Vasárnap reggel kellemetlen korai hét órakor felkeltem, kilestem az ablakon és pontosan ugyanazt az acélszürkeséget láttam fenn, amitől szombaton hatszáz méter alatt szarrá áztunk, amitől egész héten gólyafos voltam, és amit vasárnap már kurvára nem akartam volna ott látni. Volt esélye annak,hogy mocskos, üvöltős kurvaanyázós hisztériába kezdjek, de mivel vasárnap volt és döbbenetesen reggel, inkább csak rezignáltan visszabújtam az ágyba és Szeplős térfelemre átdobott tenyerébe morogtam, hogy "nem megyünk sehova".

Nem látszott rajta, hogy megrázta  volna a hír, hogy nem kell AZONNAL felkelni készülődni,  mert olyanakot mondott, hogy "mmmm", meg "ümmf", aztán nagy elégedetten hátat fordított nekem. Ilyenkor kölyökmacska és jóvakond módjára pillanatok alatt eltűnik a 220x200-as takaró alatt, nagyjából félórát lehet keresni benne, ha újra rá akar akadni az ember, amit ezúttal ugyan megérdemelt volna, hogy ilyen könnyedén vette terveink dugába dőlését, de inkább felkeltem. Óra nélkül simán aludtam volna én is vagy kilencig, de ha már felkeltem, akkor úgy voltam vele, hogy jól esik fenn lennem, mert a ráérős vasárnap reggel, a céltalan mászkálással, tökvakarással, kortyolgatós kávéivással igen fasza dolog. Főleg, hogy végre beüzemeltük a Senseot.

A Senseot egy feleslegessé váló nászajándék megkönnyebbült továbbpasszolásaként kaptuk, képtelenek voltak vele jó kávét főzni. Eltelt egy kevés idő, mire rájöttünk, hogy azért, mert a kétszemélyes párnatartó van benne. Leírás,  főképp egyszemélyes tartó nem volt hozzá, még a frissházasoknál sem, amiből mondjuk adódik a kérdés, hogy mivel biztos nem így kapták, ki hozta és honnan haza? Mindegy, megrendeltem a cucchoz egy espressopárna-tartót, mert azt írták, hogy az még rövidebb és erősebb kávét eredményez. Espresso párna se közel se távol sehol, valami pennys simapárnát nyomatok, mert azzal is próbálkoztak, de az sem hozott jó kvt, hát ideadták azt is. Na, hát a rendelt alkatrésszel olyan látványkávét kapok, olyan tisztán, pecsmegelősmentesen és gyorsan, ami ízre is kurva jó, hogy nem is érdekel, hogy amúgy mekkora nagy habiszti ez az egész szenzeózás.

Na, hát ott állok bal kezemben a kávémmal, jobb kezemben a férfigén ösztönállománya által motorikusan programozva valami egészen más, és arra eszmélek, hogy olyan igazuk lesz éppen az időjósoknak, mint még soha: kezd kitisztulni az idő. A hajót viszont már buktuk, kilenckor indul a Vigadó térről és nincs az az isten, hogy elérjük. Merthogy ez lett volna a terv: hajókirándulás a Duna-kanyarba. Ekkor azonban mégiscsak kilátásba helyeztem egy emberesebb kiborulást, de valahogy jobb napom lehetett, vagy fasz se tudja, de annyi biztos, hogy gyorsan kitaláltam egy kocsis kirándulást Dobogókőre. Ott sem voltam még soha. Szeplős talán igen, de ez egyre kevésbé biztos, semmi sem rémlett neki  egész nap, sőt anyukájának sem (telefonos memória). Szerintem nem volt.

Ez a Dobogókő egy jó hely. Természetesen kizárólag fizetőparkoló van, vagy sok gyaloglás, mi természetesen összezártunk és egy emberként kiáltottuk, hogy azt a nagy büdös bacsi faszát azt, és gyalogoltunk, és ez így jó, mert lehet erre azt mondani, hogy szánalmas, de én, amikor először autó lett a seggem alatt, megfogadtam, hogy nem leszek soha olyan tipikus autós, hogy csak a bejárattól öt méterre hajlandó parkolni, és ehhez még mindig tartom magam. Ez nekem jó.

Még otthon kinéztem ezt az útvonalat, ami például a Rám-szakadékhoz és a hetes esőzéshez képest "papíron" könnyűnek számított. Hát, papíron az volt. Először is biztos, hogy nem két kilométer, legalább öt, pont úgy, mint ahogy a legközelebbi McDonald's soha nem csak 2450 m, vagy öt perc,  ahogy azt a kandelábereken hirdetik. Átbaszás az egész én mondom nektek. Aztán itt van ez a Föld szívcsakrája-ügy a Dalai Lámával meg a Táltos Egyházzal, az energiafeltöltődéssel és minden mással. Hát nem tudom, én nem éreztem semmit, bennem csak az izzadságcsakra nyílt meg a végén. Aztán jött a menetrendszerű fejfájás meg befelé az algoflex.

A Nirvana elmaradása ellenére azért nagyon pofás napunk volt a végén helyben főzött gulyáslevessel és sörrel, szintén házi bodzaszörppel, végtelen zölddel, levegővel, gombákkal, lazulással, és úgy nagyjából kisöpörtünk minden zajt a fejünkből a végére.

Ennyi kellett.