Szerintem ez Örkénynek tetszett volna: magentáéknál bejelentettem a digitális tévéhez szükséges set top box távírányítójának elromlását. Ez a Mammutban történt meg, a T-Pontban. Megegyeztünk abban, hogy nem elhagytam, hanem elromlott (nem volt könnyű), valamint, hogy nem, nem vagyok hülye, nem az elem merült ki. Nem hittek nekem, mert fel is hívtak, hogy biztos nem az elem mertült-e ki, és mondtam, hogy biztos nem az elem merült ki. Természetesen megsértődtem. A csávó  ezek után kijött, felugrott egy szál távkapcsolóval a kezében. Ha már ott álltunk mi ketten kezünkben a kapcsolókkal, elkezdtük egymásnak prezentálni, hogy az enyém nem működik,  az övé meg igen, ebből az sült ki, hogy az enyém hirtelen működött, a cserének szánt távkapcs meg egyáltalán nem.

Miután csere nem történt, nagy egyetértésben megállapítottuk, hogy a hibát elhárítottuk, aláírtuk és lezártuk a bejelentő lapot, hogy a hiba ezennel hivatalosan is megszűnt és kölcsönös elégedettséggel ráztuk meg egymás kezét. (A telefonszámát azért elkértem-hátha mégiscsak szükségem lesz  valamikor egy működőképes távírányítóra. Kénytelen volt megadni, azért ő jött ki rosszabbul a szituból, zsarolható állapotban volt.)

A szalámis toast a mekiben egy szál negyed selyemsonkányi vastagságú, izzadt turistát jelent, mely valóban alkalmas arra, hogy retro érzéseket keltsen bennem a szintén kínált bundáskenyér mellett. A szalámi jellegéből adódóan már az első harapással kicsúszik az egész karika, és nem tudsz mást csinálni vele, mint nyelved tönkreégetésével szádbahefelehetyehelni, és, mivel rágni nem kell, lévén annyira nem nagy, kurva gyorsan lenyelni.

A szalámis toast nem gyere be. Akkor már legyen inkább zsírszalonnás, azon legalább lenne mit rágódni.