harminc

Tudom, hogy most víz az úr víz, víz, víz, a szél meg minderre rásegít, de ezt még azelőtt férceltem össze, de most hova húzzam tovább?

Mondjátok meg kit kell elküldeni a jó kurva édes anyjába, hogy az ÖSSZES téli kátyú még májusban is lazán életveszélyeset játszhat minden szerencsétlen autóssal, és megteszem!

Én ugyan csak hétvégén közlekedem erre, és amúgy sem ülök autóba túl gyakran, de már így is tudom, hogy mikor és hol kell sávot váltanom, hogy ugyanúgy négy keréken érkezzem meg, mint ahogy elindultam. Csak néha nem lehet szlalomozni, hanem csak fogcsikorgatva bevállalni azt, ami szembejön.

Menjetek ti a büdös a büdös francba, a fejeteket tenném bele tölteléknek.

 

Amit utálok Budapestben az a mentő. Múlt csütörtökön négyszer kellett félreállnom, besatuznom, összehajtogatnom magam.

Meghallom. Valahonnan hátulról jön, egyre közelebbről sír, majd mellettem körülbelül 90-100-zal rávágódik az 1-es villamos sínpárjára és hatalmas porfelhőt kavarva pillanatok alatt eltűnik a szemem elől.

Lassan visszaállunk, benézem kinek van még zöld, aztán elindulok. New Jersey-ben vagyok, a lakótepelen tartok hazafelé és akaratom ellenére megszaporázom a lépteim, hogy a sarkon lássam, hogy hozzánk megy-e.

Mire Pesten kienged az összeszorult gyomrom, jön a következő. Valaki. Valakinek most dől el.

Elrohan mellettem, nem tudom ki van benne, vagy kiért mennek, de úgy érzem többet tudok róla, mint akkor az övéi.

Kellene egy cigi, de az nincs a kocsiban.