A tiramisu az egy olyan dolog, amit egyszer minden nő megpróbál, pont úgy, mint a muffint. Kifejezetten háziasszonyok tekintetében ilyen még például a jaffa- és kinderszelet, valamint a házi bélíz, amit apám egyszerűen csak lónyálnak hívott.
 

Szeplős ugyan kifejezetten újtípusú gondnoka házitennivalóinknak (mi is lenne 2009-ben havi huszoniksz túlórával, felsőközépvezetői pozícióban), ami gyakorta magunk után rohanást, személyem indolatlan munkára fogását, és este tízórai vasalást jelent, de mivel még csak egy generációra vagyunk az klasszik sütményt sütő és a kertből mindent befőző családanyáktól, így Szeplősre is rájön néhanapján (hálistennek) a süteménysütési láz.
Ez eddig leginkább muffinokban és gyümölcstorta kísérletekben merült ki, de most elérkezett a tiramisu ideje.

Anyumnál ez olyan max. nyolc éve történt meg, akkor azért már biztos, hogy eljutott a hír minden karancsos háztartásba, hogy van ez a maszkarpóne nevű cucc, AMIT KAPNI LEHET, ami sajt és mégsem az. Gondolom jöttek a receptek a Nők Lapjában, a Magyar Konyhában, meg a Vali is kipróbálta és isteni finom volt, talán még kostolót is vitt át. Arról nem beszélve, hogy a hülye fia mennyi mindent mutogatott neki a bevásárlásokkor, hogy ez is van, meg azt is lehet. Kellett ennek Németországba menni, csak a nagyzolást hozta haza, meg azóta úgy issza az ásványvizet, mintha csapvíz lenne. Hát kinek van erre pénze, hogy állandóan Kristályvizet meg Óbudai Gyémántot vegyen?!

Anya tehát megnézte magának ezt a mascarponét és azzal lendülettel vett egy natúr party vajkrémet, mert biztos, hogy nem veszi meg ötszázért mikor azt mondják, hogy úgysincs semmi íze. Majd ha akcióba lesz.

Ez idáig nekem teljesen logikus és lekövethető volt, azt viszont a mai napig nem tudom, hogy milyen receptből nézte félre, hogy Amaretto kell a tiramisuhoz. Ő utánaérdeklődött, és az amaretto az mandulalikőr, tehát megkínálta rendesen a sajtkrémet mandulaaromával vagy nem tudom mivel, de a mi tiramisunk évekig harsogóan zöld és mandulaízű volt.  És kissé édessavanykás. De nagyon finom, mert anya ugyan életében nem csinált kaját receptet végigkövetve, mindig mindenben megjelent az Anya-faktor, de alapvetően zseniálisan főz és süt. Nem volt ezzel soha semmi baj, én élből és bármikor szívesen összevesztem azzal, aki azt mondta a borsólevesünkre, hogy dehát ez zöldségleves, vagy hogy a petrezselymes krumplink sültkrumpli némi petrezselyemmel, meg ilyenek.

Ugyan pár évvel később kiderült, hogy az az Amaretto inkább kávélikőr, de őszintén szólva ilyen receptet sem találtam most, hogy Szeplőssel mentünk szeliden ölre ebben a kérdésben. De hát nem: konyak vagy brendi vagy semmi, meg kávé. Kénytelen vagyok belátni. (Bocs, Anya!)

Szeplős tehát a citromhéjas-erdeibogyós muffinja után most a tiramisu területen alakított óriásit, (megjegyzem, az anyától kapott falusi tojás olyan sárgára festette az egész sütit, hogy ihaj.) Otthon vár az ikea üvegtepsiben a sok katonásan sorbarakott babapiskóta, befefulladva a mascarponekrémbe, istenesen megkakaóporozva, és úgy néz ki, ahogy annak ki kell néznie. És én ,aki alapvetősen a sósat szeretem, csak annyit mondtam, mikor először megkostóltam, hogy jajbassszusezdekurvajó!
Nem ezen a hétvégén fogok lefogyni, az biztos.