Elég heterós-maszkulin kapcsolatban vagyok a karácsonnyal, nagyjából úgy mint Billy Mack meg a managere, mikor zavartan hátbaveregetik egymást, és, hogy lazítsanak a szituáción, felmerül az ötlet, hogy rúgjanak be és nézzenek pornót.
Azaz, minden szép és jó, szeretjük egymást, csak kimutatni ne kelljen.


Amikor kinőttem a nagyi által kötött hóemberes pulcsit, az autópályát, és legóból már a technik is ciki volt, jött az, hogy nekem semmi nem volt szent. Mint tizenéves pöcsök, eljártunk először az éjféli misére dumálni, majd egy-két évvel később felfedezvén az egyetlen kocsmát, ami akkor is nyitva van, csocsózni. Meg inni.
Ez igazából csak az otthonról való távozás ténye miatt volt botrány szüleimnél, mert este kilenc-tíz körül már tök csendes volt a lakás, és ott egymagam a nagyszobában a csendben villódzó fával, meg a lucfenyőilattal nemigen tudtam mit kezdeni. A tévében csak kutyáscsaládos filmeket adtak, valami deutsche szexfilmet  Pro7-en viszont nem, és hát jó, jó, karácsony, de mi a tökömet csináljak itthon?
Az ember tehát fogta magát, bemondta otthon az éjféli misét, mint elfogadható indokot és lépett. Az, hogy a kikönyörgött áldiesel vagy piacdevergo pulcsi mennyire volt cigiszagú másnap, az más téma.

Aztán jött az az időszak, amikor tesóm vőlegénye, majd férje is nálunk lakott már, és ő pont az a plusz, az a jégoldó volt, ami kellett ahhoz, hogy kicsit meglazítsa a befeszült, kissé megfagyott családi ünnepet. Tudjátok, amikor újra élettel teli lesz egy kicsit már kiüredesett, jelentését vesztett szokáskör.

Először is a sógorom hatalmas kihívások elé állította anyámat, mert nem eszi
- a halat
- a hagymát
- a gombát
- a paradicsomot
- a semmilyen zöldséget

Tulajdonképpen nem eszik semmit a rántott húson és a majonézen kívül. Ez azért óhatatlanul együttjárt a karácsonyi menü huszoniksz év utáni újragondolásával.

(Ez a nem tudom hány év után ebben a formában már nem igaz, ahogy a sógorom sem 70 kiló már...)

Aztán egy csomó mindent lehetett neki venni, mert a ruháján kívül, ami rajta volt, az első időkben nemigen volt semmije. Nem élt egy tervekkel teli életet, na.
Viszont piázott, legalábbis nem kérdezte meg, hogy felbonthat-e otthon egy doboz sört? És ha ő piázott, akkor már nekem is lehetett, de nem csak ez volt lényeg. Valahogy felpezsdültünk tőle. A nagy család valahogy mindig jobb, de háromnegyedspiccben az igazi.

A következő stációt  a barátnős karácsonyok jelentették, mikor a kapcsolat komolyságát azzal lehetett bizonyítani, hogy nem otthon karácsonyozol.

A keresztfiam születése után természetesen minden Ábiról szólt és újra eljöttek a gigászi dobozhalmozós, csomagolópapír-letépős karácsonyok.

Amikor apám meghalt, Ábi nem értette, hogy a mama miért sír olyan nagyon, mert karácsonykor nem szokás sírni és nem mert örülni, majd a mama összeszedte magát, és akkor már lehetett örülni, de azért szemmel tartotta, vissza-visszatért hozzá, hogy minden okés-e?
A gyerekek néha kifejezetten olyanok, mint a félelmetesen bölcs és mindent tudó/érző háziállatok.

A tavalyi karácsonyomat értelemszerűen hagyjuk, kb. gyomorfekélyt kaptam az idegességtől, otthagytam a vacsorát és este nyolctól az ágyamban malmoztam, azon gondolkozva, hogyan lehetne egyszerűen csak szkippelni az egész ünnepet.

Az idén Szeplős lesz úgy, mint én tavalyelőtt, talán pont ezért az albérletben nincs pardon,  minden a karácsonyról szól, ha már otthon úgy is az elképzelhető legszarabb lesz. Tavaly még összevesztek annyira huszonnegyedike délelőtt, hogy átmentek Hugi egy várossal odébb lévő albérletébe hárman, csajok. Estére azért kaptak az apjuktól "lófaszt, amit ígértem"-et, kis borítékban, ez azért eléggé értékelendő poén az apjuktól.
Az élet egy cinikus, rohadék seggfej, hogy idén már annak is örülnének,hogy ha lenne kit nem elviselni.

Nálunk az lesz, hogy újra elrontom a tengeri herkentyűs salátát, amit idáig egyszer sikerül jól elkészítenem, de nem lesz baj, mert aki eszik belőle, úgy is nyakonönti majonézzel. Anya megfőzi a világbajnok halászléjét, és az én apám nekem akkor fog hiányozni, mikor rájövök,hogy már nincs belefőzve a ponty feje-szeme, meg egyáltalán, hal is csak passzírozva van benne, mert nincs olyan barbár az asztalnál, aki ilyesmit enne.
A konyha nálunk egy kitűnő kifogás arra, hogy a lehető legkevesebbet legyek a fa környékén, mert általában ha benn vagyok a nagyszobában, akkor csak nézem tesómék hármasát, az új családot, akik ott laknak, és foggalmam sincs, hogy mi a faszt csinálok ott, mert valahogy ez az egész már nem az enyém.
Majd a legférfiasabb önsajnálat percei elől menekülve iszok egy három viszkit és úgy csinálok, mintha lenne válaszom arra, hogy mihez is kezdjek ezzel a karácsony-üggyel, majd másnap megkönnyebbülten jövök melózni és egy évig megint nem kell ezen rugóznom, meg Anya helyzetébe nem-belegondolnom.