A baleset úgy történt, hogy egy kollégámmal, aki kétgyerekes családapa, elmentünk a mekibe. Nyilván rendelt mindenki, és az egészből nagy, közös szénhidrátorgia lett belőle a konyhában. Hát miről is lehet beszélni, miközben a sajtburit csócsálod, minthogy mennyire egészségtelen a gyorsétteremből táplálkozni. Nem tudom miért alakult ez így, de ennek így kell lennie, miközben habzsolva toljuk le a torkunkon, meaculpaként azt mantrázzuk a kólától böfögve, hogy fúj, büdös sajtburger, magától az ördögtől való. Nekünk ez így jó és kész.

Az egyik srác - aki valami Israeli Air Force-os pólóban szeret menőzni, mert nyilván rákérdezel és nyilván az apja katonai pólója volt és TUDOD, TÉNYLEG AZ - nyomja a legjobban, hogy a KFC láb nélküli csirkéi, meg az ő haverja dolgozott mekiben (kié nem) és ő tudja, de nem mondja. Benézem a szendvicsét, ugyanazt tolja, mint én, ott lifeg benne a bacon, és eszembe jut, hogy HÁT A KÓSER MEKI, az milyen? Meg is kérdezem. Air Force szeme tágabbra nyílik, elég nagy labdát dobtam fel neki, lehet szerepelni: hamar kilyukadunk a borjút ne főzd az anyja tejébennél, onnan meg már csak egy gondolatsercintésnyire van, hogy a körülmetélés mennyire higiénikus, amiről nekem mindig csak a kiskoromban, a MÁV Rendelőintézetben, helyi érzéstelenítővel végrehajtott fitymaszűkület-megszüntetésem jut eszembe, ami engem - az én fantáziálásaimban - mindörökre a kultúraütközések senkiföldjére dobott, mellesleg - később - csajozós dumának sem volt utolsó.

Elég hamar kiderül azonban, hogy nem csak nekem volt ilyen élményem, mert a mekibe fuvarozó kolléga csípőből bemondja, hogy ez őt is érdekelné... hatásszünet, kérdő szemek... mert hát igen, ő is meg van metélve.
A tudatalatti azonban valahol itt lépett közbe, mert akaratlanul olyan irányba nézett, ahova nem kellett volna, Edit meg csak ennyit mondott, fél sajtburgerrel a szájában, hogy

Most nekem mondod?! Én tudom!