Vissszamentem A Terembe. Nem nézek utána, de szerintem szűk három-négy hónap alatt sikerült rávennem magam, hogy újra kezdjek valamit magammal. Természetesen azóta mindennapi szertartás a tükör előtti polófelhúzás, hogy fogytam-e, meg egyáltalán Brad Pitt beköltözött-e már a fejem alá? (Nem.)

Egyértelmű, hogy az új lelkesedést meg kellett támogatni egy igazi edzőtáskával (Decathlon, Geoanute 40 L), amibe normálisan elfér a cipő, nadrág, poló, törülköző, szivacs, turmix,  a melóba otthonról vitt kaja, meg a többi női kacatcucc, mint pénztárca, füles, pendrive, zsebkendő, bicska. Azóta minden nap büszkén a vállamra csapom és így teljes hasonlóságot mutatok a 86-oson a Komjádiba, edzésre tartó tanulókkal. Csak én tudom, hogy hozzájuk képest én bizony sokkal komolyabb dolgokba fogtam. Vizilabda meg pancsolás? Hagyjál már.

A legjobb természetesen az -  ezt a hatásmechanizmust már leírtam többször -, hogy amikor a kötelező mindenalkalmas futás, has meg az épp aktuális testrész meggyötrése után a sapkát fejedbehúzva botorkálsz a Bem rakparton a turmixodat szürcsölve, elégedetten, hogy VÉGRE csináltál valamit, túl vagy rajta.

Körülötted mindenki hazafele tart, a Parlament kivilágítva, a Margit-hídon ünnepélyes lassúsággal találkoznak a szembejövő Combinók és akkor az egész napos nyüzsgés, agyi-zsizsik elcsendesik benned, és a helyére kerül minden.

És persze otthon ez vár rád, mert hazavárnak: