Ahogy most kinéz max. hónapokra vagyok attól, hogy Szeplős rájöjjön, blogolok. Egyre nehezebb mellémagyarázni az esti gép előtti félórákat, a blogok bújását. Jópárat meg is mutatok neki, hogy ez mennyire jó, stb. stb. Plusz béna is vagyok, néha elfelelejtem a pornómódot bekapcsolni a böngészőn, ha a saját profilom körül sertepertélek. Nyomokat hagyok. Nem vagyok tiktosügynök, igazából kurvára fárasztó az állandó körültekintés, váll mögé lesés.
Ugyanakkor: szeretném megőrizni ezt a világot csak magamnak. Írtam és írni is fogok olyan dolgokat, melyek fordított esetben engem kurvára kiakasztanának, de nem csak fosás miatt nemkívánatos a lebukás. A Chili és Vanilla sikere kapcsán írta valaki valahol, hogy a világ még igazából nem jött rá, hogy mire is való igazán ez a blogdolog, de neki sikerült kitörni a digitális világból. Nekem azért megvan a személyes válaszom erre a blogdologra: ez az én dolgozószobám, ez a naplóm, egyfajta szelep ez is, önmegvalósításom és exhibicionizmusom eszköze - és jó ez így: a vágányon tart.
Tegnap lementem boltba, visszatértemkor bekiabáltam a levegőbe, hogy HELLÓ!
Az a fajta halk helló fogadott, amikor tudod, hogy balhé van. Gyomor ökölbe, a lépcsőzés elfedi hálistennek az amúgy szaporábbra váltó levegővételt.
- Miaz, mivan?
- Nézelődtem... - A blog.hu a képernyőn, a bejelentkezésnél ott a mailcímem és a jelszavam, fingom nincs hirtelen, hogyan is lehetséges ez az óvintézkedések ellenére, de ott van. Már csak rá kellene klikkolni a "Bejelentlkezésre". Vagy már megtette és most csak megmutatja, hogy megtehette volna - indulok ki magamból.
- És?
-Már azt hittem blogod van!
-Hmmmm? Nem, kommentelni szoktam, a blogponthun csak reg-gel lehet. - egy próbát megér, gyakoroltam eleget ezt a szituációt már.
Kicsit később:
- De miért voltál így befeszülve? - A téma újboli felhozása önmagáben is erősíti a gyanút, de tisztán akartam látni.
- Nem volt semmi ,csak azt hittem, hogy blogod van és nem is szóltál róla.
Szeplős nekem blogom van és nem szóltam róla. Tudom, hogy már gyanakodsz, és majd az idő meg a továbbiak eldöntik, hogy utánajársz-e, vagy megelégszel-e ennyivel. Mindenestre ha majd megtalálod, borzasztó mérges és csalódott leszel, azt kérdezed majd, hogy ki ez a fasz egyáltalán, akivel együtt élek, hogy gyűlhet ennyi minden fel, amiről nem ,vagy nem feltétlenül beszélt/osztott meg velem.
Meg még sok mindenért haragudni fogsz. Bele sem merek gondolni. De muszáj csinálnom.
Remélem majd megérted, hogy mit miért és miért így.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
atl · http://vonalfelett.blogspot.hu/ 2009.10.08. 15:36:45
Nálunk végeláthatatlan harcok kezdődtek abban a pillanatban... :(
zoli vagyok · http://zolivagyok.freeblog.hu 2009.10.08. 17:32:59
Ha nagyon konspirálni akarsz, akkor meg csinálj másik néven egy másik, ritkán frissülő, neki is megmutatott blogot. Tematikusat, mondjuk. Ez egyúttal megoldja azt a szintén valószínű, újabb problémát, hogy megkérdi, milyen néven szoktál kommentelni.
Ugyanakkor persze ha "komolyan" és hosszabb távon is akarsz blogolni, akkor idővel egyre nehezebb lesz ezt otthon elrejteni. Igaz, nálam ez egyelőre üzemszerűbb és szélesebb körben tolt dolog, de elképzelhetetlennek tartom, hogy tudnék Björk tudta nélkül blogot írni. Egyrészt fizikailag se menne (térben és időben úgy szeparálódni, hogy még a gyanút se keltsem fel), másrészt meg ezzel akkora szeletet titkolnék el az életemből (nyilván, egyelőre ebben is van még kettőnk közt nagyságrendi különbség), amivel úgy érezném, becsapom őt.
De ideiglenesen a dolog megúszható, mondjuk, egy 8-10 naponta frissülő kiskertészeti vagy a német romantikát elemző álcablog indításával.
Arra mindenesetre készülj, hogy ha ezt az esetet megjegyezte, akkor előbb-utóbb jön a "mi is a nicked?" kérdés.
30 · http://harminc.blog.hu 2009.10.08. 17:57:54
A kiskertészetin :D még gondolkodom, bár ez már így nagyon direkt lenne. Az már konkrétan átverés kategória.
A nick meg... öööö. Igen.
atl · http://vonalfelett.blogspot.hu/ 2009.10.08. 20:31:11
Nem írom le, hogy aztán mi volt, ott van a blogon.... Most elvileg nem olvas.