Az úgy kezdődött, hogy valamelyik EST vagy hasonmás magazinban olvastam egy interjút Emiliana Torrinival, aki izlandi és nagyon felkapott, mondom akkor megnézzük, hogy mit tudnak Björkön kivül az izlandiak. Hallgatom a  lemezt és egyszer csak jön a szám, amit hetek-hónapok oda imádok a Petőfin, mert kurva jól lehet rá halandzsázni. Ja hogy ez a csaj az a csaj??? Azóta is megy a tukkkurukkurutakatakata erősen. Sőt, egyre jobb vagyok benne.

A folytköv pedig annyi, hogy időben valahol pont itt,  Emiliana Torrininél, elkaptam, hogy mostanában játszanak egy izlandi bűnügyi(!) filmet. Természetesen a film már egy éve kinn van, nem is volt könnyű megszerezni, főleg, hogy hozzáillő felirat is szükségszerű, mert valamiért - nem is értem - nem angolul beszélnek a filmben, nem mintha azt maradéktalanul megérteném.

Azonkivűl, hogy volt benne egy elég tisztességes csavar, amit nem pörgettek túl, és amit ki sem találtam előre, az volt a szép, hogy megnézhettem, hogy mi a helyzet arrafelé. Élnek vagy háromszázezren a szigeten, és el nem tudtam képzelni, hogy van ott  bűntény, dráma, meg egyáltalán. Hiszen mindenki ismer mindenkit, mit kell ott nyomozni? És mennyire más ott az élet? Meglepődve vettem tudomásul olyan apróságokat, hogy leveszik az előszobában a cipőt, radiátor van a lakásban, tök átlag autókkal járkálnak, van bűnözés, szex és drog. A zenét meg tudjuk.

Tegnap még ilyet is olvastam, de ez már szinte lényegtelen.