150-ért adták a kaukázusi kefirt és azon gondolkoztam, hogy egy kefir mennyi kárt hozhat helyre és biztos, ami biztos levettem még a pultról egy joghurtitalt is. Maradhatott bennem azonban még némi belső nyugtalanság, mert belekerült a kosárba még két 100%-os gyümölcslé és egy multivitaminos pezsgőtabletta is. Immáron az ördögtől is biztonságban lévén, elégedetten mentem a pénztárhoz.

Nyomozóval való beszélgetés közben gondolkoztam el azon - mert vannak azok a beszélgetések, amelyek közben kiválóan lehet gondolkozni, ezek józan, csendesebb, otthonosabb beszélgetések, esetünkben 90%-ban a NŐRŐL szólt -, hogy tulajdonképpen egészen ártatlanul induló esték alakulnak úgy, hogy gyakorlatilag tényleg nem tudom, hol lakom, taknyom-nyálam egybefolyik és korlátokba kapaszkodva közlekedem faltól falig a városban, és rájöttem, hogy mivel igazából semmi nem indokolja, és senki nem tuszkol lefele engem, én vagyok az aki lenn akar lenni, ott lenn a legmélyén, fetrengeni a majdnem tudattalan hús gátlástalan gusztustalanságában, ártani magamnak, másoknak, mert én ilyen kibaszott mini-Nicholas Cage vagyok a Las Vegas, végállomásban, és lehet, hogy az ördögtől védve vagyok, mert talán tényleg hat a rá a C-vitamin, de önmagamtól a 32 év alatt soha nem védett meg semmi és senki, mert talán ez az én egyetlen feladatom lenne az életben, hogy sínre rakjam magam, valamilyen jóféle vágányra és kurvára ott is tartsam magam most már tényleg. Talán ideje lenne elolvasni egy-két nem is régi posztot, hogy tudjam, hogy miért érkeztem ide.

Második forduló. Az elsőt mondjuk, hogy szoros pontozással ugyan, de elvesztettem, viszont majdnem döntetlen volt.