Csekk. Emel. All in. Nyer. Elbukik mindent. A múltkor tudtam meg, két-három hete - és egyedül ezért rángatom elő megint ezt a témát, bocs, akinek ez már nagyon sok -, hogy mindenki elbukta, senkinél sincs egy darab kurva zseton sem már.

Nem tudok valami jól pókerezni, de életem második partyját megnyertem egy nyolcas pókerrel, ha jelent ez bármit is.

Hatan voltunk meg talán az első és egyetlen fura lakótársam, egy hiperkocka srác, az ablak nélküli cselédszobából, mert neki az is jó volt.

A hat ember - három pár.

Kétezerhat, talán kétezerhét lehetett, hat darab, az Életnek igazán éppen csak akkor nekiinduló ember: a vidékről, a felsőoktatásból fel, Budapestre, első meló, első albérlet, társaság, összejárás, iszogatás, ivás, szerelem, együttélés. Ott, abszolút minden előtt állva még, a jövő olyan volt, mint egy óvodás piros ceruzával firkált boldogságrajza: kuszak, de kerek, bátor ívek és vonalak, sokszor átsatírozva a fontos részeken.

A lányok szépek, okosak és szorgalmasak, a fiúk csúnyák, verekednek és csúfolnak.  Pontosan ez alapján a sztereotípia alapján működtünk, semmi nem változott huszonpár év alatt. Pontosan úgy volt minden, mint amikor Szilvi mindent elsöprő szerelmétől vezérelten valami nagyon tiktosat és rejtélyeset mutatott nekem a kisházak mögött, a veteményesnél, én meg mégsem tudtam értékelni, mert folyamatosan az kötötte le az agyam, hogy Évibe, Adriennbe vagy Kinga nénibe legyek-e szerelmes? Meg a srácok, hogy ki fog játszani a karácsonyra kapott óvodai vadászgéppel, meg minden hülyeség. Nem oda figyeltem.

Tudjátok, az a három lány amolyan igazán jó nő, úgy életszerűen. Szépek, okosak, szorgalmasak és ez nem valami felületes elütés, és még csak nem is olyan benyalás,mert elvileg legalább ketten közülük pontosan tudják, hogy ezt itt ki írja, és, hogy róluk írja, hanem tényleg. Egészen pontosan meghatározva mindenképpen okosabbak annál a három fasznál, akik azt hitték, hogy.. nem is tudom, hogy mit hittek. Nem hittek semmit. Zsebmacsóék csak pókereztek, ennek megfelelően sört és dzsonivolkert ittak a tescós perec mellé, meg néha együtt kijártak a lányokkal az ajtó elé, a gangra cigizni. Kurvára nem volt sejtelmük sem arról, hogy mire 2011 elején ezeket a sorokat begépelem már rég sehol sem lesz senki. Nyomtalanul eltűnt az, ami egyszer nagyon is létezett és jó volt. Nagyon jó.

Fiúk, az a helyzet, hogy kurvára elbasztuk. Ennyi idő után ezt ne ilyen sóhajtozós  utólag kurvaokos drámázásként olvassátok, azt csináltam ezen a blogon már rengeteget, ez itt már csak egy ténymegállapítás. De komolyan, én látlak magam előtt benneteket, magamról nem is beszélve, és ha hozzávesszük azt a három lányt, ha így együtt nézzük a képet, akkor szerintem nektek is le fog esni.  Mert persze lehet írni, hogy szép, okos, szorgalmas, és akkor mi van? Ezt kívülről senki nem fogja megérteni, de ti, akik akkor ott voltatok, össze tudnátok rakni a képet, azt, hogy mit is akarok mondani. És ezen olyan nagyon nincs mit szépíteni és ezt ti is pontosan tudjátok. Azok a lányok...azok a lányok messze jobbak voltak nálunk, szerettük őket, aztán egymás után szépen sorban elbasztuk mindegyik kapcsolatot, ki így, ki úgy, mert vagyunk, akik vagyunk. A fiúk csúnyák, verekednek és csúfolnak, néha meg egyszerűen csak nagy faszok.

Remény, az a fajfenntartó életküldetés. Remélem, hogy.