Jó, most ezt borítom, nem bennetek van a hiba, ha végén nem derül ki, miről is akartam írni.

Spórolás az energiával. A maradék semmi kis szabadidő féltékeny őrzése, mert energiából és szabadidőből is kevés van, nem mindegy, hogy, és hol, és kivel töltjük el.

Lehet, hibás a képletünk, lehet nem vagyunk elég pozitívak, elég nyitottak, de széleskörű felmérésem mutatja, hogy előbb-utóbb mindenki így működik, aki elfogadja a háromnegyed igazságot tartalmazó társadalmi nyomást, hogy dolgozni kell, fizetésből élni kell, vasalni, mosni, főzni, bevásárolni és közben valahol valóban élni KELL. Elfogadjuk, mert szüleink is így csinálták, meg "mindenki" így csinálja, ez a minta, mi ezt tudjuk, valahol biztos ezt is akarjuk.

Akiben az osztás után marad egy kis lázadásra hajlamos töredékérték, lehet, hogy kilép, felismeri, hogy "Te jóisten, mit művelsz?"

Mi dolgozunk, hazamegyünk, fáradtak, kelletlenek és ökölbe feszült arcúak vagyunk, ha úgy alakul, hogy abban a pici szabadidőben nem oda kerülünk, ahogy mi azt elképzeltük, vagy nem annyit és nem úgy töltjük el, ahogy az pont jó lenne.

Az a gyűlölt közhely, hogy arra van időd, amire szánsz, mindig gyújtóst rak a lelkiismeretem alá, de akárhogy is, nem működik, egyszerűen elfogy az ember, mert végesnek lett megcsinálva.

Mi elfogyunk egy idő után a KELL és a MUSZÁJ világában.

Van egy triatlonozó kollégasrác, aki úgy foglalta össze az életének másik felét kitöltő sportőrületet, hogy ez nem a futásról, úszásról, kerékpározásról szól, hanem arról, hogy teljes vitalitásában tudja élvezni az életet és a kihívásokat. De ő is csak ember, és mint ilyen, véges. Alig egy-két alkalommal jött el, amikor mi "bulizni" mentünk, nem lehet vele találkozni a munka nyolc óráján kívül. Az ő napja is 24 órából áll, az ő energiája is véges, arra fordítja azt, amije van, amit ő fontosnak talál.

Talán energikusabb lehetnék, ha reggel hatkor a kondorosi uszodában ébrednék fel két hossz mell között, jobban kezdődne a napom, de hamarabb is fáradnék, minden megszerzett pozitív energiám ellenére.

Nem, nem tudok mindenhol ott lenni, ott jókedvűnek lenni, igen, egyre inkább meggondolom, hogy másnapos akarok-e lenni reggel, főleg, ha dolgozom, de sokkal inkább, ha szabadnapom megy rá. Nem mindegy, hol és kivel vagyok, és tudom, hogy valószínűleg pont oda teszek le kevesebbet magamból, ahova több kellene, de a felszínenmaradás küzdelme még inkább önzővé tett, érzem én is.

Türelmetlen vagyok, amikor ez ÉN időmet húzzák, kelletlen vagyok, amikor nem az fogad, amit vártam, nem úgy, ahogy vártam, kiakadok, amikor nem az van, amit ÉN elképzeltem, mert engem mindig a holnap vár, holnap kelni KELL, holnap csinálni KELL valamit, holnap túlélni és túlenni KELL valamin, amíg újra sztendbájba kerülhetek. Tudom, hogy az nem élet, ha állandóan csak a görcsölés megy, de nem ismerek hasonló cipőben járó embert, aki sokkal jobban el tudná magát szakítani önmaga életének kereteitől.

De néha jó lenne lazítani.