harminc

Egészében véve borzasztó hétvégém volt, külön Szeplőstől, benne az én őrült monoton világomban, ahol minden cselekményt, mondatot, eseményt csúfondárosan kommentáltam, visszhangoztam, hogy, ha Szépnevűvel lennék, akkor ez most így és úgy lenne.

Annyira, de annyira megfogadtam, hogy nem nézek hátra, hiszen minden híd fölégett, és Jazz is annyit mondott, hogy volt, ami volt, tettem, amit tettem, de legyek egy kicsit már hedonista, ÉLVEZZEM MÁR EGY KICSIT AZT AMI VAN.

És mégis, néha -néha belecsúszok, pár napig most meg hónaljig dagonyáztam abban, hogy mennyire jó volt, meg most az meg ez lenne, meg ilyenek.

Megbeszéltük, hogy három napra elmegyünk Szeplősékhez. - "Ha nem basztad volna el, akkor beülnétek az autóba és pihenhetnél három napig Magyarország nyugati csücskében, a jól ismert és imádott kis faluban, sétálnátok, átruccannátok Ausztriába, stb. stb"

Elmentünk sétálni. Hova máshova, fel az itteni hegyekbe, mert hova is lehetne itt Budapesten menni, ahol nem voltál sokat Szépnevűvel? Sehova. Hát végig ezen kattogtam doszt. A Moszkván meg aztán volt ám feszülés, mert rájöttem, hogy munkanap van, és kb. pont ilyenkor megy haza, nehogy összefussunk.

Síkideg voltam magamtól, volt olyan, hogy a wc-n mondogattam, hogy "bazmeg bazmeg, bazmeg hagyd már abba!!"

Nem is láttam őt. Mármint Szeplőst. Csak ott volt végig mellettem, és nem is láttam. Ugyanez volt Szépnevűvel is: olyan szinten bele voltam merülve a saját világomba, olyan hangos volt a fejem idebenn, hogy meg se láttam. És, hogy mennyire ugyanazok a szimptómák: feltűnt egy új lány itt a multinál és mint a mágnes, úgy vonzza a szemünk a másikét: kb. egy hét alatt le is játszottuk, hiszen a harmadik szemezés már nem lehet véletlen: tudjuk mind a ketten, hogy mi van.

És ezen a ponton hátradőlök, és a lehető legtávolabbról nézek magamra, hogy most mégis MI A FASZT CSINÁLSZ?

És nem tudom. Nyilvánvalóan semmit, hiszen azt bátran elmondhatjuk, hogy azt józan ésszel már tudom, hogy váltani nem érdemes, mert egyrészt én is gajra megyek benne, a másik félről nem is beszélve, plusz jobb nem lesz, legfeljebb csak más, vagy kicsit rosszabb.

De ez a józan ész. Ám kénytelen vagyok rájönni, hogy alapjáraton olyan vagyok, mint azok az igazán ostoba szerencsejátékosok, akik ha mindent buktak is továbbmennek, hátha a következő tét bejön és visszanyernek mindent és még talán jobban is állnak, mint előtte tették.

Szépnevű annyit mondott - és ezt talán már említettem itt -. hogy reméli nem leszek mindig, mindenkivel ilyen önző. De még csak a fejemből sem látok ki, nem, hogy nem önző...

És nem tudom, hogy nem kellene az elefántra gondolni. Az a kurva-kurva elefánt.

A mai napom sem jobb: "kolléganő". Agyba-főbe, orrba-szájba túlóráztatunk. Hó elején megígértük, hogy ha nem lesz sok meló, akkor lecsúsztathatják. Ha.

De KURVA sok meló van, sőt, ott vagyunk, hogy azért harcolunk, hogy a szerződésben foglalt feltételeknek eleget tudjunk egyáltalán tenni. De nem baj, ő kiadta a csúszókat, majd erre gyűjtött túlórát. Szóval akárhogy is, de úgy néz ki, hogy az ötször 8 óra, azaz alap 40 óra túlórákat tartalmaz már...

És még vasárnap: a szituáció ugyanez, túlórák, sőt extra pénzzel motivált és úgy begyűjtött túlórák. A másik "kolléga" mit csinál? Elviszi kicsit megbeszélést tartani az egyik embert fél órára, végül is mikor máskor tenné ezt? Nem hétfőn, nem kedden, vasárnap, dupla-tripla extra pénzen.

Hát nem tudom. annyi minden nem tart már itt, tényleg, komolyan. Amikor még a saját csapatod is ellened dolgozik, amikor az abszolút hozzá nem értést, a totális alkalmatlanságot látod, és tudod, ugyanannyi pénzt, vagy még többet visznek haza az ostobák, akkor azért fáradtan sóhajt az ember, és elgondolkozik, mi a faszért van még ott, ahol van. Sziszifusz elmehet a picsába ehhez a végtelen szarlapátoláshoz képest.

Jajistenemdekurvanegativvagyok!!!

Pedig soha nem értettem az embereket, amikor azon siránkoztak, hogy nem így tervezték az életüket, hogy a picsába jutottak ide. De most kezdek rájönni, hogy semmi más nem kell ehhez csak negatív gondolkodás egy megfelelő adag gyávaság, és lapát ostobaság.

Ennyi voltam mára.