Úgy meglepődtem, amikor közölte, hogy ő biztosra veszi, egyszer majd mi még fogunk szimpátiaszexelni, hogy semmi kúl dolog nem jutott az eszembe válaszként. Először is én már elég sokfajtaképpen szexeltem életemben, de őszintén mondom, hogy még csak kifejezést sem ismertem tegnap estig, másrészt legalább 70%-ban biztos vagyok abban, hogy soha nem gondoltam vele kapcsolatban a szexre, és  a 70 egy férfinél már magabiztosan sok százalék. A legfontosabb üzenete mégis az volt ennek a mondatnak, hogy ő tényleg kedvel engem - és ez az, amit nem értek.

Mert én egy meglehetősen nobody vagyok, aki IRL-ben elég hamar elfogy, aki a munkahelyén egy fásult faszkalap, aki a blogtörténelmet sem fogja valószínűleg megváltoztatni - és ezek a  dolgok összeadva sem adnak ki túl sokat. És ő, mint az egyetlen lény az univerzumban, akinek szinte minden épitőeleme megvan, hogy engem összerakjon, mégis azt mondja, hogy kedvel.

És az este további részében már másodszorra akartam valami elvetemült módon, úgy igazán kétségbeesetten mondani neki VALAMIT magamról, ami VALAMIT természetesen másodszorra sem sikerült megfogalmaznom.

Józanul összerakva - azt hiszem  - a VALAMIT valószínűleg nem lehet kifejezni szavakkal. A VALAMI semmi más, mint egy alaktalan, de elementáris feszültség köztem és az életem között. A VALAMI soha nem lett semmi, de a lélek valószínűleg szintén háziállatos kvantumfizikusai valószínűleg meg tudnák mérni, le tudnák írni, és szavakkal tudnák felruházni, hogy világra hozzák nekem.

A VALAMINEK ereje van, blognyi ablakot nyitott a saját világára, olyan jelszavakat gépeltet be velem egy másikban, amelyek folyamatosan beszélnek hozzám, és minden egyes nap megkérdezi tőlem, hogy meddig csinálom még, miért nem történik meg egyik nap, hogy csak egyszerűen nem vagyok már itt, miért nem tűnök el, miért nem írom be az egész világomnak, hogy good by, if you would like to keep in touch with me just follow me on harminc.blog.hu?

Akkor mégis ki lehet.