Az óra nagymutatója  még lassan felkúszik tízpernyi magasságba, hogy átölelje a kismutatót, hogy együtt kívánjanak jó éjt a mának, hogy aludjon minden, vigyen minden magával mindent

és alszik a péntek, alszik a düh, a munka, a hó vége, alszik a fenyegetés, hogy ne jöjjek holnaptól már, alszik a féltékenység, hogy ő már fél üveg vodkát megivott síelés után, alszik majd Jazz, a menyasszonyával, alszik Nyomozó és alszik Anya, a beteg keresztfiam, mellettem a sördoboz, alszik Óbuda nélkülem, alszik a konyhai lámpa, ha végre lekapcsolom, és néma lesz végre a fáradt, el nem engedett sikítás, nemsokára alszik majd a gép fölé hajoló fáradt hát, alszotok majd ti mind, alszik a minden és végre csak én leszek majd fenn, én egyedül, hogy végignézzek a világon, hogy ne hozzak, s ne vigyek semmit, s ne érjen meg a gondolat, csak a csend legyen végre mind felett.