Az utolsó egy hét fehér kenyérre kent margarinozása és kolbászevése paprika és paradicsom nélkül, a Buday-féle főzzünk abból, ami van itthon (nincs ricotta, nincs hántolt mandula, és mit ad isten, éppen nincs fagyasztva pisztráng sem) hetes krumpliszeánsza után az ember akkor is szívesebben megy vásárolni szerintem, ha alapvetően utálja az egészet. Népeket fel, kocsiba be, az kútig épp, hogy kibír, épp, hogy kétezerért beletankol, aztán be a nagy dobozba. (Mentem én eleget kocsi nélkül is nagybevásárolni, de az akkora szívás, hogy le sem írom. Buszra  várni, feszélyezetten begyalogolni, mert mindenki látja, hogy buszos vagy, odabent nagyjából ugyanazt csinálni, mint itt alább olvasható, majd megrakodva, fejenként három táskával kitántorogni, buszra várni, esetleg fázni, buszra valahogy felkecmeregni, ott egy kicsit pihenni, majd nagy levegőt venni,  alig tudni leszállni, hazaszédelegni, lépcsőn felvinni, kirakodni, faszkilenni. Nagyon-nagyon utáltam.)

A bevásárlásnál tökmindegy hova teszed le az autót,  a szar is megfagy benned, úgy megijedsz, amikor majd másfél óra múltán az euforikus pénzköltés élményével eltöltődve

1. nem találod az autódat,

2. de igazából nem is emlékszel, hova parkoltál. Ezen az  állapoton az Auchan összes állata sem segíthet, mert ahhoz az kellene, hogy megnézd azt a nyomorék táblát, amikor megérkezel, de te alapból nem nézel táblákat vezetés közben, mert te ilyen ösztönös vezető vagy, és amúgyse mondja meg neked senki, hogy hol vagy és mit csinálj.

3. Nekem Twingóm van. Ez a fajta  KISautó amúgy sem a méreteivel tűnik ki a tömegből, de felkutatásában kifejezetten nem segít, ha előtte egy Volkswagen Transporter, mögötte egy Nissan Quasqai, szemből meg egy Xsara Picasso pihen éppen.

Az autót tehát elhagyjuk, megyünk a következő checkpointhoz: bevásárló kosarak. Én személy szerint az életemre is megesküszöm, hogy Magyarországon  nincsen egyetlen épkézláb bevásárlókocsi sem, szerintem az összeset még 1985-ben gyártották Ausztriában a Julius Meinlnek, én már kipróbáltam az összeset, biztos, hogy így van. Mindössze a következő két variáció lehetséges, a sorsod már akkor el van nagyjából döntve, amikor nem találsz egy darab százast sem és a másiktól kérsz, vagy a kocsiban kutatsz, közben meg szánakozva néz végig rajtad az összes Suzuki Ignissel meg Opel Astrával (értsd: AUTÓVAL) érkezett APPA, a sajátkezűleg esztergált, századmilliméterre 1 Euro(!) méretű és súlyú érméjét pörgetve:

1. Dodgem, az áramszedő:

Vagy minden alkalommal agyonbasz, miután elengedted és újra megmarkolod a tolórudat, vagy a vásárlás idejére szimbiózisba kerülsz vele, ami viszont meglehetősen rosszul fest, amikor a csajod pakolja be a karton ásványvizet, tejet és a fél marhát. Nem bírod (mármint természetesen azt, hogy ő pakol, nem azt, hogy mások mit gondolnak rólad), segítesz neki, innentől meg jön az első verzió: kábé negyven alkalommal csap beléd a vásárlóvillám, a körmöd meg majd leválik magától, mire végeztek, legalább vágni már nem kell.

Ja, és ilyenkor nincs puszi, inkább herén vágom magam kétszer, minthogy a felső ajkamba csapjon az áram, ha már mindenképpen puszi, akkor előzze meg egy mutatóujjal való halántékon-nyomás, inkább ott süljön ki először, mint a szánkon.

2. A mozgássérült:

A mozgássérült kocsinak maximum három kereke nem működhet, ha a negyedik sem gurul, azt már nem kocsinak hívják, ládákat tologatni, meg bárhol lehet, miért pont itt tennéd? Tedd vissza, lopj mástól (bejárat melletti könyvesújságós szekció, üres kosarak, sutyiban tízoldalakat olvasó magyarok). Mozgássérült kocsiba általában a bejárattól lehető legmesszebb lévő tárolónál futsz bele, mint utolsó darabba. Ez általában ünnepnapok előtt vagy hétvégén fordul elő, amikor rájössz, hogy nem, nem volt felesleges egész lápokat lecsapolni az áruház körül, tényleg kell nekünk az a 10 négyzetkilométernyi hely, ők tudták jól. Ilyenkor általában üres üveg is van nálad, mert az ünnepnapok előtt és a hétvégéken az üres üvegek is jóval hajlamosabbak megmutatni magukat, mint egyéb más alkalmakkor. Ez azt jelenti, hogy nem elég, hogy kvázi látótávolságon kívül van az áruház, hanem még át is kell tolni a hendikepes bevásárlókocsit a díszburkolaton csörömpölő üvegekkel együtt a MÁSIK oldalra. Mindezt természetesen 300 forintért, de erről te nem tehetsz, te így szocializálódtál, mert édesanyáink kedvenc szórakozása volt pénz nélkül, üvegekkel telepakolt húszkilós szatyorral leküldeni minket a csemegébe, amely üvegek fele természetesen már az előző alkalommal sem bizonyult betétdíjasnak, de ezúttal hátha átmegy a raktáros néni manuáldetektorán. (Nem.)

Na mindegy, üveg letudva, blokk a kézben, készpénzre a "ügyiszoli"-nál váltható, feltéve, ha van ideged kivárni a négy darab előtted álló reklamálót és a porszívócsőben jótálláspapírt kereső fogyasztót, ÉS, ha nem felejtetted el addigra a zsebedben összegyűrt papírfecnit, VAGY - szalvéta híján - nem törölted bele a szádat grillcsirke-pult mellett fellelhető gyorsétkezdénél befalt muszájpizza után.

A mozgássérült kocsi teljesen random módon húz hol srégen valamerre, hol vissza, hol úgy húzza be tökig a kéziféket, hogy akaratodtól teljesen függetlenül bassza hátba a fűszerpolcnál téged pont oda nem engedő, meg az akciós magvasbucit kimondottan nem háztartásbeli mennyiségben zacskóba pakoló konkurens vásárlót. Mondjuk ugyanezt megteszi akkor is, amikor már nagyjából harmincezer forint átlagosbevásárlós elköltésének megfelelő tömegű cuccot tolsz már magad előtt, a kedves pedig még észrevesz valamit a szeme sarkából, valahol visszafele, kb. hét óránál, és  a jobbfajta műjeget is lepipáló padlón nincs az az isten, hogy ha nullára megálltál, el tudj vele indulni újra.

Na de vissza a checkpoint kettőhöz: a kötelező és kizárólag egyenes irányú haladást megtűrő kiskapun áthaladva nem lehet nem felmarkolni egy akciós újságot. Ez, és a saját bevásárlási lista egymásnak tökéletes ellentmondása garantálja az elkövetkezendő egy-két óra önfeledt, ám teljesen logikátlan haladási irányt produkáló mulatságát. Sőt mi több, mindez sportnak sem utolsó, mert például az akciós vécépapírnál, vagy öblítőnél rájönni, hogy a virágföld is fel van írva a posztitre, az plusz 750 méter, lélekben minimum a duplája, hiszen arrafelé már jártunk, mert egyébként nincs messze a bejárattól.

Az ürítés ösztöne felülírhatatlan, ha folyószámláról van szó, akkor főleg így van: megfigyelésem szerint a hó eleji vásárlásoknál nagyjából tízezer forintnyi dolgot kíván meg két ember, amik még véletlenül sem szerepeltek az előre megírt listán: így kerül bele soproni helyett belga sör a kosárba, akciós gyertyák, akciós ruhák, a 700 forintos trappista mellé más, furfangosabb sajt, három darab, összesen 30 deka, 2300 forintért, az akciós pulykamellel besurran a nem akciós, de valóban HÚS ízű hús, valahogy belekerül vmi újdonság a pöttyöstől, kisjoghurt, kispuding, óvatosan csusszan két üveg bor, muszáj lesz venni ki-ki kedvenc chipsét, könyvet, magazint, mert van pénz, ha nincs szerencsénk, akkor duplaképességű kenyérpirító is van is van valami hihetetlen jó áron, de nincs vége, mert ráadásul a pénztárnál is kitettek valami pont olyat, ami másnak nem kellett, de amit de jó, hogy kitettek, mert amúgy el is felejtettük volna. Meg még Orbit rágó. Kettő.

A pénztárnál alapvetően a másik fizet, majd később elszámoltok, neked amúgy is rosszabb a szíved, és még a kocsit is meg kell találni, bár ezt akkor még csak tudatalattilag tudod, igaziból csak a fotocellás ajtónál jut eszedbe és kérdezed meg halálosan ijedten, hogy figyelj, hol az autó?!