Már nem tudom, hogy hol olvastam ezt a szlovákoknak szóló üzentet, de valahol bizonyára a trianoni vagy kettős állampolgári indulatok környékén: nem Szentírás az, ami 90 éve úgy van, VÁLTOZHATNAK A DOLGOK.
És akkor belegondoltam abba, hogy basszus, tényleg: kurvára kicsi az ember, mégis, az EGO szűklátókörűségének rabságában azt hiszi, hogy az, amit ő tapasztal, AZ a világ rendje, az ÚGY van. Az stabil és megmozdíthatatlan, és úgy marad mindörökre, ahogy akkor van.
Pedig voltak itt 150 évig törökök - gondolom, aki akkor született és az alatt halt meg, kurvára nem tudta, milyen töröknélküli Magyarországról beszélnek a régiek, mert neki AZ volt, ami volt, AZ volt a természetes. Aztán egyszer csak jött az egyszerűen lejenőzött Eugen von Savoyen, aztán már mégsem voltak, vége lett a törököknek is. Jó nagyot ugorva, Viktor Silov altábornagy is csak átlépte egyszer végre a határt a megfelelő irányban.

A dolgok változnak. Amikor számomra megváltoztak, onnantól megállás nélkül az volt az oltás, hogy Európai Unió a Zisten,  a fülemen folyt ki a sok uniókompatibilis tantárgy, és készültünk és készültünk és készültünk, szabályok és rendeletek változtak szakadatlan,  tágra nyitott lábú luvnyaként feküdtünk és tartottuk a pózt 10-14 évig, mert mekkora faszaság lesz, ha végre egyszer a másik oldalon leszünk, de már mikor lesz végre az, amikor ott leszünk??

Aztán egyszer csak megtörtént. Annyi szövegelés után el sem akartam hinni, néztem magamra, hogy bazz, már az Európai Unióban lakom - persze nem magyarok lettünk volna, ha nem ordítjuk az aláírás után 35 másodperccel azt, hogy de hát ez nem is jó.

A dolgok változhatnak. És ez így van ez az 1989 óta eltelt húsz évvel is - megváltozhat minden. Ennek ellenére mégsem osztom teljes mértékben Zoli vízióját a Kussországról, nem hinném, hogy az országot finanszírozó, összeesküvés-elmélet-szerűen névtelen, arctalan embereknek hosszútávon jobban megérné egy diktatúra, mint egy - akár csak - díszletdemokrácia finanszírozása, de azért az nagyon is elgondolkodtató, hogy a világ e - a civilizáltabb részéről kóstolva még mindig - Lebensraum ízű részén továbbra is ismeretlen fogalom az elegáns, nagyvonalú önmérsékletet tanúsító győzelem, az emberileg nagy emberekre jellemző önuralom. Nem. A győzelem csak totális lehet, a másik teljes megsemmisítése, úgy igazán, az állati világból magunkkal hozott ösztönök szabadjára engedésével, mindent, amit a másikhoz köthető, a családját, a barátait, a gondolatait is, az írmagja se maradjon. Ne legyen más hang, csak a saját visszhangom, ne legyen más vélemény, csak a saját szavaimat halljam más szájából is. Nincs önmérséklet - egyik oldalon sem.

Nekem az a bajom, hogy a kétharmad legalább kétharmada tényleg nem szavazott másra, csak arra, hogy végre "rend" legyen, hogy végre "jó" legyen, dehogy szavaztak ők bármi másra, azt se tudják mi az a Hírközlési Hatóság, bizonyára nem az Alkotmány szövegével kelnek és alszanak el, és  a nem ágyba vitt Alkotmánynak a sosem látott Bírái sem érdeklik őket, dehogy. Csak az elmúlt nyolc év ellen szavaztak, arra, hogy valaki tegyen már rendet. Hát tesz - úgy, ahogy Ő gondolja, az Ő szájíze szerint, ugyanúgy, ahogy az előző csinálta. Rend lesz, de most az ő RENDje következik.