Ez olyan fickós dolog: az ember jobban érzi a környezetet, főleg jobban csúszik, meg minek a védőháló? Fiatal vagyok, erős, mi bajom lehet? Ráadául pénzkiadás. Hagyjuk már!
Tavaly is így voltam ezzel, de azért harminc pluszban meggondolja az ember, főleg, hogy közben rájöttem, a Twingomnak nem az ABS az erőssége. ráadásul mindenféle vér-, félvér és egyéb rokonom, valamint aközeli ismeretségem annyira és olyan nagyon oltott - mekkora felelőtlenség téli gumik nélkül csúszkálni télen -, hogy én igen szilárdan elhatároztam, idén már nem fogom ezt a sportot űzni.
Persze nem lettem volna én én, ha nem csavartam volna legalább egyet a történeten. Kitaláltam, hogy nekem négyévszakos gumi kell. Sógorom roncsskodáján is az volt, és bátran állítom, hogy messze az volt a legjobb kellék az autón, még télen is. Aztán ezek az öt-hat évvel ezelőtt rátett Michelin nyári abroncsok nagy szarok az autómón. A bal első és jobb hátsó szeret egy hónap alatt 1 barnyi levegőt kiereszteni, meg amúgy is: csikorog, csúszik, nem oké.
Továbbá: egy albérletes fecskének kurva kényelmetlen nyolc darab gumival operálnia. Nem mondom, ha hozzám vágják kocsivételkor a már meglévő téli gumit, rendben van, nem utasítom vissza, de ezek a opelgombos csávók négy egyforma dísztárcsát nem adtak, nemhogy téligumi-garnitúrát.
Nekem négyévszakos gumi kell. Na most ez nem egyszerű, mert a négyévszakos gumi az üzlet ellenében hat. Az feleannyi gumi, akárhogy is nézzük, ezért a négyévszakos gumi olyan az üzletágnak, mint mint a Bush családnak a világbéke. Főellenség. Az ilyen gumi szar, mert nyáron nem nyári, télen nem téli, de főleg bizniszen meg nem biznisz. Ezért úgy veszik, mintha nem is létezne, például basznak tesztelni őket. Pedig 2010-ben hadd vegyek már valami letesztelt életmentő csomagot, ennyi lenne a minimum. Elég nagy melóba került kideríteni, hogy van ez a Hankook nevű cég, akinek 2009-ben az Autobild (ki más jóléti-tesztelne Európában, ha nem a németek? Lásd ADAC. Csak az ADACnak, valahogy nem léteznek a négyévszakos gumik.) kihozott egy elég jó tesztet. Reméljük, hogy nem fizettek nekik túl sokat. Mindenesetre ennyi elég volt ahhoz, hogy utánanézzek ennek a márkának annyira, hogy meggyőzzem magamat, hogy nekem ez kell.
És akkor gyűjtöttünk, mert ez a fajta gumis huncutság minimum ötvenezer forintba kerül. És most megvettük - volna. De NINCS. Nincs ilyen gumi. Egy nagyon kedves és segítőkész hölggyel leveleztem a TT Gumitól, aki annyit írt, hogy abban a méretben, amit keresek 155/65 R14 egy huncut, négyévszakos gumi sincs az országban. Sőt, nemhogy Hankook nincs a nagykereskedőknél, de semmilyen más sincs már. Elfogytak. Kész. Ennyi.
Most persze akarhatnék téli gumit, meg váltóméretet, de akkor vagy nyárigumikat kell majd vennem tavasszal, vagy esetlegesen lemezfelniket. Vagy tudjafaszom, nem értek én ehhez sem, de akárhogy is, én azt akarnám és úgy, ahogy kitaláltam. Főleg, hogy most annyi pénz van erre, ami belekerült a perselybe, egy fillérrel sem több.
Visszakérdeztem, hogy vajon mikor lesz az, amikor a kaucsukfák újra elegendő levet eresztenek ahhoz, hogy feltötődjenek a készletek?
Talán januárban. Mert nem is a téliszezon a baj, hanem az, hogy "a gyárak nagyon kevés abroncsot gyártottak idén és ebből kifolyólag van most ez a káosz, hogy semmit nem lehet rendelni, mert nincs készlet....(valószinűleg) Januárnál előbb nem áll helyre a gyártás."
Most mit lehet erre mondani? Azonkívül hogy kurva anyját az egész kurva válságos, óvatoskodó, elkúrt iparágnak? Hogy basszátok meg, akkor nyári gumim lesz idén is? Még úgyis fiatal vagyok, jobban is csúszik, szarok az évezred telére? Mert csak ennyit tudok. Nevetséges.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
domke 2010.12.07. 15:50:37
autogumibolt.hu/ - igen, ez itt a reklám helye :) innen rendeltem, Miskolcról Zegre házhozszállították ingyen és bérmentve és utánvéttel és hankook.... amúgy szép napot
30 · http://harminc.blog.hu 2010.12.07. 16:18:23
- Jónapot kívánok, Hankook négyévszakos gumit keresné..
- Nemtudokadni!
De azért köszi :) Az az igazság, hogy sehol nincs, és szinte mindenhol próbáltam. Plusz ők is csak azt csinálják, mint az összes többi, hogy megnézik a nagykereskedők adatbázisát. Mindenki ugyanonnan veszi, ez a szép ebben a történetben.
FCk is ajánlott egy fasza boltot. Ott Debica Navigatort ajánlottak váltóméretben. Annak viszont elég rossz híre van a neten.
Ejj, de utálom ezt.
De mondom, kösz szépen nektek, többek között ezért is jó blogot tolni!
30 · http://harminc.blog.hu 2010.12.07. 16:24:07
Tisztelt Ügyfelünk!
Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy a megrendelt gumiabroncs elfogyott
és nincs megfelelő importőri tájékoztatás a beérkezéséről.
Megrendelését töröltük.
Üdvözlettel,
autoguminet ügyfélszolgálat
domke 2010.12.07. 19:15:02
igor1974 2010.12.07. 20:41:51
www.idealo.at/preisvergleich/OffersOfProduct/1520463_-h-730-155-65-r14-75t-hankook.html
www.idealo.at/preisvergleich/OffersOfProduct/1901306_-vector-4-seasons-155-65-r14-75t-goodyear.html
tyreshop.at/reifenliste.php?f_breite=155&f_hoehe=65&f_felge=14&ku=g&f_marke=(alle+Marken)&filtern=Suchen&listsort=
www.reifensuchmaschine.at/Ganzjahresreifen-155-65-R14-75T-GOODYEAR-VECTOR-5-.html
Ha segítség kell a német rendelésben, szívesen.
30 · http://harminc.blog.hu 2010.12.07. 20:58:45
A némettel nem lesz gond.
igor1974 2010.12.07. 20:59:50
Ennyi igazán "jár" ezért a sok remek posztért:-)
igor1974 2010.12.07. 21:02:09
Ne hezitálj: egy koccanás javítása többe kerülhet - Rólatok nem is beszélve! (Nem atyáskodni akarok, csak sokat és régóta vezetek, tudom, milyen szar, ha nem áll meg az autó)
atl · http://vonalfelett.blogspot.hu/ 2010.12.08. 18:50:20
Amúgy halkan mondom, hogy a papámnak volt négyévszakos gumija a kocsin, és szerinte sz*rt sem ér...vett rá télit is.