Olyan, mint egy holdbéli táj. Néhány percenként leelőzök egy-egy magányos kamiont. Ahogy unalomból vagy talán elalváshatáron bele-belerántanak a leállósáv szegélyénél a kormányba, fehér hóként rázzák fel az autópálya sókérgét.

Eszembe jut, hogy az, amitól fehéren világít az út a fagyos napsütésben, legkésőbb tavasszal belemosódik a talajba. Váltok: eszembe jut, hogy olyan ez, mint abban a karthágói sztoriban: amit bevetsz sóval, az úgy is marad örökre.

Nem sietek, előttem az végeláthatatlan, sóval borított egyenes,  párhuzamok, amik nem találkoznak semmivel. Einstein relative tévedett. A fizika nem minden.

Ebből látszik, ez egy hosszú út. Vezetek.

Jövünk haza.

                                                            *

20-án újból elmentünk Pandorára, ezúttal az Imax űrsiklóval, ami ugyan sokat ígért papíron, de kipróbáláskor úgy voltam vele, mint egyéb más járművekkel, hogy beüléskor azért elég más impulzusok fogadtak. Nem volt annyira full extra, mint ahogy ígérték, de hát a film így is, másodszorra is odabaszott, sőt egyenesen vissza is. Igazából nem zavart, hogy a multiplex csúcskategóriájában nem tartozék a pohártartó. Pont úgy működik ez, mint a Ferrari. Az élmény a lényeg, nem a kényelem. Én tudom, mert sokáig Ferrarikat vezettem, mielőtt átlagember lettem. Az élményből még az sem vont le, hogy a multiplexek legnagyobb vásznából, azért majd a felét nem használták filmvetitéskor.

Az Avatar, az Avatar.

Jazz utána azt mondta - merthogy négyesben voltunk ezúttal, sőt azért mentünk, hogy elvigyük őket, ez pusztán önfeláldozás volt részünkről -, hogy ha ő Spielberg lenne, akkor most visszavonulna, és elfelejtené valamint elégetné az összes eddigi munkáját.

Szóval 20-án ott ültem a többi 500 Robert de Niroval a moziban, másnap pedig tavaly stikában ki nem vett szabimat vettem ki Szeplőssel. Anyu ugyan e hónapban másodszor hívott fel a hó miatt hisztériaközeli állapotban, hogy MOST AKKOR ELMENTEK??!, de mondtam, hogy mostmár mindenképpen elmegyünk. Előző este a legfrissebb porhóban síeltem haza a Twingoval, nem lesz semmi baj. És igazam is lett, mert nem az út során  okoztam 30000+3000 ftos kárt, hanem a vidéki vendégségem második napján, a teljesen néptelen kertházas utcácskában, tolatva. Sötét volt, de nagyon, az opel is sötét volt, de ráadásul nemcsak sötét, hanem az egyetlen jármű közel és távol. De én azért csak megtaláltam, addig tolattam, míg meg nem találtam bassza meg, addig én!

Annyit el kell mondanom, mielőtt bárki utánam csinálja, hogy kárt okozni is tudni kell mert nagyobbik összeg az Astrára ment el, a tizedannyi meg az én műanyag lökhárítóm megigazítására.

Szó se róla, két autó volt eddig a birtokomban, és mind a két Twingonak én okoztam bajt. Bármilyen kibaszott dühítő a bénázásom, azért ha csak ennyi  balesetem lenne az elkövetkezendő pár tíz évben, én kiegyeznék vele.

Az első baki az volt mikor Horvátországban a két falu közötti útnak nevezett elválasztóvonal vastagságú, csak hajtűkanyarból álló aszfaltcsíkon én vezettem. Nem kellett volna. Le kellett volna nyelni, hogy Szépnevű zsigerből sokkal jobban vezet, és csak néha a volánhoz ülni, mert az igazság az, hogy kifogtak rajtam azok az "utak". Az első horvátországi vezetésem egyetlen nagy hónalj alatti izzadságfolt volt. Szerpentinek, vékony utak vég nélkül, szikla és tenger mindenhol, én meg közel sem voltam James Bond és Szépnevű sem volt Moneypenny, ha már, akkor inkább fordítva.

A baleset annyi volt, hogy mindenki gyorsabban ment, mint ahogy én toltam volna neki szívem szerint, de természetesen nem akartam lemaradni. Kezdők hibája, ha nyomás alatt vannak. Szarni kellett volna rá, hogy beáll mögöttem a forgalom, ott a Balkánon úgyis mindenkiből kitör a rallybajnok, megelőztek volna, ahol csak tudnak.

De nem, én toltam neki, kanyarban is, szemből meg nem fért el a teherautó, csak éppen hogy, hát kapott a twingo füle egy akkora pofont, hogy jócskán megmaradt a helye.

A mostani legalább ilyen dühítő bénaság volt. Egyszerűen nem figyeltem, és nem is láttam a kocsit. Díszlécnek annyi, meg egy kis horpasz plusz egy elmebeteg 60-65 éves tulaj.

Tolat, csatt, káromkodik, dudál, kiszáll, megnéz. Szeplősék is kinéztek, hogy mi van. Láttam, hogy mekkora a baj. Nézek körbe, hogy, hogy mozdul-e már végre valamelyik házban a függöny, vagy csapódik-e valamelyik ajtó, de semmi... Még mindig semmi. Hát mondom, akkor megyek, szomszédról van szó, itt leszek még két napig, megtaláljuk egymást.

De hogy én MIÉRT HAGYTAM EL A HELYSZÍNT???!!!!! Ő látta, hogy mi történt, LÁTTA A GONDOLATMENETEMET!!!!
Ez hülye bazmeg.
De hát dudáltam, az enyéim  még ki is jöttek, hogy mi történt!
Látta!
De hát nem nézni kellett volna, hanem kijönni.

Akkor aztán, jött az ő többmillió baleset nélküli kilométere, meg hogy a pestiek, meg én, meg a templom, meg a Szilágyi majd, meg az opelajtó-csere
Erre én meg a hogy mondja, és a hangnem, én is ideges vagyok, de nem így kellene, nincs annak az autónak semmi baja.
OPELAJTÓ-CSERE, majd reggel mondjam meg A Szilágyinak!!!
Halló? Először is nem tudom, ki az a Szilágyi, de az biztos, hogy kissé indokalatlannak tartom az ajtócserét egy max 10 km/h sebességnél és műanyagok találkozásásnál.
Szilágyi! Ajtócsere! REGGEL!

Nem normális, esküszöm. Mondjuk Szeplősék szóltak előre. A szerencsém az volt, hogy éppen aznap jött vendégségbe a családbarát család, ahol a családfenntartó éppen karosszéria lakatos. A Szilágyi ismert név volt, a fő családbarát megeresztett két telefont, hogy el legyen minden simítva. Az elsőt a lecsóval töltött csirkemell és a rablórömi között, a másikat reggel, mielőtt ő maga karambolózott volna.

Hálistennek már előre felmentette magát, mert a második (?) sör környékén többször is elmondta, hogy ilyen csak azzal nem történik, aki nem vezet. Nadehogy rögtön másnap reggel... ÁÁ, semmi gond majd ő kikalapálja magának. Az enyém harminc lesz, már meg is kérdezte a Szilágyit.

A saját életem. Én hibáztam, én fizetem, ez az élet sava-borsa, csíp is rendesen. A saját életem hülyeségei csak anyagi szinten 60 ropit tesznek ki nyár óta. Erre ugye itt van a mastercard. A többire meg többek között ez a blog.


                                                           *

Hát lassan vezetek, spórolok a benzinnel, fél tank alattról kell teljesíteni fél Magyarországot. Nézem ahogy a lassan sűrűsödő forgalmat jelző, mellettem 340-el elsuhanó ukrán suvok és magyar octáviák meg focusok fel-felkavarják a sóréteget.


                                                           *

A vasárnap este meg a szokásos. Akut béltágulással hazamész, és tudod ,hogy meg kellene állni, de nem tudsz ilyen hamar, így fogyasztasz  el 72 órára két embernek elég előre csomagolt gulyást, sztrapacskát és rántott cuccokat még vasárnap délután-este, mintegy öt óra alatt, többnyire egyedül.