harminc

Tegnap este kilenckor már egy ideje csak tévét néztek a fáradtságtól, de a kaszinó tojás meg a sonkatekercs még mindig nem volt kész. A diós süti, a főtt sonka, az egybefasírt viszont már igen. Hihehetlen, lelkemre.

Szeplős még nekiállt volna a hiányzó két kajának, de letiltottam, rettenetesen utáltam anyánál is, mikor túlvállalta magát (minden alkalommal) és igazából mi voltunk a kajáért, ott robotoltunk érte, és nem az miértünk.

Azért ma reggel felkeltek és összeütötték....

Szóval volt terülj, terülj asztalkám, bőségtál, némi bor, ajándékozás (mindenki könyvet kapott :), kivéve Szeplőst, akinek vettem egy fényképezőt, erről kicsit odébb.), és puszi - fogmosás előtt. Arról nem is beszélve, hogy nem szedtem rendbe a borostámat egy ideje. Brrrrrrr.

Anyukájuk sírt, mi némileg viccelődve, feszengve ettünk, aztán elég gyorsan be kellett jönnöm dolgozni...

Hát nem tudom. De nekik ez fontos. Én ettől viszont otthon is rosszul vagyok. Nem, nem érzem magam rosszul velük, nem mennek az agyamra, szimpatikusak, aranyosak, komolyan. Csak too much nekem ez az ünnepléses, együtt-vagyunk-ha-beledöglünk-is történet. De gondolom ez millió helyen így van.

Szóval vettem neki egy fényképezőgépet. Anélkül, hogy kielemezném magamat a túl nagy ajándékok ügyében, azért kellett is neki, ezt ismerjük el, mert mindig csak a telefonnal megy a majomkodás. És még soha nem volt neki fényképezőgépe, és most amúgy is itt van a családja, mennek kirándulni és ugye mi is tervezünk ezt-azt, amit azért jó lenne dokumentálni. Tényleg kellett, na.

Persze nem egy tükörreflexes csodáról beszélünk, hanem egy kompakt, belépőszintű Panasonic Lumixról, ami hát hogyne, hogy tisztességesen le volt árazva a jurónicsban meg a teszkóban is. Természetesen előtte konkrét öt órát nyálaztam a netet, főleg az edigitalt, hogy mik vannak, de a Lumix amúgy is szimpatikus volt az abszolút laikusnak - nekem. Nem írom le, hogy miért, mert a végén még megszületne az első komment a blogomban egy véleletlenül erre tévedő profi fotóstól :). Azokból meg van elég a neten, szidja is egymást a sok hozzáértő.

Szóval tegnap kiszöktem a Bécsi úti Tescoba és megvettem a - kiállított darabot leszámítva -  az utolsót gépet. (Ezt már szeretem! Megnézed, kiválasztod, kimész és még az akció utolsó napján megveszed az utolsó darabot. Főleg, hogy nem is lett volna időm máshova elmenni, lévén, hogy túlvacilláltam magam, hogy mit is vegyek én akkor most Szeplősnek.)

Ja, és hogy ÉN mit kaptam? Örkénytől a Tótékat :), mert, hogy ők ismerik, és mondogatták is előttem a poénokat a drámából. Elképesztő. Elő-elővettem az Egyperceseket eddig is, de most már biztos, hogy nem úszom meg a beszámolót magam előtt sem.

A hugi megkapta Máraitól a Füveskönyvet, mert mondta, anyujuk meg egy krimit, mert mondta. Így megy ez.

Na, hát jó kövér nyulunk volt, és még nincs vége!