harminc

 Két ilyen remekbeszabott alfahímnek egy ideális világban alanyi jogon utalnak ki 17 éves korukban egy Aston Martint, hogy velük együtt nemesedjen (mondjuk én egy Maseratit kértem volna, nem tehetek róla.) Legkésőbb három évvel ezután egy illetlenül nagy uszómedencével ellátott penthouse lakosztályt, hetente két cicalányt (esetleg tuningolt verziójú vadmacskát), de csak azért ennyit, hogy ki ne égjenek, természetesen egy "minimum a duplája" összegű zsebpénzt, egy csomó mindenre jó plasztikkártyagyűjteményt, klubtagságokat, vitorlást, egy süppedősszőnyeges irodát valami felhőkarcolós kilátással, meg a végére egy hercegi címet Monacóra érvényesítve. Mindezt természetesen rázva, nem keverve.

Ha a valóságot nézzük, az is szívfájdítóan férfias volt, ahogy ott ültünk Nyomozóval, két üveg sörrel, cigit mélán tartva az ajándékba kapott korai kilencvenes éveket idéző lilás autós plüssszövetes sarokgarniturán. A megrendítően üres és lelakott lakásban ez volt a legmodernebb darab - minket is beleértve.

Előttem van, ahogy kb. tizenhét évesen szintén valami piával ülünk az egyik felüljáró töltésoldán, ugyanígy bagózunk és nagy lendülettel beszéljük, hogy mikor, hol fogunk tartani, meg ígéretet és fogadalmat teszünk.

És itt vagyunk. Nyomozó kevesebb hajjal, több kilóval, én izmosabban, szőrösebben. Ő 18 nappal előtte, én meg már benne a 31-ben.

Nem is kellett mondani semmit, a napi céges idegbajtól, elintéznivalókkal a hátunk mögött, és a holnapiaktól már előre fáradtan ülünk, aztán egyszer csak egymásra nézünk, és pontosan tudjuk, hogy mind a kettőnknek ugyanez jár a fejében, vigyorgunk egyet, koccintunk, aztán hátradőlve nézzük a sárga fényben a madárlábnyomosra hengerezett falatt. Az egyikünknek legalább megvan az egészből valami. Nem lehet elmondani, hogy mennyire nem így terveztük, mennyire másképp akartuk - de itt vagyunk.

Ez minimum egy Soproni reklám. Vagy Arany Ászok. Igazából valami olcsó német sört ittunk. Mindegy, el kellene adni.

Később lementünk a legújabb törzshelyünkre, megittunk még két sört, egy tequilát, egy whiskyt a maszkulinitás végett, aztán csúnyán berúgva hazaballagtunk.

Persze, ha már ott voltam, dokumentáltam a penthouse appartman látnivalóit, hiszen mit sem ér a férfias sárm hozzáillő kiegészítők nélkül, hát itt vannak alul a bugyinedvesítő részletek.
Kamerák mögött a félmosoly, előttünk a sunset, fenn a napszemüveg, nadrágban a többmillió dollár szaga. A zsebében mármint. Hagyjuk.

OO-oo-oooh, I got a rocket!

Semmi frappánsvicces, csak néma döbbenet

Én így hagynám és megnyitnám az első "vidéki" romkocsmát

A művész tehetséges, a gépje nem az

Erről beszéltem

És a végére: az érdekes nevű szomszéd