagy Veronában talán még akad valami. (A ködös ígéreteim egy Tarvisio nevű város piacával kapcsolatban nem győzték meg ugyanis.)

 



Sztrádán jöttünk, 13,90 Euró (Firenze-Verona), pont, ahogy Jazz írta. Megérte, definitív :)
Ásványvíz 1,75 Euró


(Én) Szóval vissza Camporossohoz: ahogy elnéztem a holland párt mellettünk a Clioval, a sátorjukkal, és ugyanígy a többieket, meglepett a felismerés, hogy mennyire hasonlóak vagyunk annak ellenére, hogy valószínűleg mennyire különbözik az életünk.

Két napon át néztem az olaszokat a porontyaikkal és borzasztóan szimpatikus volt a gyerekekhez való hozzáállásuk. Nincsenek a kicsiktől hasra esve, teljesen természetesen kezelik őket, egyszerűen az életük részei (és nem maga az Életük.) Beszélgetnek mellettük, ha kell, odafigyelnek rájuk, átadják őket a másiknak, azután pedig csinálnak más dolgot tovább. (Hogy érthetőbben is leírjam: ezek az élmények általában egy vendéglő teraszán értek bennünket, ahol az olaszok rendszeresen megfordulnak, mert a hírek szerint náluk az az ünnep, ha otthon főznek. Vegyük pl. Francescót. Francesco egy tökéletesen kopasz baba volt, két hatalmas barna ufószemmel és majd szétrobbant az életörömtől. Hat ember volt vele, ebből két nő és négy férfi. Az egy helyen töltött kb. egy-másfél óra alatt nem jöttünk rá, hogy kik a szülei. A felnőttek alapvetően az egymáshoz való hadarással voltak elfoglalva, ám ha a helyzet úgy kívánta meg, akkor valaki felvette őt, elment vele kicsit sétálni, vagy átadta másnak, ő meg cigizett addig egyet. Nem volt semmi felesleges tutujgatás, mártíromkodás, de úgy sem jött ki a dolog, hogy Franceso esetleg zavarná vagy idegesítené őket, bármelyiküket. Francesco egyszerűen része volt az estének, nem tudom másképpen írni. És ugyanezt láttuk még jó párszor, sőt olyan is volt, hogy megérkezett a baba-parti volt mellettünk és a szinte abszolút újszülöttet már vitték bemutatni a gondolom bővebb értelemben vett családnak, barátoknak, tök mindegy. Ez nekem egy kicsit veszélyesnek tűnt, de végül is beláttam, hogy olasz nemzetiségű lévén a társasági életet nem kezdheti elég korán.)

Bardolino
(Szeplős) A Garda-tó mellett vagyunk még egészen a délkeleti parton, a Camping Continentalban.
Elég nagy kemping, sokan is vagyunk és valószínűleg nem lesz olyan halk, mint Camporosso, a családias hangulatával és a másikra odafigyelő barátságosságával. De szép itt, a tónak csodálatosan selymes a vize... Édesvíziek vagyunk, egyértelműen. A hegyek, amik a tavat körülölelik, csodaszépek és hangulatosak. A tó vize tiszta és nagyon jóleső. (Este azért hideg, nem olyan, mint a tenger.)
Ahhoz képest, hogy Bardolino kisváros, mindene megvan a turistákhoz. Sétáltunk egyet este és mindent láttunk a táskaárusoktól kezdve a Gelatosón át...VÉGRE ETTÜNK (2,80) ISTENIIII!!!
...Na, az operaénekesig és a Négy Évszakot játszó hegedűsig. (Kurvára ment a flanc, a Garda-tó, be kell ismerni, sokszor eléggé olyan, mint az Álomhajó nevű sorozat, ahol a jovális német turisták jovális álkalandok során költik el a jovális német márkáikat pénzüket.)

A séta végén, a tóparti kis büfében (A Relax bár, ahol tíz sör után kap az ember egy ingyen Relax báros pólót. Nagyon akartam volna egyet, ha rajtam múlott volna...) ittunk sört  és egy citromos üdítőt, jéghideget, tökéleteset. (5,5 Euró) Aztán sátras vacsi, kis borozás és esti fürdés. Jó nekünk :)
Most éppen elég hangosan szól a partól a zene, még nem tudom, hogy lesz az alvás, de kiderül.
Már csak 2 nap. Hamar eltelt, sajnos. De sokkal gazdagabbak vagyunk a látottaktól, és ez mindent megér.

Július 10. Szombat, 15 nap.
33,52 Euró (25, 61 L) 1,309/L
57796 km

08.33
Elindultunk Bardolinoból körbejárni a Garda-tavat. Északon állítólag nagyon szép. (Már előző nap elindultunk, eleve északabbra akartunk kempingezni is, de baleset történt előttünk, és egy félóra várakozás után beindítottam a kocsit, megfordultam - akkor úgy voltam vele, hogy tudni kell nem erőltetni, ha nem megy. Nem volt kedvem elcseszni egy napot a semmire.)
Garda városában megálltunk az út mellett, (csak parkolóházban tudtuk otthagyni az autót. Idegenkedésem a parkolóházaktól utólag belegondolva jó nagy hülyeség volt, mert mint megtudtam Amszterdamban is ez lett volna a legjobb, legolcsóbb megoldás.) és csináltunk pár képet, majd a városi piac és kikötő felé vettük az irányt, ahol is egy pár eurót otthagytunk:
Parkolás 1,10
Ábi ajándéka 4,5+2,5
Enci ajándéka 12
És hát megtaláltuk a TÁSKÁT, amit otthagytunk Firenzében. 65 Euró
De megvettük és imádni fogom, tudom :)

Most Limone-ban vagyunk. Ebédeltünk egy isteni hamburgert, igez, rendes grillezett hússal (a zsemlét is meggrillezte a büfés, csak, hogy tényleg jó legyen) és sült krumplival, kv és lemon soda kíséretében. 8 Euró+0,90 a kv.
Most pocolunk a parton (ne kérdezzétek, pocoltunk és kész). A víz jéghideg, de isteni jó.


(Én) A Garda-tó pont olyan gardás, mint a képeken, csak sokkal párásabb, ettől pont olyan kopott színűnek néz ki a túloldalon lévő hegy, mintha egy 80-as évekbeli képeslapon látnám.

 


Amúgy itt minden a németekről szól, az eladók németül szólítanak meg (egy szőkésbarna srácot egy szeplős lánnyal). Nem tudtam, hogy a németek Ibizán kívül más üdülőövezetet is birtokba vettek.

Visszajöttünk a kempingbe, most nagyon sokan itt vannak, kint a parton, tiszta szaros a víz. Majd este szép lesz megint.
A sátor egész nap árnyék nélkül volt, de igazából ezek a dolgok lényegtelenek. Est újra kiülünk majd, iszunk, amit tegnap ittunk és ennyi.
Holnap megyünk haza. Szeplős azt mondja disznó vagyok: nem kellett neki az arcára tetovált szívem. Bah. És a vállára?
Ezt otthagyta. Na.

(Szeplős) Ez a nagy utazó úgy alszik a parton, mint a babák. Itt ülök az árnyékban, nem merek már napozni, fáj és viszket a hátam, meg a mellkasom is.

2,80 Gelato
(Én) A mentás gelato inkább érdekes, mint jó. Mondjuk ettől függetlenül "this is Gelato, not icecream."

Mit kell venni a jóhoz szokott belünknek?
-Grana Padano
-Oliva mix/Frutti di Mare mix
-Olivaolaj
-Ciabatta
-LEMON SODA
-Nagy olivabogyó

(Az volt a terv, hogy majd valahol a határ közelében megállunk egy Euro Spin, vagy valamilyen áruháznál megállunk és tönkrevásároljuk magunkat minden földi jóból. Trieszt mondjuk eléggé a határszél volt, ez kétségtelen, de szerintetek kurvára pontosan  a szieszta kezdetére értünk oda?)

Konkrétan fogalmam sincs, hogy ki fog ma játszani, de a vb igazából nekünk csak tömeget meg hangzavart jelentett eddig is, meg most is. (Így a félidőnél fel is álltunk és otthagytuk a vb legjobb meccsét, a német-uruguayi csatát.)

Itt ülünk a Relax Bárban, a tó partján és az összes asztal foglalt volt majdnem...
Nem baj. A döntőt majd megnézzük otthon, ketten, az antennás tévénken.

Ez jellemző ránk, hogy jobban izgulunk a kezdő pincérlányért, mint a meccs miatt. Az olaszok rájuk jellemző módon elvesztek az asztalfoglalások és a telítettség összevisszaságában. (Pedig nem volt egy hú, de mekkora nagy hely.)

Amúgy Szeplős megőrülne, ha itt kellene élnie. Szeplős ugyanis zebra- és szabályfüggő. Az, hogy itt át kell menni az úton, az egyszerűen őt tönkreteszi.
Nekem meg tetszik, hogz nem kell indexet használni, le is szoktam róla. Bár az egy sáv kétsávosítása eléggé zavar.

Uruguay-Németo. 0-1

Van egy újszülött-party is itt, mellesleg, el is hozták meccset nézni. Szoknia kell úgyis.

Uruguay-Németo 1-1
Ez idáig egy nem rossz meccs.

Július 11 vasárnap 16. nap

08.05-kor kicsekkoltunk a kempingből (65 Euró)
kv 0,90+ 3,50 valami

Triesztnél kijöttünk a pályáról (16,60), de sajnos már szieszta-idő volt, így mindent zárva találtunk. Pedig még ott volt a bevásárlólista az olasz hozzávalókhoz. Így jártunk, majd ezt is legközelebb.

Szlovénia 12.56
1,223 Euró/L 25,00 Euró 20,44L
58257 km
Autópálya-díj 15.00 Euró
2.60 szenya

A szlovénoknak kurva sok fájuk van. Tehenük viszont egy se.

Üzemanyag/kmóra VÉGE!
58721 km

(Ez - jelentős szimbolikus értékkel, legalábbis akkor úgy éreztem - Siófokon történt. Egy   kellemetlenül hosszú darabon jöttünk világító, piros lámpával, tehát a tank elég üres kellett, hogy legyen. Úgy gondoltam, akkor itt lesz a legpontosabb, tehát itt fejeztük be mérést, a naplót és a nyaralást. Ennyi volt. Hazajöttünk.)




 

süti beállítások módosítása