harminc

Srácok, ti adtatok nevet neki? És folyamatosan úgy is hívjátok? Azért ez a direkt kérdés, mert éppen egyetlen haverom sincs itt, hogy ezt megdumáljam vele, és eddig valahogy erre a dialógusra soha nem került eddig sor egyikükkel sem.

Az egész arról  - valószínűleg ebben a kontextusban is csak nekem új - dumáról jutott eszembe, amin egyébként kurva nagyot röhögtem, hogy élő szövet a fémvázon. Ehhez a dumához már csak egy adott fejet kell hozzáképzelni, ahogy mondja. Csücsörít, kacsint, és odarakja a végére, hogy bébi.

Merthogy kábé ez az a pont szerintem, amikor már nem kell név. Ez a névadás különben is olyan filmes, erőltetett, amerikai dolog nekem: Krull a harcizom, Óriás Rudi és az ikrek, stb. Soha nem volt olyan kényszerem, hogy nevet adjak neki, és soha egyetlen ismerősömtől sem hallottam, hogy elkeresztelte volna valahogy a brét. Jó persze, az ilyen poénok, hogy Maxi King, adják magukat, a fémváz is jó duma, de ezek nem konkrét nevek.

A magyar lakótelepi középosztályos srácok (erről tudok csak nyilatkozni) az általános iskola felső tagozatában  kiröhögik Danit az uszodai öltözőben, akinek éppen ott és akkor kontrollálhatatlan, spontán és lüktető merevedése van, túlesnek a centizésen (először hosszában, majd  - jóval később, végső mentsvárként - körbemérve), közös - még extrémebb esetben a hátsó padban - való maszturbáláson, majd jön jó sok év intenzív magányos, társas és (szombat estéken máshonnan hallott, ám saját sztoriként továbbadott) esetlegesen esetenkénti közösségi használat, de névadásról soha nem hallottam.

Ott van minden percben mindenhol, a gatyában, kézben, másban, gondolatokban, tudatokban és azok alatt, ámblokk a kultúrában, politikában, a civilizációnkban, és nincs neve - pedig ha elgondolom, hogy mekkora hatalma van, ijesztő ez a névtelenség, szinte fenyegető.

A pénisznév generátorba is csak nemrégen akadtam bele, nyilván én vagyok az  egyik utolsó mohikán ebből a szempontból is, de nem baj, harmincegy  évesen is ugyanolyan önfeledten elszórakoztam vele tíz percig, mint ahogy tizenhét  évesen tettem volna - van, ami nem változik. Mondjuk abban van valami  nem belegondolós, hogy a  fiúismerőseim neveit írogatom be, hogy megtudjam, mit dob nekik a gép, de ezen  túl lehet lendülni, ha állítólag a heteroszexualitás frontvonalán húzódó férfibarátságba még az egymás heréinek  részegen való fújogatása is belefér. Állítólag arra összehúzódik. Hogy az miért jó, nem tudom, és rendben, nem biztos, hogy csak részegek voltak, nem tudom, tényleg nem voltam ott, hallottam, és különben is, módosult tudatállapotban még inkább nőhajhász leszek, nem, hogy idegen heréket fújogassak heherészve.

Nade  a pénisznév generátor: az én keresztnevemet beütve Captain Kirk jött ki, amivel messzemenően egyetértek, mert az altestem által irányított életem simán van olyan komplikált és problémás, mint elvezetni az Enterprise űrhajót teszem azt egy aszteroidaviharban.

Nemrégen feltették nekem a kérdést, hogy nem lehetne-e engem valahogy hívni, mert  megszólításkor a 30, az elég gáz, és azóta is ezen gondolkozom, de bárhova is lyukadok ki, erőltetett és izzadságszagú az eredmény, mert én soha nem voltam az a beceneves típus, mint például az Öcsik, Totyák, Tutajosok. Meg olyan egetverően jellemző tulajdonságom vagy munkám sincs, hogy, mittomén, én legyek a Tréleres Laci (igen, itt Denzel Washington áthúzza a Pelikán ügyiratban, hogy neve "nem Laci"), szóval most ott tartok, hogy a pöcsöm előbb becenevet kapott, mint én, és azért ez kétségbeejtő, még arra is gondoltam, hogy felveszem az ő nevét, de az meg milyen már?

Ennyit a nevekről, a kreativitásról, valamint a természet és a sors által felállított (tyű!) fontossági sorrendekről.