Elég nehéz anélkül erről beszélni, hogy ne mennék át valami borzasztó Oscar átadós, vidám vasárnapos együtt örülésbe, szóval csak ennyit, így férfias hátbaveregetésként, úgy Billy Mack módra:

Tegnap este tizenegykor értem "haza" - na ezen mennyit röhögtünk az Ismerős Lánnyal -, ő még valahol nem otthon volt. Kinyitottam egy üveg sört, és a Práter utcai tizenkettedik emeletről néztem le a városra. Nem kellett villany, ott fenn Budapest közepén soha nincs sötét, főleg nem ezzel a kilátással: a főváros elektromos zsibongása félhomályos, megnyugtató zsongásként szűrődik fel égbe - így van ez egészen hajnalig.

Elővettem a telefonom és elolvastam mindent, amit írtatok még aznap, aztán azokat, amiket az elmúlt nap összeszedett ez a blog, meg az emailcímem.

Soha életemben esélyem sem volt, hogy ismerőstől vegyek ki albérletet, soha nem voltam egy nagy barátkozós, kapcsolattartós, tőkehalmozós valaki. Ehhez képest tegnap este már a negyedik ajánlat érkezett meg tőletek, a kitartásra buzdító levelekről és kommentekről nem is beszélve, és erre nem lehet mást írni, minthogy fantasztikus, elképesztő, szárnyakat adó érzés, mert ez egyszerűen ilyen. Ha mit tudom én, Hillary Swank lennék, jelen pillanatban a könnyeimet törölném a mikrofon előtt, és ezt most halálosan komolyan, mindenféle irónia nélkül mondom. De így csak eltettem a telefont és egy csendes jóérzéssel nyugtáztam, hogy valahogyan, de akárhogy is minden rendben lesz, minden rendben van, a legjobb dolog az életemben még mindig megvan.

Ti vagytok azok.

Most pedig piáljunk whiskyt és nézzünk pornót!