Ugrás a tartalomhoz
feb. 12. 2011

Werkfotók a Gonzo stílus blogra való átültetéséről

 - Hogy jött az ötlet, hogy az igazából az eredetileg újságírásból származó pornóstílust a blogírásba ültesd át?

 - Nézd, nem töprengtem rajta igazán sokat, annyi történt, hogy atomrészegen, de tényleg teljesen romon, egyszer csak odáig jutottam a függőségemben, hogy még ebben az állapotban is nekiálltam blogot írni, hogy most pedig megírom az évszázad bejegyzését. Hálistennek komoly fizikai akadályai voltak annak, hogy publikáljam, amit sikerült nagy nehezen begépelnem, de reggel, amikor felkeltem - gyakorlatilag ugyanabban a pózban -  egyszerűen muszáj volt dokumentálni az eseményeket. Még az sem tudott megakadályozni, hogy nincs fényképezőgépem, és a telefonomat is a skype-pal kellett megkeresni, hogy el tudjak lőni pár képet.

- Mik a további terveid?

- Most kimegyek egy nagyon súlyos rántottát összedobni, és megpróbálok életben maradni.  Ha stílusról kérdezel, akkor annyit tudok mondani, hogy kísérletnek érdekes volt, de nem szándékozom folytatni.

 

 

 

süti beállítások módosítása