harminc

Tegnap ilyenkor még szociopata négyévesek dúlták fel az óvodakertet, úgy feltakarították a havat, hogy FKF sehol nincs hozzájuk képest, komolyan, teljesen be voltak golyózva a hótól.

Aztán, mint igazi garázda elemek, otthagyták az egészet, ahogy kell, ebéd után szerintem úgy aludtak a kiságyakon, mintha az életük múlt volna rajta.

Ma már semmi, mintha üres lenne az egész város, egy hang nem jön sehonnan sem. Tegnap este eső jött, szétáztatta másodszor is a lehullott takarót, nem maradt az egész hangulatból semmi, csak egy jó nagy adag gyári szürkeség.

Pont így fordul meg odabenn a multinál Szeplős sorsa, napról-napra, mindig más. Áttették egy másik helyre, ott kapott valami (mint végül bevallották) nem is annyira alibi-melót, ami kitart addig, amíg lesz valami.  Majd kiderült, hogy mostanában nem lesz semmi, így másodszor, vagy talán  már harmadszor is közölték azzal a pár jobb sorsra érdemes emberrel, hogy mégiscsak ki lesznek rúgva. Harmadszorra nekikezdeni állást keresni, harmadszorra hagyni, hogy megfordítsák az egészet bennük. Tulajdonképpen módszeresen kinyírják őket. Ugyanakkor vannak nyitott pozíciók nálunk, ahová még sem ők a favoritok, mert annak az ügyfélnek dolgoztak eddig. A cégen kívül pedig? Valahogy most mindegyikük úgy viselkedik, mintha a cégen kívül nem is lenne élet, de persze én könnyen beszélek. Valószínűleg bárki más így cselekedne, kapaszkodna, küzdene, mert a legrosszabb elölről, máshol, lejjebb újrakezdeni.

Valaki már szarik az egészre és otthon marad, hogy szétszívja az agyát, valaki pedig azon gondolkozik, hogy az ármányok, helyezkedések, sakkozás után, lehet, hogy mégsem ő  írányít, mégiscsak bajban lesz a nyakára vett havi száztízezres hitellel. Szeplős pedig nem ismer mást, mint amit eddig csinált, amit igazából valahol szeret csinálni, sőt, ha másképpen csinálná, ha nem töltene benn nyolc órát, nem dolgozna, azzal magának is beismerné, hogy vége. Így hát felkel, bejár és elvégzi a kapott feladatokat.

Arra persze jó, hogy fordításra (is) felkérjék, amíg a cégnél van. Tegnap elküldtek kettőnket (igazából őt, mert ráér) megvenni a céges mikulásokat. Most már elég volt négyszáz darab, majdnem csak a fele ez annak, ami tavaly ilyenkor lefedte a multi mikulásfigura-felvevő piacát. Pénzt persze így is szánalmasan keveset adtak, de azért arra figyeltünk, hogy ne azt a szar tejbevonósat vegyük, hogy valami jó is legyen már, valami bármi, ami rajtunk múlik - ahogy azt szoktuk.

Forog, elvesz, ad, élet.