Én mondom nektek, a farmer beszerzése mindig olyan ügyes-bajos dolog, mert van ez a divat nevű fogalom, amit furcsa emberek találtak ki, hogy ennek fedezékében amúgy vállalhatatlan ruhákban jelenhessenek meg szélesebb körű nyilvánosság előtt.

Amióta az eszemet tudom a következő három  dolgot akartam egy farmertól, ezek nagyon egyszerű dolgok:

1: Legyen gombos, mert nincs annál rosszabb, mint mikor a farkadra húzod a cipzárt. Majdnem ilyen kínos, csak kevésbé fájdalmas, amikor a cipzár elkopott és a kocsi lecsúszik a földszintre. Eggyel rosszabb, ha ezt tudod, és felgumizod a felső gombra, akkor inkább már legyen lenn. Évekkel ezelőtt szerzett még egy pontot a gombos farmer: kaja után ki lehet gombolni a felső gombot, de marad még legalább három, ami mégis megtartja rajtad.

2: Ne legyen répaszárú, mert bármilyen hihetetlen, de - amúgy szinte még mindig - normál férfi testalkatom van, és nem szeretem ha buggyos a seggemen a gatya és odalenn pedig a bokám alig fér át a lyukon. Ezt még gyerekkorom vége előtt sikerült megértetnem anyával, azóta nem is volt gondom ezzel a nyolcvanas évekbeli popos eltévelyedéssel.

3: A farmer legyen farmerszínű. Lehet világoskék, sötétebbkék, esetleg - bár nem az én esetem -  indigó. Vészhelyzetben akár fekete, vagy szürke.

4: Valahol 96-7-8 tájékán rájöttem, hogy, hacsak lehetőség van rá, enyhén trapézos fazon kell nekem. Később(?) ez a fajta szabás nevet is kapott, ez lett a BOOT CUT, a cipőre kicsit rálóg fazon, a hátul rálépsz fajta. Erre egy ideig rá is léptünk, alig vártuk, hogy elkopjon onnan az anyag, egy idő után pedig, amikor már a fasz ki volt a térdhajlatig felázott nadrággal, nemes egyszerűséggel felhajtottuk.

A márkáknak annyira ne ugorjunk neki, ezeket a köröket mindenki vágja. Amikor lett némi beleszólásom az ügybe, elértem, hogy egymás után volt kettő (!!) Levi's 605-ösöm, vagy 506-osom, ki emlékszik már, - ekkor még 29-es nadrágot hordtam. Az illusztáción látható méret pedig még jó volt két évvel ezelőtt, ha jól emlékszem. Aztán mégis kitalálták, hogy nem fog menni ez a menőzés a családnak,  még az irregular is drága lett. Innen kezdve volt minden egyéb, piacos, turkálós, akciós bolti, tökmindegy, fő, hogy elmúlt, mert Meló-Diákos, ösztöndíjas, nyári melós pénztárcával végre józsefvárosos-kínai boltos farmert vehettem, és a hosszú évek hideg, felázott kartonpapíron felpróbált nadrágjai töröltek minden addigi butikfarmer-emléket az agyamból. Egyetlen végelláthatatlan Sancred farmer volt az én route sixtosixem. De tudjátok, mit? Azért találtam néha egészen farmerszerű farmerokat 1999 és 2999 Ft-ért is. A Németországban beszerzett két darab NewYorkeres nadrágot az átlátszóságig hordtam, majd egy kicsit azon túl is - kétéves dicsőséges minőségi (pffff) szabadságharc a kínai uralom ellen és alatt. Mondjuk, azokhoz képest tényleg.

Az enyhén trapézfarmernek  utolsó aranykora felhajtós korszak volt, ez már egyenesen átvitt bennünket újra az egyenes fazonú gatyák korába, mert azokat egyszerűbb felhajtani. Sőt, az indigó nadrágokkal jól néz ki a felhajtás, mert kontrasztot ad, hát csak kibaszott tintakék farmereket lehetett kapni. És valahol ezelőtt, ezután, ezzel egy időben kezdődött el az én igazi vesszőfutásom.

Annak törtem volna el a kezét, aki először belevágott egy új gatyába és kirakta azt a boltjába. Mert az nagyon is rendben volt, hogy a kétéves, vászonfehérré nemesedett, Melrose Place szabású jeansemet kissé megrepesztettem térdben, hogy nyáron jól nézzen ki  a csuklóra tekert rockos-törökmintás kendő mellett, de ezt a fajta kinézetet ki kellett érdemelni! Volt előtte két év szakadatlan hordás, így lett rusztikus. De egyből így kezdeni??? Hogy én kapásból szakadtan vegyek meg egy sokezer forintos nadrágot?? Lófaszt. Akkor sem, ha  konkrétan nem lehetett venni másfajtát.

És mikor azt hittem, hogy minden konfekcióeszű divatdiktátor megtanulja végre, hogy karcolt pantallót nem veszünk, és újra lesz normális, sértetlen nadrág a boltokban, jött az anus magasságából induló bő gatya, a középen hófehérre koptatott gatya, a fröccsöntött, a batikolt, a keresztbe varrt, hátsó zsebet előre varrt, a foltos gatya. Meg a két kedvencem: az ó lábú lovászgatya és a szép érzéket mértéktelen módon megcsúfoló MÁRVÁNYKOPTATOTT FARMER.  Ezt a förmedvényt újra elővették, igen. Most nézd meg.

Csak normális nincs. Pedig olyan egyszerű dolog, hiszen egy EGYSZERŰ nadrágról van szó. Kék, gombjai, és normális szárai vannak. Ennyi.

De nincs  ilyen. (egyébként az 501-es is az  elviselhetetlen kategória számomra, de a filozófia lényeg, az meg van neki.) Sőt. A Replay szintű árfekvésig szinte bármire hajlandó lennék (a RETRÓN kívül, mert azt csakazértsem), hiszen jól van, egyebassza szinte megtehetem, pedig nem. De megvenném, ha tudnám, hogy az jó lesz, megmarad x évig, legalább kettőig. De erről szó nincs, a drága nadrág ugyanúgy elszakad a pöcsöm alatt, a seggemen, mint a piaci, pedig nem ér össze a combom, esküszöm. De lehet az Levi's, Springfield, Calvin Klein, Pepe Jeans, bármi, mind szétfoszlik a nagy találkozásnál. Oké, már így gyártják, ettől pörög az üzlet, mosógép öt év, laptop három, a mobil két évig megy, a  farmer max. másfelet lesz rajtad. De akkor a faszom fog venni huszonötért, tizenkettőért  sem. Megvárom, míg a Springfield januárban odadobja a parasztoknak ötért.

Így is tettem, csakhogy a sok mindenféle nadrágtípus - most a nőiesen szűk, mogyoró- és vádlitrombózist okozó fazon a trendi - miatt éppen, hogy egyet találtam, ami tetszett. Azért örültem volna, ha egynél több farmerem van. Mondjuk kettő, hogy ne mindig ugyanazt lássák rajtam az irodában.

Egy hete a havi NAGY bevásárláskor, meglepetten néztem fel a Tescoban.  A Cherokee részlegen ott várt rám, egy egyenes, de kényelmesen bő szabású, gombos, nyári ég-színű álomfarmer.

Igen, bevallom, megtettem azt az egyetlen dolgot,  ami nagyobb lúzerség a kínainál vásárlásnál: a Tescoban vettem farmert.