Most itt ülök Oliver Barettes pózban, és azon tűnödöm, hogy mit lehet elmondani egy esküvőről? Hogy - mint Zoli posztjához kommenteltem - a pap, mert ismerőse az ifjú párnak belazáskodott egy poént arról, hogy elég különös napot választottak?
Szombat volt, a meleg felvonulás napja. Egyértelmű, hogy nekem nem esett le, de értetlenkedésemre elmondták, hogy hát ma vonulnak a buzik. Ja hogy ja. De, hogy a picsába jön ez ide? És ezen elnyamnyogtam egy jó darabig, hogy miért kellett most ezt az arcunkba tolni? Persze azért nyamnyogok, mert Zoli véleményt nyilvánít, azok akik az utcán voltak így- vagy úgy, de véleményt nyilvánítottak, és végül a pap is véleményt tol az arcunkba. A problémám ez utóbbival csak az volt, hogy itt elég nehéz nem egyertértősdit játszani. Mert most vagy felállsz és kimész onnan és okoztál egy botrányt a barátnődnek vagy derülsz egyet a "viccen" a tömeggel. A szerencsém az volt, hogy konkréten nem esett le, így lecsúsztam az egészről. Nem mintha kijöttem volna a templomból.

De elég nehéz ilyenkor egy véleményélkülinek, mert az egész zsigerileg nem érdekel. Mármint a hajcihő. Ebből a szempontból is ahhoz a HATALMAS szürke alaktalan masszához tartozom, akik odáig se jutnak el, hogy véleményt alkossanak erről a témáról, mert nem jut el bennük az ingerküszöbig. Erről mindig egy német zsarusorozat epizódja jut eszembe, azt hiszem az SK Kölsch az. Nem. Tökmindegy. Na, hogy a zsaru lánya hazaállít egy színesbörű bevándorlóval, ami először egy önkéntelen meghökkenést vált ki a fehér, középkorú fasziból, de ezen azért még lazán túllép, mert önmagát felvilágosult és liberlális nézeteket valló embernek tartja. Olyan átlagmukinak. Ám a lánya egyre feszegeti a határokat, össze- és elköltözés, tervek, házasság, gyerek, mit tudom én. Szóval megy a rugózás rendesen, fokozódik a helyzet, ahogy kell, és a negyvenedik percre meg is érkezik a robbanás, azaz a kinyilatkoztatásra kényszerítés:

Bist du ein Rassist, Papa?!!

És jött az üvöltés, a feltörő feszültségben kioldodó IGAZSÁG, hogy

ICH WEISS ES NICHT!!!!

(Gondolom nem nagyon kell fordítani.)


Tehát valahogy ez a SZÜRKE MASSZA valahogy így van ezzel. Amíg nem konfrontálódik az egésszel, addig nem érdekli, nem bánja. A lustaság liberalizmusa ez.

Ahol dolgozom az egy klasszikus budapesti, többszáz embert foglalkoztató befogadó és kiköpködő cég. És tényleg multinacionális, a fele alkalmazott konkrétan nem magyar. Sokan nem fehérbőrűek. Sokan nem heterók. Sőt, még az ember-nő felosztás sem működik: nagyon felelőségteljes és nagyon jól fizető poziciókban van itt jónéhány nő. (Nem kevesebb, mint férfi.) És addig szintig, amíg van ismerősöm és belelátok a pénztárcába (legalább kétszer ittunk együtt) nem keresnek kevesebbet a férfiaknál. És nekem így rendben van. Mi a tökömért bántana engem, hogy ki merre és hogyan és miért és meddig?? Egyszerűen nem érdekel. Tényleg. Zsigerileg.

New Jersey-ben tudni valakiről, hogy ha férfi és nem a nőket szereti, (És itt leszbikusságról szó nincs. 27 év alatt nem hallottam olyat, hogy ez a nő, csaj leszbikus.) főleg, ha ezt külsejében is kifejezésre juttatja.

Ha ezt megtetézzük azzal, hogy cigány, senkije nincs és a vasútállomáson szedi össze a lóvét, akkor az egész város felvesz vele szemben egy bizonyos kirekesztő pózt. Tudjátok, mint azzal az emberel, aki hangosan ordítva vagy magában beszélve megy az utcán.

Egy magamfajta burokban nevelkedett valaki, jó ideig csak a hallomások alapján ítél, tehát meglepve tapasztalja, hogy van olyan ismerőse, aki ismeri ezt a "lényt". És ha odáig jut, hogy kb. minimum 10 percet egy légtérben töltenek egy nyilvánvalóan nem elithelyként ismert ivóban, akkor azon kivűl, hogy habzsolja be az audióvizuális ingereket, megjegyzésként odateszi hátra, hogy bazmeg, ez egy ember, és humora van és egyáltalán. Ember.

Na, tehát esküvő: már akkor sejtettem, hogy nem egyszerű lagzi-lagziban lesz részünk, amikor megtudtam, hogy alig pár tíz méterrel leszünk lejjebb annál a helynél, ahol Ördög Nóra reprezentálta magát függönyös királylánynak. Jánoshegy, Sport hotel. És tényleg. Szinte jó volt. Csak félidőtől adtak mulatós zenét, de akkor se mindig. (Köszönöm. köszönöm!) Barry White viszont többször is megszólalt, és ha az ottalvó vendégseregre gondolok, akkor biztos volt némi esemény a hotelben. Bent, mert kint minusz tíz volt.
Ízléses volt, bőven elfért a 300x ember, az előétel szenzációs lehetett, de nem jutottam hozzá, mert a szomszédom maga elé vette az egész tálat, volt hús a húslevesben, és a svédasztalos főfogásoknál muszáj volt módszeresen, magyar sajtós módjára végigrabolni az asztalt oda-vissza. A rozé Takler volt, a vörös Villányi és nem az, hogy volt erős, de el sem fogyott fél tizenegykor. Még éjfél után is citromok és jégdarabok lubickoltak a bacardikólában.

Én jól viselkedtem az új nadrágomban, csak egyszer akartam Szeplős alá fotózni, és azt leszámítva, hogy a Jánoshegyi útról nem sikerült kikeveredni a Budakeszire, hanem még négy kilométert gurultunk hajnali háromkor, reflektorral, huszonhéttel kátyúkat kerülgetve a Tündérhegyin, nem volt Szeplősnek szívbajra oka.
A barátai álltólag jófejnek találtak, de szerintem én még mindig nem tudok vadidegen emberekkel beszélgetni. Csak már nem feszülök ezen. Bedobsz egy-két poént a közösbe, lazára iszod magad, és igyekszel nem egyedül maradni velük. Sikerült.