Mert a grillezés vallás. Ugyanúgy, mint a bor, meg a testépítés. Én, mint alapvetően szockom-érában nevelődött és nevelt gyerek, kurvára ateista lettem, és az is maradtam. Felsőbb vezetésre azonban, mint embernek - mint többször is magára hagyott embernek - szükségem lenne, hát ateizmusom, és alapvető hitetlenségem által táplált cinizmusom ellenére is megvan bennem (az évek előrehaladtával mind erősebb) vonzalom az általánosságban vett vallás iránt:

Egyre jobban érdekel a bor, szeretnék jól, lehetőleg izmosan kinézni és mert mindig is telepi kölyök voltam, egészen magas zabálási faktorral, mindig is irigykedve néztem kertekben kulturált ősembert alakító családfőket, gondtalan baráti társaságokat, akik olyan jó illatok keretében sütötték a húst, hogy kedvetlenül toltam félre otthon a rántott csirkecombot, és legfeljebb az NDK-s, nagyzolóan grillnek nevezett melegszendvicssütőben megpirult virslivel lehetett megvigasztalni.

Tűz, füst, HÚS. Az ember félállati énje szeret KINT, de legalább a természetet (=KINT) díszleteiben utánzó körülmények között ezekkel szarakodni. A faszén, vagy brikett baszik begyulladni, viszont ez előtt és gyulladás után is (jó, tudom csak izzik) kurvára füstöl. Meleg, de nem eléggé, mert a hús lassan sül, a sütő mellé tett sört nem találni, a többiek, de legalább egy valaki BIZTOS, hogy jobban tud mindent. Ez a grillezés. Alapvetően. Mert minimum létezik a szaki alfejezete, amikor benzinnel, kerozinnal, hőpisztollyal, ventilátorral, valamint puskaporral érik el a kívánt hőfokot és begyulladást (csakazértis).

Én ezt az egész szarakodást irigyeltem, mert a füstízű hús olyan kiváltság, státuszszimbólum, amihez minimum egy TELEK kell, ami nekünk kurvára nem volt soha sem (csak apám szőlője, de ott dolgozni kellett, nem magunkat jól érezni.) Még csak egy Wartburgunk sem, amivel ki tudtunk volna menni oda. Így, a grillezéssel, és egyáltalán ezzel a sajátos ízvilággal viszonylag későn ismerkedtem meg, sárguló vendégként, kamaszkoromban. Addig maradt a szalonnasütés, gitárral, a városközeli kiserdőben, ami jó, és kellően romantikus, de egyen a faszom pernyés zsírral lecsöpögtetett kenyeret, amikor lehet pácolt húst enni tányérból, hűtőből kivett sör mellé.

Szarakodni szerettem BENT is, hát még KINT milyen jó lett volna! Nem zavart volna sem a füst, sem a meleg, a nem talált sörre is lett volna megoldásom, nálam jobban meg csak max. az első két alkalomig tudta volna valaki. Sőt: 10 perc után úgyis megunja, visszamegy inni.

Akartam a grillezést.

Németországban megtanultam a kultúráját az ő kis fehér és egyéb kolbászkáikkal, szószaikkal, salátáikkal, és a hozzáevett olasz kenyereikkel.

Tavaly kaptam egy BENTI grillt Szeplőstől. Tefalt, azt írták rá, hogy plancha. Az jó. Én ugyan ultrakompakt grillt szerettem volna, amit tulajdonképpen összecsukhatós szendvicssütőként akartam volna alkalmazni - egy szintén ellesett eljárás ez: a legeslegfinomabb összenyomott melegszendvics a kontaktgrillben készül.

A planchát nem lehet összenyomni, az egy sima hosszúkás lap. BENTI, mert a KINTI grill sokba kerül, minimum 15-20 millió forint, és akkor még meglehetősen fapados változatról beszélünk.
Tehát BENTI. 220-ba bedug, maxra felteker, a lap alatti fémszál felforrósodik és ekkor az ember ráteszi...

A MIT?

A grillezés vallás. Ugyanúgy, mint a bor, meg a testépítés. Mindenkinek megvan a saját megoldása, amiben HISZ, és attól el nem tér. A kedvenc recept, titkos hozzátevő, bevált trükk. A grillsütés, a bor, a testépítés - hogy példáimnál maradjak - sok embert érdekel, és a nagy nevek, az igazán sikeresek úgy hirdetik azt, amiben hisznek, hogy azt bármely szekta megirigyelhetné.
Sikeres emberből azonban világ- és internetszerte viszonylag sok van, ez a legnagyobb baj az egészben. Gyúrásügyben a tetszőlegesen hozzáolvasott oldalak közül a harmadik már az előző kettő cáfolata, és a borítészek is olyan pengeszájjal, olyan megfellebbezhetetlen elutasítással írják le újra és újra a kedvenc boraimat, meg általában az egész árszekciót, ahonnan választani tudok, hogy sokszor azt sem merem mondani, hogy "de ez nekem ízlik!"

Tehát ott álltam a Sancho Planchám előtt, és úgy voltam vele, hogy akkor most olvassunk hozzá egy kicsit. És elkezdtem. Jöttek a T-bone steakek, zavarba ejtően többnevű marhaszínek, tarják és karajok, pácok, száraz pácok, marinádok, szószok, trükkök, napok és percek. Vettem csak kizárólag hibásan kiejthető nevű worcestershire szószt, barbecue szószt, mert kondenzált füstből a KFC-élmények óta sosem elég (minden más volt otthon). Vettem HÚST, pácoltam napokig, sütöttem percekig, majd vettem drágább húst. A tapasztalatok lassan gyűltek, rájöttem, hogy a karajt meg tarját elég nehéz elhibázni, a marhából meg nem véletlenül ajánlják a bélszínt. Rájöttem, hogy mik a kedvenc ízeim, kb. mit meddig kell sütni, de az egész megrekedt egy állandó kísérletezgetési szinten, mert én olyan vagyok, hogy mindig a legjobbat akarom. 

Tovább olvastam. Most, hétvégén - életem első nyílt szini grillezésén  - türelmesen meghallgattam, hogy a marha kivételével CSAK szárazpácot szabad alkalmazni. A marha igényli az olajat, a többi nem, mert az olaj csak lezárja a húst, nem indulnak be a dolgok. A brikettel lassan készülnek el a hússzeletek, a faszén ennél sokkal jobb, higgyem el. De most tegyek rá még fát meg brikettet!
Legyen, elhittem és tettem.

Erre mi történik? Ma óvatlanul belekukkantok az index főoldalán kitett írásba: "A marhahúst nem kell, a sertést se muszáj pácolni, sőt, sütés előtt fűszerezni se kell, arra van a füst és a chimichurri (csimicsurri)".

Háát baazz. Én egyszerűen nem értem. Mire akkor a sok pácrecept? Én lelkiismeretesen kiolvastam az összes képet a grillezés bibliájából, enciklopédiájából, nagykönyvéből, és kalauzából, de pácok mindenhol voltak. A grillezés minden netes oldalon a pácolással kezdődik. Az sem volt könnyű megérteni, hogy mi a pác, a szárazpác, a marinád, meg a többi cucc, de most meg jön valaki - és sajnos Dél-Amerikából jön -, aki azt mondja, hogy ez az egész marhaság. Persze a jól ismert, Gianni és Lidl által nevetségessé tett mantra a legjobb minőségű alapanyagokról itt is szerepel, de... Most egy darab marhajó minőségű, de sótlan - és egyáltalán -, ízesítetlen húsdarabot kellene utólagos ízesítéssel jóízűen elcsámcsognom? Óó, tudom, meglátszik, hogy még nem ettem igazán igazi argentinjapán steaket, de most komolyan: mert itt annyian igen?

És tudom, tudom, hogy én mindig ezzel az erőltetetten proletár szemlélettel jövök, de azért még majdnem ugyanitt is azt írják a T-bone-ra meg a hátszínre, hogy  ezek "a legnyerőbb grillhúsok, de előtte önvizsgálatot kell tartani, akarunk-e a hússal foglalkozni a grillezésen és mennyit fogunk inni. Ezek mind 4000 forint feletti tételek, nem kéne elrontani".

És pont ez a lényeg! (Nem, nem az, hogy mennyit akarunk inni.) Ha már ennyibe kerül, valóban nem kellene elrontani: jó lenne megtudni a tutit, mert nem biztos, hogy van pénzünk azt mondani, hogy  "majd legközelebb". De akkor most pác vagy nem pác, és ha pác, akkor milyen pác?

Amíg kitalálják, leülök és csak-csak megiszom egy üveg nagyon hideg sört, az a biztos.