Ugrás a tartalomhoz
már. 26. 2011

Tűzraktér

Én nem vagyok ilyen együtt vonulós, öklöt sután a kézbe emelős, közösen zenélős, aláírásgyűjtőnél aláíró valaki, sőt tegnap este előtt fingom nem volt, hogy hol van egyáltalán a Tűzraktér, nem, hogy akár egyszer is lettem volna odabenn. Tegnap is csak azért mentem el, mert Mandulából szeménél fogva viszonylag könnyű keleti nőt faragni és ugye volt az a koncepció, hogy gésaként készítenek róla egy fotósorozatot. Mert a multi az ilyen hely, hogy van aki fotósnak tanul, van, aki amúgy profi sminkes, és csak azért nem csatlakozott a csapathoz gépészmérnök, mert az éppen nem kellett. A fotós pedig a tűzaktérben tanul(t) fotózni és tegnap este miért is ne lehetett volna még egy fokkal feljebb emelni művészi szinten értelmetlenebbé tenni az amúgy végtelenül és szerethetően  kimosolygnivalóan amatőr kiállítást, hogy egy halálra ítélt csigalépcsőház falára aggatják ki képeket?

Szóval én tegnap voltam először, és azt kell, hogy mondjam, hogy teljesen megértem a felsőbb szerveket, mert a Tűzraktér minden, amit nem akarnak látni, jópolgár ebből nem kér, nekem se tetszett. Érted, alkotóház. Érted, kommuna, teljesen egyértelmű. Csak rájuk kellett nézni, hogy ezek ilyen lumpen elemek, mert az hétszentség, hogy nem tisztességes munkából villantott mindenki tükörreflexes fényképezőt, amikor jól láthatóan még rendes ruhára sincs pénzük. Hát kérlek, turkálóból nem vennék olyat. Samponról, meg hajszárítóról nem is beszélve, mert borzalom hogy elfeküdte egynémelyik a haját. Neadjisten tiszta gubanc volt, az anyja biztos nem tanította meg, hogy a kócos hajat fésülni kell, mert a végén teljesen összeáll az egész. Na, hát ilyenek vannak ott, foltos, színes, kócos népség, aztán ráadásul jókedvűek, baszod alásan. Érted, ég a fejük fölött a ház, de ezek jókedvűek. Hát ez kérlek, gyanús. Nem magyar szokás.

 

 

És - mert ez még nem minden - a kiállításmegnyitón, ahol teljesen elítélendő és oda nem való módon házi süti és hozott bor is szerepet kapott, elkezdtek zenélni. Hát az sem való oda, meg time-juk se volt, arra már nem volt pénz a boltban. Csak úgy saját örömükre zenéltek. Na meg, ha már pénz: mibe kerül egy gitár, vagy egy hegedű, vagy egy fuvola? Mert az volt náluk, de bezzeg cipő nem volt a lábukon, pedig koszos volt a kanapé, amire felültek mezítláb. Koszos banda, ilyenek ezek.

Odalenn a belső udvaron pedig jól láthatóan romkocsma hangulat uralkodott. Kiírták, hogy kávézó, de ki hisz nekik, ugggyan már, kérlek? Romkocsma az, ezek rontják Budapest hírét a nagyvilágban.

És, amiből aztán végképp látszik, hogy mennyire nem tárgyalóképes elemek ezek, az a következő, és itt be is fejezem a történetet, nem kell az egyértelműt tovább ragozni: ugye az úgynevezett "alkotóház" "alkotói" ellen az volt az egyik érv, hogy hangosak - persze, hogy hangosak, el is hiszem, nem nevelte ezeket meg senki, egy-két atyai pofon, az kell ezeknek, egyből tudná mindegyik hol  helye -, erre mit szerveznek? Koncertet, ünnepséget, mikrofonba beszédet? Rendőrök kell, hogy vigyázzák őket, ezeknek ez a KULTÚRA?

Én megértem a intézményes szerveket, olyan ezek, mint azok a dán hippik Christianiában, átláttam én seperc alatt a szitán: ezek csak tiltott szereket akarnak füstölni, aztán amiket ott vizionálnak, azt nevezik művészetnek, nahiszen. Ezért tart itt ez az ország, az ilyenek miatt. Nem dolgoznak, nem öltöznek, ki tudja honnan szerzik a pénzt, szabotálják a rendszert.

Én egyetértek azzal jópolgárral, aki a rendőri biztosítást kiélvezve a fiával rugdosta bőrt a végre üres utcán, de közben még nagyon helyesen odadünnyögte az éppen mikrofonba beszélőnek válaszul:

- Tűzraktér, mi? Gyújtsuk fel!

süti beállítások módosítása