A kockázatokról és mellékhatásokról

1. Világlátott ember lettem. Olyan ez, mint, amikor valaki hirtelen híres lesz: valahogy fel kell dolgozni, helyet kell keresni neki, el kell tenni valahova, bánni és eljárni kell vele. Itt van ez a jó nagy adag élmény, emlék, mihez kezdjek vele, mire jó most mindez? Először is, hogy már csak emlék, az fáj. Nagyon jó volt, minden nehézsége ellenére, vagy éppen velük volt jó - hogy olyan érzés is jusson a végére, hogy "na baszki, megcsináltad, faszagyerek, jóvan!"

2. Amikor megláttam két rettenetesen barna, egy tökéletes és egy döbbenetesen szép olasz lányt a camporossói strand zuhanyzója alatt, kicsit belesajdult a szívem, de hát tisztában voltam a nyaralás egészségügyi kockázataival. (Dehogy.)

3. Lebarnultam, némileg kiszőkült a hajam, fogytam vagy öt kilót a hasamról - az állandó 36 fokos meleg, a gyakorta úton levés (no reggeli, kv, kv, kv), a konzerv lencsefőzelékek fele megtette a magáét. Most mindennek köszönhetően megvan a veszélye annak, hogy felfedeznek és minimum Auchan úszónadrágokat fogok reprezentálni a tizenötezer forintos biciklik, a strandmatracok meg a turistaszalámik között. Ez van, ezzel kell élnem, hosszú évek óta nem néztem ki ilyen jól, egészen odáig vagyok magamtól.

Az olvasásról

Egy ilyen dominánsan kurva meleg, francia és Földközi-tengeres utazás során bűn nem Rejtőtől a Tizennégy karátos autót olvasni, és mivel az nem volt nálam, hát a Vanek úr Párizsbant röhögtem végig ki tudja hányadszorra, éltem át teljesen első alkalommal.

A rasszizmusról

Az autópályák sötétbőrűi, akik kéregetnek majd beszállnak a viszonylag új Peugeot 406 kombiba, akik előtted mosták ki a heti szennyest a benzinkút zuhanyzójában, és akik ördögtől nemzett fattyai később rádtörik az ajtót ugyanott, azok az utazós cigányok.

A franciák sötétbőrűi, akik teljes meggyőződéssel Tupac Shakur, Snoop Dog és 50Cent házasságának egyenes ágú leszármazottainak képzelik magukat és majd elütik a barátnődet előtted másfél méterrel a zebrán, amire akkorát ordítasz, hogy mindenki - még ők is- összefossák a bokájukat, azok az örök bevándorló arcok, akik néha felgyújtják fél Párizs autókészletét, csakhogy ezzel is a rebbelizmusra hajlamos franciákhoz hasonuljanak.

Az olaszok sötétbőrűi - azok az olaszok.

Engem folyton németnek néztek a mellettem szökdécselő egyre szeplősebb lánnyal egyetemben. Ha nem, akkor hollandnak. Az, hogy sem nemzeti zászló nem volt rajtunk, de nálunk sem, de még csak mezbe sem öltöztünk, az fel sem tűnt senkinek. Pedig mi teljesen magyaros hozzáállással irigyeltük a szépemberek eredendően gazdag pigmentállományát.

A tornyokról - a méret meg a szög a lényeg

Az Eiffelt a Trocadéro felől láttuk meg először, amiben az a lényeg, hogy viszonylag magasról történt a dolog. Így pedig Szeplős első  mondata annyi volt, hogy "Ez csak ekkora?" Később aztán nagyobb lett a torony, ami jól jelzi, hogy a fallikus szimbólumok első látásra megtévesztően hathatnak ugyan, de a végén kiderül, csak-csak van bennük valami. Például nagyon sok lépcső.

A ferdét a híreknek megfelelően Pisában találtuk meg. Az, hogy ez reggel fél hét fele történt meg, és rajtunk kívül más turista nem takarta a tornyot, nem gátolt meg engem abban, hogy némi csalódással vegyem szemügyre a magasságát, mert hát amikor épült, még nem volt divatban a felhőkarcolás. Ízlelgettem, ízlelgettem egy darabig, majd elégedetten megállapítottam, hogy valóban picsa ferde, jó alaposan elbaszták. Tetszett.
Végigmentünk a nedves füvön, amire kiírták, hogy ezt NE tegyük, agyonfotóztuk az éppen a tér fölé érő nappal a háttérben és még csak kísértést sem éreztünk, hogy hülye pantomimes performanszokba kezdjünk a torony előtt.

A közlekedésről

És valóban - a franciák körforgalom nélkül valószínűleg képtelenek lennének autót vezetni. A körforgalomtól valami egészen beteges módon függenek, és ahogy a németek a sörrel, úgy a franciák a körforgalmak verzióiban mentek el a bizarr irányába. Vannak a minimum két sávos, belülről kifelé ellőtted index nélkül kivágós körforgalom. Van ugyanez geci nagyban, lásd Diadalív. Ami leginkább mégis megfogott, a körforgalom, ami nem létezik, mert olyan kicsi, hogy mindenki átmegy a tetején.

Sem a franciák, sem az olaszok nem indexelnek, ha igen, akkor nem érted. A németek mindig és egyfolytában indexelnek. A hollandok cangáznak, a többiek meg annyira sznob uniósok, hogy azt csinálják, ami a nagykönyvben le és alá van írva, meg még ratifikálták is, biztos.

Ezen kívül a franciák kibaszott nagy dugókat tudnak létrehozni a nagyvárosaikban, ahol kibaszott idegesek tudnak lenni egy idő után - velem egyetemben. Az olaszok nem úgy vezetnek, mint az őrültek. Nem. Az olaszok kurvára mélaszájúak (Szeplős málnafaszút mondott, ha egészen pontos akarok lenni), nem indulnak el, problémafelfogásból és -megoldásból nullák. Ha robogóra ülnek, akkor ugyanez megvan, csak gyorsak lesznek és nekik mindent lehet.

A szerencsés véletlenekről

A pisai reggel ilyen volt. Szerencsés véletlen, hogy így láthattuk a Csodák Terét, csak a nekünk volt szép.
Teljesen véletlenül akadtunk bele névnapomkor (igen-igen), Brüsszelben a Delirium Caféba Pubba, ami - mint később kiderült - egy híres(ebb) hely. Ott egy teljesen vak döntéssel megtaláltam életem legjobb sörét. És volt még pár ilyen, jönnek majd, kicsit később.

Szeplősről

Vezetett. Csinált két nagy butaságot, de szerencsére nem történt semmi baj. A vezetést viszont hálistennek nem adta fel. A nagyobbik után ugyan sírósan azt mondta, hogy "én most inkább mégsem szeretnék vezetni", de némi ölelés után visszaültettem a volán mögé. Mentünk tovább.

Tűrt. Na, hát volt kiakadás. Főleg Marseille után, Olaszországig, aznap négyszer ledobtam a láncot. Meleg volt, kurva meleg, túl sok ember, túl sok autó, nem  haladtunk. Tudja, hogy ilyenkor egyedül az a megoldás, hogy kivárja mire újra ember leszek. Köszönöm. (Utána jött két és fél nap pihi egyhelyben, a tengerparton. Talán az volt a legszebb az egészben.)

Szeplősből kitört a NŐ. Vásárolt a Sanzenizén, a Naf-Nafban táskát ÉS kisruhát. Firenzében bőrtáskát vadásztunk. Lelőttük, aztán otthagytuk- mert 60 euró volt és egy igen szerencsétlen pillanatban Szeplős meglátta a szemem fehérjét. Később nekem ez miatt lelkiismeretfurdalásom támadt, még később a Garda-tónál megvettük ugyanazt a cekkert 65-ért. (Szerencsés véletlen besorolás.) Én ekkor és nem később fellélegeztem.

A kimaradtakról

Nem láttuk If várát, sem Monte Christót, nem láthattuk a Chinque Terrét, úgy, ahogy szerettem volna, mert csak Monterrosóba jutottunk el - oda is életünk kockáztatásával. Kimaradt Bologna, a Dávid-szobor, mert sztrájkoltak a múzeumok, elmentünk Velence mellett és azt a nagyon híres erkélyt sem vettük szemügyre.

A következőről

Olaszországba vissza kell menni, ez biztos, náluk már elfáradtunk, elfogyott az idő, a lendület, csak pihenni akartunk, és azt is tettük nagyrészt.

A naplóról.

Jön belőle egy majdnem teljes, alig cenzúrázott változat, költségekkel, pénzezéssel, részben már itt, vagy eddig leírt élményekkel.

A képekről

6 giga az picsa nagy mennyiség. Válogatok, válogatok és közben vérzik a szívem.