Az az egy pillanat, amikor péntek éjszaka nyári gumikon száguldok a minusz 8 fokos leheletvékony Árpád hídi jégburkon és mellettem, odalenn a rohanó fehér korlát mögött a fekete Duna zajlik és a nőcis kiskocsim mindkét hangszorójából üvölt az Osasis Wonderwallja..
...az az egy pillanat az, amikor végre-végre egy kibaszott semmitmondó hét után végre bedrogozom magam, ki tudja mi a faszommal, endorfinnal, dopaminnal és érzem, érzem, érzem, végre, hogy ÉLEK.
És az az egy pillanat tulajdonképpen gyönyörűen le is zárja a megengedett egy darab női hónapomat.
És most megiszok egy üveg bort és cigizni is fogok és beteszek valami nagyon kemény számot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
