Már dolgozom.

Reggel hétkor felkeltem. A lábaim kivittek a konyhába, ahol Anya életjeleimmel ősanyai mértékű szimbiózisos-szinkronban, valami  - egy férfi számára - felfoghatatlan módon harmonikus zökkenőmentességgel tette le elém a gigantikus kalácsszeletet, a natúr vajkrémet, a szalámit (igen, így eszem a fonott kalácsot), a kávét ÉS a teát.

Anya csak egy van.

Ugyanezt gondoltam most is, ezelőtt pár perccel, amikor belekukkantottam odakint a konyhában a megérkezésemkor septiben bevágott LIDLis bevesárlótáskákba, csak kicsit másképpen..
A népszerűbb nevükön 25 kilós szatyrok rottyig vannak kajával. Kacsa, káposzta,lesütött hús, rántott hal, majonézes krumpli, házimájas, rántott pulykamell, rántott karaj, halászlé. Gondolom csak, mert tudni nem tudom.

Én ugyanis csak szatyrokat, hűtőtáskákat, a Blikk szebb napokat is megért oldalait, és egy gumigyár éves termelt mennyiségét lefedő darabszámú befőttesgumit, azt látok.
A táskában a szatyor, a szatyorban az uzsonnásszatyor, amiben a csomagolópapír, amiben a műanyagdboboz vagy befőttesüveg, ami még fóliába is be van tekerve. És minden, de minden háromszoros duplazárral legumizva, rátekerve, rácsavarva, megvédve.

Anyát a legősibb anyai ösztönök irányítják akkor, amikor enni ad a fiának, amíg él és mozog és lélegzik, addig Ő Anya lesz és enni ad a családjának. Otthonról Az Ismeretlenbe csak háromszáz felnőttnek elegendő készétellel enged el, és, miután az étel a túlélés záloga, az ételt biztonságban kell tudni.

Az étel biztonságban van, még előlem is. Ott nézegettem a két szatyrot és nem tudtam, hogy miben mi van, de éreztem, hogy esélyem sincs megtudni. Persze biztosan fel van címkézve minden üveg és kajásdoboz, de olyan mélységekig nem fogok eljutni.

Lehet, hogy ma éhen fogok halni. De az anyukámat akkor is szeretem.