A jó hír az, hogy van még barátnőm. Tudom, mert nálam van a belépőkártyája, odaadta.

A rossz hír az, hogy ez nem rajtam múlt. Volt az, hogy akkor találkozzam emberekkel, akik blogot írnak. De már nem írnak. Én írok. Egyikük-másikuk, ne adj isten, olvas engem.  Néha én is őket, mert néha mégis írnak, ha nem, akkor fotókat tesznek ki. Azokat nem olvasom, hanem nézem. Tíz előtt úgy volt, hogy hazamegyek, mert holnap, azaz ma dolgozom. Ehhez képest még részeg vagyok. Na, ez sem jó hír. A jó hír az volt, hogy Mandula bejelentkezett, legalábbis ez akkor még jó hír volt. Elindultunk, mert Mandula nélkül nem este az este. Manduláról azt hittem, hogy a Király utcában van, de mint kiderült a király végén volt egy Pál, de az semmi, mert egy "i" is. Ez körülbelül a Király utcának az smsben elküldött házszámjegy első számából és  kapucsengő-számjegy utolsó számjegyéből összeadott házszáma előtt derült ki. A Királyi Pál utca onnan meglehetősen messze van, de azt azért érzékelje mindenki, hogy ha ott lettünk volna, ahol kellene, sem lettünk volna ott, ahol kellene.

A táv, bár nagy volt, de legyőzhetőnek bizonyult. Ez különféle bonyodalmakat okozott:

1: felmentünk.

2: Mások előtt is kiderült, hogy az akkusativ és dativ, valamint a folyékony német beszéd nem az erősségem

3: megittunk további, majdnem fél üveg, számomra tökéletesen ismeretlen eredetű és márkájú ánizspálinkát.

4: Mindenki megtudta, hogy Mandula és én egy pár vagyunk. Igaz. valahogy már amúgy is tudták.

5: Egy idő után elveszítettem a kontaktomat.

6: Nem tudom, hogy mi történt.

7: Valahogy az utcára kerültem Mandulával,

8: ő megkapott mindent belőlem, értsd: MINDENT, a blogíráson kívül.

9: Valamiért mégis hazaráncigált.

10: Valamiért nem szakított velem, ergo nekem mindent le kellett ma reggel védenem, mert férfiember hibát be nem ismer és bocsánatot nem kér,

11: csak fél óra faszkodás után,

12: mert a végén csak megtudod (elmondja) és beismered, "hogy milyen, amikor visz a véred".