Szeplős a due Fratellinél szeretett benne ebbe a rém egyszerű,  viszont kurva nagyzolóan hangzó, magyar nyelven nem létező tésztahalomba. A due Fratteli egyedül neki köszönheti, hogy kapott egy második esélyt tőlem, mert amikor először voltunk, abszolút nem nyűgözött le, de pár héttel ezelőtt, (amikor is addig rágták a fülemet otthon, míg meg nem látogattuk őket újra) olyan igazi olasz pizzát tettek le elém, hogy egyenesen meghatódtam a szépségtől. Vékony, ropogós, kemencében sült, kevés feltét, nagyon egyszerű, nagyon handmade. Olyan szép volt, hogy zenélt.

Szeplős pedig ugyanolyan boldogan nyammogta be másodszorra is a címben szereplő étket a spagettifüggőség monomániás fogságában, mint első alkalommal. Hihetetlen. Sőt, pár hétre rá újra erőt vett rajta az őrűlet, és egyszerűen ki KELLETT próbálni, hogy elkészíthető-e otthon is az amúgy tényleg marhára finom és egyszerű fogás.

Nem ez az, de majdnem. Az étteremben jár hozzá "tejszínes alap".

Hát majdnem.

Egy: a rucolának már nyersen, fogyasztás előtt olyan szaga van, mint a spárgának, amikor kifelé jön a piszoár fölött. Másnap már egyenesen menthetetlen.

Kettő: SOHA, de soha ne vegyél kényszerből - le sem merem írni - fekete erdei sonkát, ha nem találsz pármait. Márpedig, nemhogy 5 deka pármait nem fogsz találni, de egy grammot se este 8-9 körül - legalábbis Óbudán.

Nyilván megérné normálisan előkészülni egy ilyen kajára, de néha túl spontán és túl későn, túl sok meló után jön rá az inger a hétköznapi hobbiséfekre. Mindenesetre legközelebb, ha ilyen lesz, akkor a sajtos-tejfölös makaróni spagettinél fogunk maradni. Nem mintha nem lett volna finom, de messze nem ugyanaz volt.