Ugrás a tartalomhoz
aug. 13. 2010

Péntektől Szegedig

Nyomozóban az a jó, hogy gátlástalanul lehet vele zabálni, mert ő is egy dagadék kajafüggő hedonista, mint én lelkemben (ahha, persze, lelkemben), ráadásul erdélyi származású, hát mindig a legjobb cuccokkal van megpakolva a környezetében lévő összes hűtő.

Paprikát csumájával, házi kolbászt, szarvas szalámit mindennel, úgy mint héjával, semmivel, csak úgy magában, román májkrémes kenyérrel, házi ajváros (náluk piros arany néven fut) zsemlével, valamint sörrel. A vinették és zakuszkák előfordulási gyakorisága is nagyon magas Nyomozó vonzáskörzetében, bár - sajnos - ilyen padlizsánkenőcsök éppen nem voltak nála.

Tegnap délután a Velencei Lánnyal való hagyományos és extrémen plátói (remélem ez a szó azt jelenti, amit tudatni akarok vele) találkozásunkat hajtottuk végre a három, vagy négy medencéjük közül az egyikben. Gusztustalan, de kurva jó dolog gazdagnak lenni, én azt mondom. Nem mintha ő erre valaha is komolyabban rágyúrt volna, de én meg még mindig vagyok, aki vagyok, egy rohadék, irigy, álszent seggfej. Ja, Nyomozó úgy jött a képbe, hogy miután a Velencei Lánnyal mindent megbeszéltünk, amit meg kellett a magánéletünkről  (szex, gyerek, élet, szex, kapcsolat, pénz, szex, állás, szex, szex, szex), elautóztam Nyomozóhoz, hogy alkohol is kerüljön a vérembe, mert az ilyenkor azért kell. Persze került megint egy rakat koleszterin is, de nagyon jó volt.

Megvettem Stephen Fry Hazudozó című könyvét. Ha jól nézem ez az a rettenetesen ferde orrú angol pali, aki angol színész, meghalt többek között a V, mint Vendettában, illetve mint pszichológus meggyógyította Booth lelkét, miután az rálőtt egy fagyiskocsira, vagy mire. Ez már a Dr. Csontban volt.  Úgy látszik ez ilyen angol színészes dolog, hogy ha valaki angol színész, akkor fanyarul humoros könyveket kell írnia, mert Hugh Laurie is ezt csinálja. Ha már humor, akkor vegyük a könyvben található,  a szerzőt bemutató négysoros biográfiát, meg a kötelező "valakinek ajánlani kell, de legalább  megköszönni"-részt:

STEPHEN FRY a XX. században született és a XXI. században fog eltávozni. Első nyolc könyve megírása közben négyszáztizenkétezer csésze kávét kortyolt, másfél millió cigarettát füstölt és tizenkilenc nadrágot nyűtt el.

Csillagjegye nincs

- -

A Kult Könyvek csapata ezúton szeretné megköszönni Tosics Dávidnk, és a Magyar Krikett Szövetség felbecsülhetetlen segítségét a krikettjelenetek fordításánál.

Az eme részekben található bármely pontatlanság kizárólag az ő hibájukból fakad és semmiképp sem abból, hogy az eredeti szöveget olvasva, azt sem tudtuk, hogy melyik csapat vezet.

Humor, istenem HUMOR, néha olyan, mint pohár víz a sivatagban.

A hétvégén Szegedre megyünk, ahol az évi  napsütés órák száma 1977, ahol a Tisza folyó folyik, Szeplős menyasszony volt, később megcsalták, úgy egyáltalán hat évig élt és mindeközben végig  és nem mellesleg egyetemista volt. Az apropó egy házaspár, kisbabával, egy igazi, első barátnő feleséggel és egy gazdag férjjel. Én kifejezetten értékelném, ha Szeplősnek végre lenne egy nem szülni készülő, nagyon gyermektelen barátnője, akinek valami hajléktalan pali lóg az oldalán, de olyan nincs, maradnak a frissházas, vállalkozóvérű, gyerekillatú családok. Ne, ne, nem kell, jól esik és teljesen jól jövök ki belőle magam előtt is, meg egyáltalán, ne aggódjatok. Semmi gond. De remélem legalább valami aranyat tesznek a szegedi halászlébe, vagy valami.

süti beállítások módosítása