harminc

Az Ákossal való szimpátia vagy ellenszenv nem feltétele a poszt végigolvashatóságának. Legalábbis úgy akartam írni, hogy ne legyen az. Különben is, ez a poszt is sokkal inkább rólam szól, mint bárki másról.

A történet valahol ott kezdődött, hogy Kriszta, aki egyébként azt hiszem kifejezetten utálta, ha így hívják, értett engem.

Tudta, hogy milyen változni, hirtelen változni, mert Kriszta egy meglehetősen kövér lány volt az iskolaköpeny alatt, aki hetedikre azonban  - cicijét kivéve  - már bőven kinyúlta a gyerekhájat és bizonyos szemszögből menő csaj lett a suliban. Nem lett olyan Niki és Adrienn tipusú jónevű barbilány, menő rotringokkal és vékony filcekkel, csajos adidas táskával, de egy outsideres vadóc, pre-bölcsészes, eszes csaj, az lett - inkább az az alkoholos filces típus, tudjátok. Azért ez nagy fordulat egy tinilánynak, tudta hát, hogy milyen a változás. Értett engem, hogy kitörnék már, hogy nem akartam már többet gyerek lenni, de a többi barátom még az volt. Trükkös fogócska, egyérintőzés, bicajozás, pingpongozás. Foci, az nem. Az a menő srácoké volt, csakúgy, mint a tesiórának mind a 45 perce.

Váltottam volna, a baj már megtörtént, életre keltem, de nem tudtam hova, kihez tartok, mit akarok, mi ez amit érzek?

Pár hónappal, egy évvel, másféllel később ott ültünk New Jersey egyik parkjában, a beton zsugaasztal előtti pad háttámláján ülve, jógyerekek módjára. Egy jóval idősebb srác volt velünk, gondolom Krisztára hajtott, de az nem érdekelt engem, mert először voltam olyan ember közelében, akiktől óvva intettek a felnőttek. Pomber (!) dzsekije volt és bakancsa. Fekete volt, szőrös volt, cigiszaga volt, és jólesően nem volt boldog, viszont nagyon cool módon adta a flegmát. A Mode-ról beszélgettek, hogy koncert, meg számok, illetve Kriszta mondta, hogy  ronda a dzsekije, neki soha nem kellene olyan. Itt megnyugodtam, mert a szüleim soha nem engedték volna, hogy ilyen dzsekiben járjak szerintem is ronda volt. De a Mode érdekelt. Kriszta sem nézett ki elmebetegnek, elég volt, hogy belül az volt. Ennyi nekem is megfelelt volna.
Kriszta, pontosabban a nővére, átmásolta az ÖSSZES Mode albumot nekem valami eszement drága, 90 perces kazettákra, amikkel megjelentem náluk. És ha már ott voltam, akkor kaptam Banzai-t is a maradék mágnesszalag-percekre.

A Mode-ra nagyon sokat hangoltam magam, de akárhogy igyekeztem, nem igazán mászott bele a fülembe. (Dehogynem, csak akkor még nem tudtam.)
Viszont a Banzai. Hát hogy a picsába lehet nem szeretni 14-15 évesen egy olyan bandát, ami olyat énekel, hogy:

"Nem vártál
Nem hívtál
Nem féltél
Hazudtál
Engem már
Nem érdekel"

meg

"Szenvedtem
És más lettem
Megváltoztam
Fogd már fel
Engem már
Nem érdekel"

és

"Feketében járunk
Gyászoljuk a jövőt
Ami a miénk lehetett volna
De megöltük őt..."????!

Hát az egész világom benne volt, minden amit csak éreztem, ők tudták, hogy a világnak egy nap kb. hatszor is vége lehet!!

És akkor tudtak olyat mondani, ami továbbvitt.
 

"Hogyha túl sok a baj
És ha őrjít a zaj
És ha nem maradt semmid
Akkor engem akarj
Aki hozzád hajol
Aki csak hozzád szól
(NEKED) hinned kell bennem
Hát jegyezd meg jól

Hogyha mindentől félsz
Hogyha egyedül élsz
Engem nem is kell hívnod
Mert mindig elérsz"
 

Ennyi. Azok a béna hajú a csávók tudtak mindent rólam, és kéz a kézben, bocs, walkmannel a fülben meneteltünk egy jó darabig ebben a fekete, reményvesztett világban.

Ákosra akkor haragudtam először, amikor szétkúrta a Banzait, mint Robby Williams a Thake Thatet. Kivált, érted? Szólókarrier. Velem meg mi lesz?
Nem is tetszett az új albuma, tényleg nem, nem is a sértődöttség miatt.
A Test viszont az Életem Albuma lett. Ugye az ember belenyugszik egy idő után, hogy nincs Sláger Rádió, de szüksége van a Bumerángra, szüksége van valami reggeli értelmesnek mondható, fogható zajra, hát odateker a Neora, ahol hallja, ugyanazon a frekvencián szól, és az jó dolog. Csakhogy egy újabb megosztó témából merítsek:)

A Testen majdnem olyan jó dalok voltak, mint amilyen jó verseket írtam. Megvettem a kazettát, ronggyá olvastam a borítót, a szövegeket, évekig Ákosra aludtam el. Az egyetlen énekes volt, akiért úgy istenigazából rajongtam.
A New kids on the block, az Edda, a Guns'n'Roses nem számít, mert azok egyrészt együttesek voltak, másrészt csak a nővérem után mentem, ez azért érezhető a felhozatalból szerintem, Kurt Cobain pedig csak a csajok miatt került ki az ágy fölé, illetve a plakát kék színe jól ment a szobámhoz. De Ákos az enyém volt, egyedül az enyém, én értettem meg, nem segített benne senki, hogy ez jó, ezt szeretni kell. Nem szerette a tesóm, aki akkor már a Gold(?) dákóbőr nélküli (ezt szó szerint tessék érteni) biliárdklubban fiúzott, nem szerették a legközelebbi középiskolai barátaim (pl. Nyomozó) sem. Én fedeztem fel magamnak. Kiszótáraztam a Do we bow?-t, és az lett a kedvenc számom.

Ákosban az volt a legjobb, hogy tanulni kellett, nem volt egyértelmű - nekem legalábbis nem. Az Indiántánc sem tetszett először, idő kellett hozzá, hogy megszeressem, de annál mélyebben megmaradt bennem.

Egyszer olvastam, hogy volt egy kisérlet, amiben azt vizsgálták, hogy mitől izgul fel  az ember tartósabban? Ha pornót, ha szexképeket néz, vagy ha csak erotikus szöveget olvas? A legintenzívebb nyilvánvalóan a pornó volt, de messze azt tartott a legrövidebb ideig. Ha csak irodalmat olvastak a résztvevők, sokkal tovább megmaradt a felfokozott hangulat.
Ilyen volt Ákos is, nyilván nem az erotika irányából megközelítve a hasonlatot. De egy sima please forgive me számot, vagy egy elérlek egyszer méget sokkal könnyebben befogad az ember, dúdolgatja egy ideig azt annyi. Ákoson azért lehetett mélázgatni, akárhogy is.

Aztán felnőttem lassan, változtam, találtam más zenéket, majd még több zenét, nem kellett már az állandó lelki támogatás. Változtam, nem teljesen azon az úton, mint ő, nem vitt magával, vagy csak egyszerűen nem figyeleltem eléggé rá, de azért megnyugtató érzés volt időről-időre újra találkozni vele.

Igazából szépen, csendben elbúcsúztam volna tőle, ha egyszer csak nem jött volna újra velem szemben. Ezúttal nem én tértem vissza hozzá, ő jött, ki sem kerülhettem.

Ákos volt mindenhol meg politika, és én ezen ott, akkor nagyon megütköztem, mert ez túl evilágivá tette, túl konkréttá, túl mindennapivá, lerántotta őt a világomból, az emlékeimből a valóságba.

Most kérdezheted, hogy miért, mit hittél, hova fog szavazni, vagy hova húz? Én egyszerűen nem hittem semmit, ő nekem AZ ÉNEKES volt, és semmi köze nem volt a sárbirkózáshoz, ahogyan nekem sem. Egyetlen pillanatig sem, soha még csak eszembe sem jutott összekötni őt a politikával.

Borzasztóan csalódtam, nem azért mert kiderült, hogy jobboldali, nem maga a tény zavart engem. Egyszerűen nem értettem, HOGY JÖN EZ IDE, hogy ő politikailag valamilyen? Nem illett a sorba, én ezt nem is akartam tudni róla. A lélek, az érzelmek, az az intimitás, az a közösségi élmény, ahogy összehozott ő más embereket meg engem, az a bizalom, ahogy rábíztam magam 14-15-16 évesen, mint - erős, nem erős, ez van, nem tudok erre más szót -  lelki vezetőre az egyfajta dolog.

A konkrét, sáros, széthúzó politika meg nagyon másfajta dolog.

Úgy éreztem rászedett, meghamisította az emlékeimet.Tudjátok, mint amikor elcsábítanak, belevisznek valamibe, kialakul egyfajta bizalom, aztán a végén bemondják, hogy tegyél meg valami elég súlyos dolgot, vagy most fizess ikszszázezer forintot, és akkor továbbmehetünk, mit tudom én, értitek.

Volt ebben valami olyan rejtett(?) felhívás, amit talán ő nem is gondolt(?), hogy akkor most legyek én is jobboldali. És ez nekem így túl nagy ugrás lett volna. Én nem akartam oldalra kerülni, se ide, se oda. Nem ÍGY akartam magam meghatározni, sőt, kicsit sem érdekelt a politika. 

Egy ember nyilvánvalóan rengeteget és folyamatosan változik élete során, Ákosnak minden joga megvolt hozzá, hogy felfedezze a vallást, a kereszténységet, szíve joga évei előrehaladtával egy konzervatív fordulathoz. Főleg, ha ez neki nem is akkora fordulat, sokkal inkább egy út.

Joga van hozzá, hogy ezt kifejezze, hogy úgy érezze, hogy neki most oda ki kell állni, sőt, hogy meg is tegye. Küldetéstudat, késztetés, satöbbi, ez mind rendben van.

De az kurva nagy felelősség, hogy ott van a hátam mögött nem tudom hányszázezres tábor, és én hirtelen (nekem, nekünk hirtelen) most jobboldalra nyilatkozom! Abban az országban, ahol még az is visszhangot váltott ki, hogy a Listen to your heartból kampánydal lett, a nyilatkozat pillanatól kezdődően bizony nagyon komoly bizalmi meccsről beszélünk, minden egyes rajongót illetően.

Nem vagyunk mi amerikaiak, nem volt szokás -akkor még -, hogy sztárok, színészek, énekesek, celebek beülnek valamelyik oldal mögé.

És basszátok meg nem is akarok amerikai lenni! Jó az nekem, hogy gyermekkorom leganyaibb anyai hangján deltázó Kudlik Júliájáról tudom, hogy hova húz? Azért kellene nekem olyanoldali lenni, mert szerettem a műsorát? Mert  ennek vagy annak szerettem, szeretem a zenéjét? Kvázi szimpátia alapján? Nektek ez is elég? Persze, hogy igen... Ti meg beültök, a "hatalmatokat" arra használjátok, hogy úgy legyen, ahogy nektek jó? Igen, tulajdonképpen ezt teszitek az én oldalamról nézve.

Ebben az országban ezt, így nem kellene, mert egymást eszik emberek, a fele banda nem ráz veled kezet többé, ha valahova lenyilatkozol. A következmények nélküli országban ennek az egynek legalább következményei vannak. Ez nem egy kultúrált demokrácia.

"- Mennyire tartod veszélyesnek karriered szempontjából a politikai jellegű fórumokon való részvételt?
Á.: Egy normális országban a véleménynyilvánításnak nem lehetnének negatív következményei. Magyarország nem ilyen hely sajnos, de ha soha nem szólal meg senki, csak berezelve ül otthon, esetleg a kocsmában szájhősködik, attól nem változik semmi. Ezidáig kétszer, 2002 és 2006 tavaszán jelentem meg ilyen rendezvény vendégeként. A pódiumon mindkét alkalommal a tisztességes magyar értelmiségiek színe-java ott volt, megtiszteltetés volt köztük lenni. Tudósok, írók, színészek és olimpikonok egy akarattal tettek hitet a változás mellett. Hogy a változás mennyire szükséges lett volna, most már azok is érzik, akik gyalázni szoktak bennünket."(innen)

Csak közben hová jutottunk? Ez volt legjobb módja, hogy "normális ország" legyünk?

Megtörtént az, hogy egy embernek azért tetszett meg egy Ákos-dal, mert az jobboldali.

Ákos meg ugyanakkor el van attól hűlve, hogy az emberek nem értik, hogy mi a különbség a "jobbos" ( ő nem az) és a konzervatív világszemlélet között (neki ilyen van). Nem tudják felfogni, a mai napig magyarázgatásba keveredik, ha erről van szó. Mert ha valaki "ilyen" és "ezt" mondja, akkor fideszes vagy mszp-s, rögtön megy balosjobbozás  és az utálomnemutálomozás.

Nem értik, hogyan is érthetnék? Először talán a kultúrált politizálásról kellett volna tanulni, tanítani valamit.

"Ha az ember a konzervatív értékrend mellett tesz hitet, sokszor faggatják: miért jó ez neked? Megéri? A materialisták szempontjából logikus kérdés, hiszen aki anyagelvű életet él, annak elképzelhetetlen, hogy valakit ne a pénz vagy az érdek irányítson. Napi politikai kérdések kapcsán nem nyilatkozom, pártrendezvényen soha nem zenélnék. Viszont felháborítónak tartom, hogy a közügyektől pont a közembert próbálják távol tartani olyan kádárista szövegekkel, hogy az énekesek csak énekeljék a szerelmes számokat, a járókelők járkáljanak, a templomban imádkozzanak, a politikát meg bízzuk a szakemberekre." (innen)

A Végső Egyetemes Tanulság: ő konzervatív értékrendű én meg kádárista vagyok.

Na bazdmeg, ezt soha nem gondoltam volna. És miután nekem mindig eszembe jut valamiről valami más dolog, most az a grafitti jut eszembe, hogy:

"Bocsánatot kértél már 56-ért?

Bocs, de én még csak 16 vagyok."

Na, nem baj, Ákos, mindettől függetlenül én még nagyon szívesen hallgattam a számaidat, míg ezt a posztot írtam, mert szinte A Mindent jelentették nekem egy igen fontos életszakaszomban,  így hát a legtöbb zenédet még most is szeretem.

Csak ki ne derüljön, hogy ettől, így, ezek után most mi a faszom vagyok még.

Szerdán nekiestem a magyar nyelvű Timeout nulladik példánya egyetlen, kiragadott cikkének  - megtaláltam a neten. Nekiestem, mert a blogírók nyolcvannemtudomhány százaléka csak fikázni tud, és én a tömeggel vagyok. De lófaszt, nem ezért. Nekiestem, mert álnaiv volt és felhúzott egy-két helyen, nekem meg van egy blogom és leírhattam, hogy ezt ne. Említettem már akkor is, hogy azért pár dologgal egyetértek, majd leírom. Le is, bár nyilván nem fog akkorát durrani, ilyenek vagyunk. Nevelni azért lehet, remélem - ezt is írtam -, csak tudni kell, hogyan.

A durranással kapcsolatban: magam és a Timeout nevében is tényleg és nagyon köszi az Indexnek főoldalért, szerintem mind a ketten (Index szerk. meg én) megérdemlünk mondjuk mittudomén, egy féléves ingyenes előfizetést  :)

Budapestben az a legjobb, hogy valóban nem túl nagy,

20. "Ideális kétmillió
Kétmillió ember közül az egy korosztályhoz tartozó, nagyjából hasonló közegben mozgó embereknek jó esélyük van arra,hogy lépten-nyomon legalább arcról ismerős emberekkel találkozzanak, és magukénak érezzék a közeget. Kétmillió ember között ugyanakkor még az egy korosztályhoz tartozók sem érzik azt, hogy ne ismerkedhetnének meg bármikor új emberekkel. Kétmillió lenne az ideális méret? Szerintünk nagyon közel van ahhoz. Az egymillió-hétszázezerről nem is beszélve!"

mégis rendelkezik a túl nagy városok jellegzetességével:  rengeteg arca van.

30. "Senki sem átlagos
Ismer valaki egy tipikus budapestit? Ha igen, hogy néz ki? Olyan magas, barna hajú, aki egy kicsit azért inkább alacsony
és szőke, de tulajdonképpen olyan erős testalkatú, fekete hajú, ugye? Madriddal, Rómával, Dublinnal vagy Stockholmmal ellentétben Budapesten még leegyszerűsítő sztereotípiák segítségével sem tudunk átlagfigurákat meghatározni. Jászok, szászok, hunok, kunok, németek, cigányok és zsidók járnak-kelnek a város utcáin, ahol tényleg nincs két egyforma ember. Pedig szinte nincsenek is bevándorlók."

9. "Szakadt és rendezett
Az egy dolog, hogy az ide látogató külföldieknek tetszik, ahogy Budapesten éppen egészségesek az arányok szakadtság és rendezettség között, de nekünk, budapestieknek is éppen így otthonos. Ki akar egy unalmas bajor kisvárosban élni? Nyilván senki. Az isztambuli bazárban? Ott is kevesen. Az viszont pont jó, hogy egy városon belül mindkettőbe bele lehet kóstolni, a steril budai utcáktól a pesti dzsumbujig."

Így, az a kicsi, várostól való távolság, amire nekem szükségem van szinte paradox módon még Budapesten belül megvalósítható. Nem az igazi, de a lehető legjobb, ahhoz képest, mintha naponta be kellene járnom.

Nem is lenne más lehetőségem, mint ez a kettő, mert Budapest számomra megkerülhetetlen. Vonz. Vonz egyrészt azért, mert vízfej, és nagy tárgyakhoz illően jókora gravitációs erővel bír, nekem pedig sikerült úgy alakítanom az életem, hogy meglehetősen nagy tehetetlenségre tettem szert: nem sok keresnivalóm van a fővároson kívül.
Vonz másrészt azért, mert sokszínű, izgalmas. Az ország egyetlen igazi városa, amely akkora, hogy már valóban a NAGYváros jelzővel illethető. (Itt most gondolom a debreceniek, szegediek, pécsiek minimum felhörrenek.) Legyen bármilyen a hangulatom, vágyjak két egymást követő nap akár teljesen eltérő dolgokra, élményekre, Budapesten megtalálom, amit keresek. Elveszhetek benne, mászkálhatok órákig, nagyváros. Névtelen lehetek, turista lehetek, hiszen annyi mindent nem ismerek benne még.

28 "Fátra tér
Az első szabály, hogy senkinek egy szót sem a Fátra térről. A második, hogy senkinek egy rohadt szót se a Fátra térről! Igazából nem akartuk megszegni a Fátra tériek klubjának első két szabályát, és nekünk is addig jó, amíg le tudjuk nyűgözni ezzel, akit le akarunk. Féltünk, hogy ha leírjuk ezt, akkor mindenki oda akar majd menni romantikázni, és ettől semmi romantikus nem marad a helyben. Mégis úgy gondoltuk, bízunk annyira az olvasóban, hogy csak a tényleg fontos randevúit szervezi majd ide. Így hát egye fene, megmutatjuk ezt a kedves teret a Farkasréti temető felett. Aztán ha legközelebb oda akarunk majd menni, ne legyen sorban állás!"

40 "Budapest nem éppen az ég felé törekvő város. Na de mi a helyzet a másik iránnyal? Szinte bárhol nézünk le a föld alá, érdekes dolgokat találunk. A Szemlő-hegyi- és a Pál-völgyi-barlangokban tett iskolai kirándulásokra minden budapesti emlékszik, de ott van például a Kőbánya alatti pincerendszer és a világ legérdekesebb föld alatti látványosságai közé sorolt budavári labirintus is. Aztán a barlangkórház és a metróalagútnak az a húsz kilométeres szakasza, amely 220 ezer ember befogadására alkalmas óvóhelyként is tud működni. És akkor a lentről feltörő meleg vizes forrásokat még nem is említettük."

48 "Károlyi-Kert
Budapest belvárosának egyetlen igazi parkja, ami talán már önmagában is elég lenne a listára kerüléshez. A Károlyi-kertet igazán különlegessé azonban szemérmetlen elitizmusa teszi. Kerítés veszi körül, hogy érdemtelenek nehogy beléphessenek,
a rendre pedig igazi parkőr vigyáz, akinek még saját bódéja is van. Bent szinte mindent tilos, a fűre lépéstől a kerékpározáson át az alkoholos ital fogyasztásáig. Nem is lenne helye ilyen proletár tevékenységeknek a kínosan rendben tartott egzotikus növények közt. Ántivilág, de a szó lehető legjobb értelmében."

Amit pedig ismerek, annak annyi részlete van, hogy újra és újra felfedezhetem.

12 "Gül Baba utca
Az álfilozofikus mondás, mely szerint a lényeg az odavezető út, a Rózsadomb aljában kivételesen jelent is valamit. Gül Baba türbéje is csinos kis épület, az igazi élményt azonban a hasonló nevű utca jelenti. A macskaköves, hangulatos emelkedő teljesen idegennek tűnik Budapesten. És hát mit mondjunk, nem lefelé lóg ki az általános városképből. Még a neve is hangulatos és vagány."

31 "Kirándulás a városban
A Budai-hegység kis púpjainak mind megvan a maguk egyénisége. A Sas-hegy például a viperákról híres, a Kecske-hegy Budapest legnépszerűbb sziklamászó helye, a Hármashatár-hegyen vannak a siklóernyősök, a János-hegy csúcsa pedig egyszerűen a város legmagasabb pontja. Ami azonban közös bennük, hogy bármelyikre el lehet menni kirándulni szombat délelőtt úgy, hogy még környéki bérletet sem kell venni a BKV-ra."

Budapest azonban kisváros is tud lenni, ha arra vágyom. Megvan minden egy helyen, nem kell bejárni az egész várost, elbújhatok „otthon”. Lemehetek a sarki henteshez, mellette a zöldségeshez, aztán be a pékségbe. Ízesen, modorosan köszönnek NEKEM, kiszolgálnak ENGEM, fizetek, elköszönünk és jókedvűen megyek haza. Gazdagabban.

46. "Henteskultúra
A sültkolbász-menünek (mustárral, fehér kenyérrel és almapaprikával) még a Facebookon is van rajongói oldala. Kiugrani a henteshez egy ilyen ebédre bármelyik munkanap csúcspontja lehet. Elfogyasztása pedig, szigorúan állva,falatozó munkások, a zsírcseppektől az ingüket féltő komoly emberek és a kolbászt istenítő egyetemisták társaságában egészen spirituális élmény. A henteshálózat Budapest kulturális örökségének elmaradhatatlan része. Már csak egy fokkal jobb húskészítményeket szeretnénk."

A többi egyértelműséggel nem fárasztok senkit, hiszen a gangos bérházak, Normafa, Erzsébet-kilátó (a Libegő, baszki, kimaradt mindenhonnan!!), a romkocsmák, a Szigetkör, Gellérthegy, a fürdők vagy axiómák, melyek nélkül Budapest nem is lenne Budapest, tehát írni sem lehet róla említésük nélkül, vagy már én is többször kiveséztem ezeket, így szerintem is helyük van a legjobb akárhányban.
Négy legjobb dolgot mindenképpen szeretnék azonban megemlíteni a végén, ami NEKEM fontos, ha a FŐvárosról beszélek:

1. Ha már Budapestnek annyi arca van, és/hogy, senki nem átlagos, mert a történelem olyan végletesen megkeverte a genetikai kódjainkat: Budapesten a legjobb dolog az, hogy az utcákon, a BKV-n, a Szépművészetiben és a plázákban, föld alatt, és a felszínen mindenhol, a budapesti koncentráció miatt minden egyes combinón egy valaki van jelen mindenképpen: A Legszebb Lány, ismertebb nevén A Mennyi Jó Nő.
Tehát a Szigetkör alatt nem ugyanarra a piros melegítőnadrágos ismeretlenre mosolygunk rá, dehogy! (Hacsak nem akarunk tőle valamit.) Egy: nem tudunk mosolyogni, mert másodpercekre vagyunk a végelgyengülésbeli haláltól, plusz befolyik az izzadság a száj szélén. Kettő: csajokat nézünk, ahogy elhúznak mellettünk, vagy csajokat nézünk, hogy utolérjük őket és megtudjuk, hogy Ő-e a Legjobb Nő? Ez motivál, minket, hogy kibírjuk a végéig. (Némi utalás az előző posztos álnaivitásra.)

2. Én valahol, egyetlen mondat erejéig, gondolom a Gellért-hegy környékén, megemlítettem volna a Szent-Gellért Sziklatemplomot. Beszéljünk bármilyen jellegű turistáskodásról, a sziklatemplomot kár lenne kihagyni: szerintem mindegyikünknek vannak emlékei lábfájdítóan unalmas, kötelező városkirándulásokról, melyekben egy-két kötelező templom is szerepelt, amelyekből egyedül arra emlékezünk, hogy valamilyen templomban voltunk.
Na, ez nem ilyen.

3. Budapestben az legjobb, hogy tényleg létezik az alagút fölötti hely, szemben a Lánchíddal. Ott, a magyar világegyetemünk szívében, a „0” kilométerkőnél valóban mindennek a közepén vagy. Körülötted mozog, lüktet az egész város, az ország. Ahogy letekintesz a képre, elgondolkozhatsz rajta, hogy mit jelent ez neked, hogy te hol vagy mindebben, hová tartasz. Nagy és magyar gondolatokhoz Törley pezsgő ajánlott, csak ne hagyd ott az üveget, visszafele a sövény másik oldalán van kuka.

4. Budapestben az a legjobb, amikor osztálykiránduláson vagy.  Az a legjobb, hogy a FŐváros valóban jelkép.
A Szabadság hídon jöttünk át busszal – már hazafele-irányban. Néztem az esti fényben a Gellért heggyel nyitó panorámát és abban az osztálykirándulás-végi hangulatban, amikor egyéb, normálisabb 12 éves fiúk életükben először szerelmesek lesznek a valamelyik osztálytársnőjükbe a hátsó ülések környéki bandázásban, én torokszorongva, lúdbőrőzve, büszkén, pátoszosan, megilletődve, rettenetesen komolyan azt gondoltam, azt mondogattam magamban, hogy

én  ITT  fogok lakni, én ITT fogok lakni!
 

Kérlek, ne! Nem tudom, biztos kaptad a húst, nem tudsz vele mit kezdeni, de ne! Nem akarod ezt, hidd el! Annyi baj történt már a magyar gasztronómiában, ne lépjünk  át egy újabb sötét korszakba!

Ha Zoli nem ír, akkor szokott előfordulni, hogy végigkattogok a kilinkelt bloglistán egyéb írástudó (!) kollégák után kutatva. Kettő, illetve, három klikkelésnyire találtam ezt.

És ez egy tök jó dolog. A kétkattintásnyira lévő írás is az, mert emlékszem milyen király dolog idehaza turistának lenni. Nem pofába kapni a szart, nem merülni mélyre, csak könnyen, légiesen, mint, amikor egy csónakból nyúlsz ki, épphogy a felszín alá, élvezni az érzést, a suhanó vizet. Átfolyik az ujjaidon, tiszta és átlátható, majd kiemeled a kezed és megszáradsz hamar. CSAK hazalátogatni jó dolog.
Itt élni, az egy más dolog. Elvágyni innen, az magyar dolog, visszavágyni  is az, régóta játsszuk már. És egyébként biztos nem is "annyira" magyar dolog, bár nem hiszem, hogy Adynál szebb iskolai tananyagos verset írt volna valaki erről a gravitációs meg köves témáról.

Úgyhogy nem nagyon akaródzik ilyen oktatósra venni (afasztnem, imádom), mert én aztán nem ismerem "eszpee"-t (és "bede"-t sem) (azóta nyomoztam, és kurva tájékozatlannak valamint bátornak érzem  magam), a képen idősebbnek is látszik nálam, de én annyit teljes határozottsággal tudok állítani, hogy Budapest a legjobb hely, ám pontosan olyan, mint az én édesanyám: pici disztancról sokkal könnyebb szeretni. Ha fontos ez az érzés, akkor ne költözz haza, én sem teszem!

Ennyit a bevezetőről. Az ötven legjobb dolog Budapesten a legfaszább téma nekem, ami így szembejött, mert "azénbudapestem"-ből szinte majdnem rovatot csináltam. Aztán úgy döntöttem, hogy nem baszom át magamat, nem csinálnék én egy ilyen dolgot következetesen, plusz van is ilyen blog, szebb is, jobb is, de ez csak duma, igazából az elsikkadt dolgaimat (ill. ezt a tulajdonságomat) utálom annyira, hogy bele se vágjak.
A téma fasza, csak nem értem, hogy miért magyarul van, ha állítólag a TimeOut egy külföldes-turistás magazin. (De majd utánanézek, ha tudok.) Mégis magyarul van, nem értem. Mondjuk nem tudok én erről a time outról se semmit, ennyit találtam  csak a neten róla így hirtelen. Offline meg nem találkoztam vele.
Annyi szinte (?) biztos, hogy nem nekem írták, és igen, igen, tudom, hogy fikázni, savanykodni, pesszimistáskodni, sőt Budapestet utálni is divat és jellemző dolog ránk és magamra nézve, de akkor is.
Egyszerűen nem bírom az álnaivitást.

Mielőtt belekezdek az első lehúzkodó részbe, annyit hadd mondjak el, hogy ÉN IMÁDOM BUDAPESTET. Nem felejtem el, hogy New Jersey-nél milliószor jobb, és még ha el is tudok már sikkadni az irodából naponta látott, legszebb, legtöbbeuró/nm2-es kilátás felett, én még képes vagyok rácsodálkozni a városra. Remélem ez így is marad. És ezután írok majd a pozitívoskodó posztot is, az ötvenbe bőven belefért egy csomó jó dolog, el sem hinnétek.



1. "Közbiztonság

Mindenkinek vannak szörnyű sztorijai verekedő biztonsági őrökről és kifosztott ismerősökről. Ettől azonban még tény marad, hogy Budapesten egyszerűen nem kell félni az utcán. Még este sem. A legsötétebb környékeken is szinte biztosan végig lehet sétálni hajnali kettőkor vígan fütyürészve úgy, hogy a hajunk szála se görbüljön.
Akár magányos nőként is. Ezt bizony New Yorkról vagy Londonról ma már nem lehet elmondani. "

Most ez komoly? Tudom, hogy Londonnál és N.Y-nál jóval kisebb a város, de attól még nem kellene egy homogén egészként kezelni az egészet ebben a bekezdésben, főleg ha a későbbiekben nem egy utalást találunk arra, hogy vannak különbségek az egyes részek, kerületek között. Még  akkor sem tudom ezt elfogadni, hogy kb. tudom, hogy milyen durva szövegszerkesztésnyesés folyik egy szerkesztőségben. Ez így egyszerűen egy hazugság, nem tény. Hadd ne mondjak útvonalat, ahol nem küldenék keresztül senki ártatlant éjszaka, kb. tudjuk mindnyájan melyek ezek, ugye? Igen, a Belvárosra gondolok, ahol a turisták is előfordulnak. Fiatalok, részegek, bátrak és nincs elég kés náluk. Talán éppen ez a szerencse. És nem, itt nem lőnek szét tinédzsercsoportokat gépfegyverrel, de a "nem tragikus" és a "vígan fütyörészve" borzasztóan nem ugyanaz.

3 "Buli hajnalig
Olyat már hallottunk, hogy valaki arra panaszkodott, hogy egyik vagy másik este nincs igazán jó buli Budapesten. Olyat viszont nem nagyon, hogy valaki bulizni akart, de korán abba kellett hagynia, mert már nem volt nyitva semmi. Többen próbálkoztak rendeletekkel, korlátozásokkal és tilalmakkal, de még senki sem tudta elérni azt,hogy a budapestiek közül az életteltelibbek egy perccel is korábban menjenek haza, mint ahogy akarnak. És általában elég későn akarnak."

Vagy korán :) Nem tudom mennyire jó az, hogy a buliturizmus-célpont vagyunk (fiatal, esetenként igénytelen faszkalap külföldi fiatalok jönnek, mert nekik mi csak egyetlen nagy játszótér vagyunk, ahol mindent és kurva olcsón lehet.), de azért az biztos, hogy nagyon nem volt jó reklám ez a korlátozósdi. Legalábbis is én ilyeneket is hallottam.

4. "Tömegközlekedés
Kevés kétmilliós város van a világban, amelynek bármelyikpontjáról bármelyik pontjára el lehet jutni tömegközlekedéssel szinte bármelyik napszakban.Budapesten nehezen tudunk olyan útvonalat meghatározni, amit ne lehetne elfogadható idő alatt megtenni busszal,
metróval és villamossal. Nem minden vonal olyan élmény, mint a 2-es villamossal végigmenni a Duna mentén, de a rendszer jól működik, és mégiscsak ez itt a legfontosabb szempont. Az anyagiakról pedig most nagyvonalúan ne emlékezzünk meg."

Nem, sajnos nem tudok ilyen nagyvonalú lenni, szerintem a bkvblogosok sem. És biztos vagyok benne, hogy a sok turista sem, akit remekül inzultáltak az éjszakai járatokon, őstuskó módon megbüntettek a metróban, és földalattin. Csak ennyi, mert a cikk nyilvánvalóan a sztájk előtt íródott, a nagyüzemi szétlopás pedig valóban nem csapódik le a turista szinten. Nem, a rendszer nem működik jól, és ezt észre is venni, még idegen szemmel is.

16 "Optimista horgászok
Ha valakinek mondani kellene három jelzőt a magyarokról, a pesszimista mindenképpen köztük lenne. Na de akkor mit mondjunk azokról, akik Budapest kellős közepén, a Duna betonozott partján, a szennyvízcsatornák mellett horgásznak kora tavasztól késő őszig?Talán hogy nem magyarok? Dehogynem. A város legszórakoztatóbb jelenségei közé soroljuk őket, akiket megpillantva muszáj mindig elmosolyodni."

Hmmmmm, mit mondjunk róluk? Azt, hogy többnyire talán munkanélküliek és hajléktalanok és rettenet szegények lehetnek? Azt hiszem igen. Tutti, hogy nem sporthorgászok. Én csak szomorú leszek, ha őket látom, és nem szívesen ennék abból a halból amit esetleg mégis kifognak.

19 "Olcsó lakhatás
Aki hallott már nyugateurópai pályakezdő fiatalt arról panaszkodni,hogy fizetésének aránytalanul nagy részét kell lakbérre költenie, bizonyára meleg szívvel gondolt a panaszáradat közben a budapesti helyzetre. Sok minden van, ami már nem olcsóbb nálunk, mint bárhol Európában, a lakhatás azonban nem, ilyen. Akár egyetem melletti munkából összedobott bulilakásról, akár háromszobás budai ingatlanról van szó."

Az egyetem melletti ÖSSZEDOBOTT lakásokról hadd ne  mondjak semmit így lassan harmincegy évesen, albérletezve, mert az nagyon csúnya lenne. Nézzük inkább a háromszobás budai ingatlant: nézzük meg mennyibe kerülnek  és mennyit keresnek a pályakezdő fiatalok! Gondolom nem csak a IBS portáján fellelhető ez az újság...

25. "Biciklis forradalom
Sokminden kell még ahhoz, hogy Budapest biciklisparadicsom legyen. Viszont nehéz nem észrevenni,hogy 2009-ben már olyanok is biciklivel járnak, akiknek évtizedekig nem jutott volna eszükbe ilyesmit csinálni. A város léptéke,a lapos Pest, a nem teljesen elvadult közlekedési szokások és a lassan, de fejlődő bicikliút-hálózat mind segítik ezt. Nincs vallás Budapesten, amihez ennyien csatlakoztak volna az utóbbi néhány évben."

És mindig is picsa nagy baj volt ezekkel a vallásháborúkkal. De a városi bringázás alapvetően egy jó dolog - szerintem, illetve az lehetne, ha nem ilyen fasz, magyar módon alakulna, történne.

De mert Linda óta tudjuk, hogy magyarok vagyunk, hát így alakul. Nem, nem kell ezt elfogadni és mondom borzasztóan szimpatikus nekem a kvázi felülről jövő, irányított optimizmus is, csak ne tegyük ilyen álnaiv módon. Ennél sokkal szebb Budapest, nincs rá szüksége.

Ez meg olyan, mint a már kicsit megindult gyümölcs. Mondjuk a szőlő. Óvatlanul bejuttatod a szádba, ráharapsz, aztán megállsz, mert nem tudod eldönteni, hogy jó-e még, vagy már romlott, olyan határeset. Aztán a pillanatnyi kedved dönt róla, hogy mi lesz: lenyeled, kiköpöd, valamint, hogy azért köpöd-e ki, mert rossznak ítéltetett, vagy mert nincs kedved rágódni az ügyön.

Óvatlanul megtudtam a következő infót: a lokálvezér valahol nagyon külföldön volt, a legendás negyedéves jelentéses hacacárét nyomta akárhol. Visszafele persze nem volt túl könnyű, mert az egy dolog, hogy letették volna mittomén, Pozsonyban, Bécsben, de fel sem tudtak szállni, úgy néz ki a hóból jutott máshova is. Taxit, valamint szállodai szobát rendeltek neki, amit ő elfogadott, hiszen mit is tehetett volna? Két óra múlva azért csendesbe elindították a külföld-Ferihegy járatát. Ez meglehetősen dühítő, de nem ez a lényeg.
Az adja meg az igazi bukéját a történetnek, hogy aznap este kapta a hírt: a feleségének és a két kisgyerekének balesete volt, beléjük rongyoltak hetvennel.
Nem, nem történt semmi bajuk, mert a lokálvezér odaadta az ÉPPEN MOST megkapott céges Volvo kulcsát a feleségének, hogy inkább azzal, amíg ő nem használja...

Tehát Volvót kapott. Volt régi autó is, az egy 607 Peugeot  volt. Ennél a cégnél fennállása óta nem volt béremelés, csak elvevés, és a cafeteria is úgy működik, hogy előtte szerződést módosítanak a bruttó bér csökkentéséről, és úgy lesz béren kívüli a  juttatás. Az, hogy én milyen kiskapukon zsaroltam keresztül a főnököm, addig, míg legalább kézfogásos (nem papíros) emelést kaptam, az egy dolog. De dolgoznak itt még mások, vagy 600-an.
A vezér meg autót cserél.
Így, a baleset nélkül nem nagy sztori, olyan szőlőt kiköpős, vágom, nem egy BKV-saga.
De azért nekem, itt,  a mikrovilágunkat nézve, elég elszomorító.
Az meg, hogy konkrétan csak a Volvo miatt élték túl (ezt mondták), az  meg kibaszott egy nagy sorsszerű szerencse. Melodrámai pózolás nélkül lenyelek egész, romlott fürtöket, ha ilyenről van szó.

Együtt meg olyan eeeeee.....Két kisgyerek, na. Mit lehet erre mondani? Nyelem, bazdmeg, nyelem.