A ráérő idő, ami valahol a munka kiégéses és a otthoni lét sorozatszünetes rései közt bekukkant az életünkbe. És mi ketten, mint két tipikus, modern ember, nem tudunk mit kezdeni ha az idő, a csend, ha önmagunk szemébe kell nézni, nem bírjuk egy percig sem. Ki kell tömni a rést, le kell foglalni magunkat, telefont kell nézni, akarni kell valamit, nézni kell interneten, kipróbálni kell, akciókat kell lesni, költeni kell, akkor is, ha nincs miből.

Ez ilyen pénztárcás dolog lesz, én simán leírnék ide aztán minden pontos összeget, de nem teszem, mindenki azt mondja, hogy csúnya szokás. A nyaralást is csak azért forintosítottam, mert Jazzékkel jó volt összevetni, illetve hátha más is tervez valami ilyet a jövőben.

Tegnap találkoztam Jazzel és ott is előjött, de beszéltem én ezt már idebenn is, hogy kibaszott visszatetsző dolog, hogy akkor is kijöttem a pénzből, amikor alig kerestem többet, mint a felét a mostaninak. Akkor is kijöttem, amikor rápakoltak nagy nehezen egy húszast - az még mindig jó távol van a mostanitól. Feszített, határon voltam, akartam dolgokat akkor is, Szépnevű amikor elkezdett dolgozni lazán többet keresett nálam, mert a kettes számrendszer már csak ilyen- naná, hogy segített az ő keresete túlélni. A férfiassági dolgokat már nem emlékszem, hogy kezeltem le. Vagy megbeszéltük, vagy elkurvultam, vagy emésztett...

De a felszínen maradtam a kevesebből is, egyedül, majd nem egyedül, háromnegyedik volt a markom, akárhogy is.

És most? A Jelen, mindig a kibaszott Jelen, ahol mint eddig is, most is a felszínen vagyok. Több a lóvé, messze nem a legjobb, de ezért a minőségért, azt mondom elmegy. Több lett a víz, de több mindent pakolok magam alá is, hogy ne fulladjak meg. És hát ezek az alátétek viszik a pénzt.

• Az albérlet, ami nagyobb, de alig drágább az előzőekhez képest. Viszont ahhoz képest, hogy nem a mienk, a legfájóbb pazarlás a világon.
• A víz, ami standard, két személyes, mosós, zuhanyzós összeg
• A gáz, ami ijesztően egyre több
• A villany, ami viszonylag spórolós a 10 wattos égőkkel meg a notebookokkal
• A tévé meg a net, az egyetlen szegmens, ahol valóban piac van, ha jó helyre költözöl, hát most az sem drága
• A diákhitelek, amelyek már rég nem a kezdeti, háromezres muszájtörlesztő szintjén ketyegnek, egyikünknek sem
• A kocsitörlesztő, az okosan(?) választott futamidővel és euróalappal, a Twingo által nyújtott előnyökhöz képest elfogadható szinten szív le havonta
• A mosogatógép-törlesztő, nem egy nagy durranás, elfér
• telefonszámlák,az enyém csak nyaralás után ijeszt rám, Szeplős viszont dupla annyit ad ki havonta kapcsolattartásra, mint én.

És akkor Szeplős Iphone 4-et akar, mert teleoltották a fejét. Illetve hát túl sokat volt nála mindenféle Iphone, mert arrafelé, ahol ő dolgozik, az a divat, ne kérdezd.
És akkor én is új telefont akarok, mert az enyém két éves, engem alapvetően Jazz fertőz meg, bár biztos magamtól is ráunnék a cuccra.

És a sok várólistás balfasz elhozza az Iphone 4-et valami harmincezerért, vagy valami majdnem húszezres előfizetéssel, vagy valami csűrős-csavaros részletfizetéssel. Mert az Iphone MOST kell.

És én. Csak nézegetem a telefonokat, én is kipróbálok egy csomót, mert mindenkinek új telefonja van. Jönnek a HTC Desire-ök, Galaxy S-ek, Sonyericsonok, sőt tegnap még a Nokia N8-at is megtapicskoltuk Jazzel a Mammutban - részemről spiccesen, amúgy wc-t keresve.

És azon morfondírozom, hogy ezek kurva drága réstömítők, főleg, hogy max. kétévente  soktízezer forintot bukunk rajtuk. Hogy az én telefonomat nem százezer+ -ért vettem, hanem valami ötven-hatvanért, és már az is bőven lelkiismeretfurdalásos kategória volt. Most meg kétszázért, várólistáról viszik a féleszűek az almás hype-ot.

Mi sem vagyunk különbek, napokat töltöttünk el azzal, hogy teszteket, ajánlatokat és miegymást bújtunk, rápörögtünk, felvonták a zászlót az őrület tengelyén, fel bazmeg.

Kitaláltam azt is, hogy nekem jó ez a telefon, mert tud mindent, egy jó SLT fényképezőt viszont nagyon szeretnék.

És jön a karácsony, és simán ott tartottunk, hogy  jövőre minden hó elején, úgy tizedikéig, a következő lista simán feleszi egyikőnk teljes fizetését:

• albérlet
• rezsi
• kocsi
• mosogatógép-hitel
• diákhitelek
• telefonszámlák
• havi bevásárlás
• telefonhitel
• fényképezőgép-hitel

Tegnap, mire hazaértem Szeplős olyan arccal fogadott, mint aki két hete náthás. Egy órát beszélt anyukájával, előadta a panaszait, hogy érzi ő is, hogy semmi nem elég, de akkor is. És bömbölt az Iphone-ért, meg persze nem az Iphone-ért. Az anyja meg lebaszta, hogy abból a pénzből mennyi mindent lehetne venni, sőt a fényképezőgép árából is, hogy nem ez a jó irány. Mondta ő, aki a férjével háromszázezerért vett plazmatévét, ő, aki a férje halála után akkora adósságcsapdába került, hogy még a cigiről is le kellett szoknia.

És igaza van. Mennyire, mennyire utáltam anyám költekezéseit, a zepteres takarítógépét, a kölcsönkérést, a hiteleket. Szeplős anyukájának depresszív, kényszeres zsonglőrködéseit, a korábbi felelőtlen évek utáni fulladásos tüneteket. Nézelődős rohamai voltak, muszáj volt valami ruhát, vagy cipőt vennie, pedig tényleg akkora bajban volt, van, hogy letette a napi majdnem egy dobozt, egyszerűen nem volt pénze rá. Az APEH, a gázosok a nyakán lógnak, bármelyik alkalommal fel tudnék szedni három felszólítást a konyhai mindenes asztalról, ha náluk vagyok. Nekem ő az élő példa arra, hogy mekkora szopás a magunkkal, az életürességgel való szembenézés. Neki aztán tényleg nem maradt más a hétköznapokra, csak önmaga, az meg nem jó, nem teljes értékű társaság.

Mi a bajunk tulajdonképpen?