A nagy állóvízre még rájött egy kis hétfő délőtti lassulás, nem utolsósorban tesóm férjének köszönhetően, aki egy hét itthonlét után megint megy vissza vendégmunkázni. Ez általában úgy szokott zajlani, hogy alapul vesszük azt a nagyon szűk területet, mit ő Budapestből ismer, és ott találkozunk. Ez az évek alatt kikristályosodott egy darab fix benzinkúti találkozásba, vagy egy Alkotás úti kocsiotthagyás és értemenésbe.

Az ám, de Édesanya úgy vélte, hogy a menyének csak kellene egy GPS már ebbe a nagy járkálásba, hát vett is neki egyet a Médiában.

Ismétlem, a Média Marktban. Ezek ilyen kommandóakciók Anyától a családi kassza meg mindenki, de főleg az én idegrendszerem ellen: nem szól, hogy hülyegyerek, nézz körbe, hogy mi mennyi hol, mert ezt akarom, vagy van ez az ötletem, mit szólsz hozzá, nem. Ő kitalálja és megveszi. Most nem akarok utánanézni, hogy átlag mennyivel drágábban ad egy adott GPS készüléket a Media, mint valamelyik webshop, vagy noname bolt, de ehhez elég annyi, hogy a Mediában egyszer vettem olcsón elektronikai eszközt, és az is egy kifutó, utolsó darabos digit-mikró volt.

Volt már otthon húszezer forintos dvd lejátszó, mert az ELDZSí, és ha már hűtőt vettem hitelre, akkor legyen DVD is hozzá. A hűtőt azóta kétszer javították, a DVD lejátszó már sehol és a bolt is megszűnt persze. De a pálmát biztos, hogy a Bioptron lámpa vitte, meg a szintén Zepteres takarítógép. Ez sok nulla így együtt, nagyon sok, főleg egy lakótelepi lakásban. Anya ötvenx év  alatt, úgy érzem, tökéletes szintre fejlesztette a pénzzel való teljes felelőtlenség művészetét.

Zepter, istenem.. na jó, hagyjuk..

Szóval: A GPS kb. fél évet állt, mert nem fogott műholdjelet, ami ugye egy navigációs készülékben elég kínos és nem átléphető probléma. A szervíz állítólag megcsinálta cirka 2 hónap alatt, de nagyon hamar kiderült, hogy dehogy. Akkor adtak volna egy kiállított darabot, mert éppen elfogyott az uganyolyan tipusú készülék. Sógor mondja, kapjátok be. A következő kör lett az igazi, akkor érkezett szállítmány, adtak neki egy újat.

És az sajnos működik, a sógor ugyanis átment bátorba. Ma reggel kilencre beszéltük meg a benzinkúti randevút. Ott vagyok a közelben, hívom, hogy siessek-e, vagy mivan, erre ő: itt vagyok a Keletinél, várom Robit, aztán innen megyünk oda.

Na ez volt az info, amit nem akartam hallani. Nyakvakarás, azon gondolkoztam, hogy mondjam meg viszonylag finoman, hogy ez most nem volt olyan jó ötlet, ugyanis HÉTFŐ REGGEL KILENC VAN BAZDMEG. BUDAPESTEN!!!!!!!!

Abban maradtunk, hogy egy órát biztos, hogy késnek, és a családi béke is megóvásra került.

Addig én sétáltam egyet, hogy lemenjen az agyvizem. És ez csodálatosan sikerült is. Séta. Úgy elfelejti ezt az ember, a nagy tömegközlekedésben, liftezésben, mintha soha nem  lett volna ez a funkció.

Pedig mennyit sétáltam és New Jersey-ben, ahol aztán valóban hiába vársz a buszra. Fél óra, húsz perc alatt mindenhová elérsz  - szinte.

Séta. Mozogsz, nézel, kijárja az agyad is magát, és élvezed azt a kurva nagy kontrasztot, amit te képviselsz a munkába igyekvő őrülethez képest.

Helyre rakódik egy csomó dolog, kialakulnak ötletek, többek közt, hogy lenne itt bennem valami téma, amit le szeretnék ide írni, furcsamód elsősorban  magamnak, hogy ÉN  lássam, hogy is van ez bennem. De kusza még, hogy honnan indul, és mi tartozik bele, hát bogozgatom magamban, formálódnak a mondatok. És közben elkezdesz látni, közben elkezdődik a kedvenc játékom, hogy milyen lehet egyes helyeken lakni. Itt pl zseniális:

Aztán találkoztam az Ezredes utcában egy megható felirattal, így augusztus 3-án, fél tíz körül, 30 fokban:

 De a legzseniálisabb a Városmajor volt. Még a Mammutban szereztem egy PestiEstet, hoy legyen mit olvasnom, hát le is ültem a parkban, nem messze két vén fószertól, akik iszonyatosan benne voltak a pingpongozásban. Ez olyan valószerűtlen élmény volt, hogy el sem hittem. Hétfő reggel, mindenki pörög rajtunk kivül, ezek meg ott szivatják egymást a csuszákkal, pörgetésekkel, lecsapásokkal. Nagyon komolyan vették, meg sem álltak míg ott ültem.

Nyugdíjasok, nem fiatalok, és mégis gyermeki örömmel pingpongoztak. Néztem, ahogy alányesik az ütőt a labdának, ahogy lecsapnak, ahogy ugrálnak, kimozdulnak, felszedik a labdát. És nem érdekli bizony őket semmi abból, ami minket annyira izgat. Sem a meló, sem a pénzhajkurászás, sem az adó, sem az ország helyzete, sem semmi magánéleti hercehurca, de most még a nyugdíj sem. Ezeket ők bizonyára már régen letudták. Tudják, hogy úgyis.. és, hogy akkor is.. meg minden ilyet. És most ők pingpongoznak. (És remélem utána beülnek valami jó kis ligetes kocsmába és isznak egy jóóó nagy, friss, bubis fröccsöt, mert én ezt nagyon elképzeltem nekik.)

Tudom, hogy lószart sem látni, a képek minősége megint csak az én tehetségemet dicséri.

Lapozgatom az Estet és nagy örömömre ismét van benne Város rovat(?). Ha már így bele vagyok buzulva Budapestbe, akkor..

A Batthyány térről (nem, nem megint nem tudtam elsőre jól leírni, nem hiszem el.) regélnek nekünk most benne, persze semmi mélység, csak a kajáldák, meg kávézók, ennyi. És igazat sem írnak, mert a Nagyi palacsintázója ugyan jó hely, de az a sikító unalom és nem akarás és feszkó, meg az a fonnyadt, alufólia alól elővett palacsinta ,ami a kiszolgáló pult mögül jön az kb. pont nullára is egyenlíti a történetet.

De volt benne egy kis interjú Szécsi Noémivel, akinek a neve megint nem mond számomra semmit, de ezen én már nem lepődöm meg. Neki, az olvasottak alapján, igen határozott véleménye van a városról és annak aktuális alakulásáról, hát meg is fogom venni az Utolsó kentaur c. könyvét, hogy akkor mi is van szerinte.

És tudom, tudom, hogy nem feltétlenül az EStből kellene tájékozódnom, de nálam ez ilyen Amelie-csodálatos-életés-szeretem-a... -dolog, ha értitek. Szeretem az Exitet meg az Estet áttanulmányozni, fingom nincs miért.