Ha most úgy kezdem, hogy a dolog úgy kezdődött, hogy nem szeretem, ha térítenek, akkor teljesen félreviszek mindenkit, mert én természetesen NEM TUDTAM, hogy Lenkei doktor úr szcientológus. Sőt, arról sem tudtam, hogy a szcientológiában létezik egy nem elhanyagolható mértékű egészségmánia, és egyáltalán: Tom Cruise-on kívül semmit nem tudok róluk. Sőt, hogy legalább ma azt valljam, amit tegnap: nem is érdekel, hogy most Lenkei mit vall, csak jó legyen a cucc.
Az, hogy nem szeretem, hogy térítenek, arra vonatkozik, hogy Szeplős és én mostanában csak esünk-kelünk, ha "ilyen" fos kis betegségekről van szó. Először volt a wc-re rohangálós történet még bőven nyár derekán, majd már nem is tudom, hogy ki, de kapott egy torokgyuszit. Aztán azóta tulajdonképpen, ahogy gyógyul az egyikünk, úgy esik vissza a másik. Olyan igazi fasza kis pinpong mérkőzés ez, a Candida, az labdába sem rúg, kérem szépen. Én néha még mindig küzdök tüdőre, és tegnap estére Szeplős teljesen audióképtelen lett. Újra. Hársfa, méz, vitamin, Strepfen, kutyafasza, kurvára unalmas már mindegyikőnknek.
Valamit okozni kellene már. Nem tudom, hogy mitől vagyunk ennyire táposak (Appppa, nagyon szerette ezt mondani rám, én voltam az ő nyüszöge, tápos fia, a városi nyamvadék, aki nem szívta magát soha egészségesre falusi levegővel), a stressz, a napi egy alma hiánya, vagy tényleg csak a város teszi, de valamit okozni kellene.
És innen jön a térítés. Anyám évekkel ezelőtt a Béresre esküdött, igaz ő maga soha nem szedte, mert meghozza az étvágyat... De MINDENKI dicsérte. Aztán apának adta a Centrumot, mert az is nagyon jó.
Szeplős volt barátjának anyukája Calivita termékekkel tömte a fiatal szervezeteket. A mai napig ott kukkol vagy 6 ilyen doboz Szeplős territóriumában (értsd: számomra megfejthetetlen rendeltetésű kütymürök, katymagok, dolgok, izék és (rosszabb reggeleken) baszok halmaza)
Most Lenkein van a sor. Szeplős húga és anyuja a Lenkeire esküszik. Nekem meg itt telt be a pohár, hogy most akkor Lenkeit fogunk venni, mert most ő a tutti?
Nekem ez inkább félinformációk alapján való kapkodás, belekapás, semmint egy felelősségteljes döntés. Tehát netre fel és kezdődhet az infókra való vadászat. Ekkor jött a szcientológia. Jó, ez miért fontos? Ja, hogy ez vallás módszeresen túladagoltatja a hívőket? Akkor mi is van a Lenkei alapcsomagban? Úgy kezdődik, hogy 1000 mg C-vitamin. Erre mondta nekem azt a gyógyszertáros, hogy ebből lesz a vesekő.
Most akkor mi van?
Nem az, hogy el sem gondolkodom sima gyümölcsevésen, de igazából én eddig se gondoltam, hogy keveset juttatnánk be a szervezetbe. Télen pl. iszonyat sok grapefruitot csavartunk, szerettük az ananászt, imádom a savanyú káposztát és folyamatosan rá vagyok kattanva a kápia paprikára. Az íz nélküli paradicsom gondolom nem számít.
A nyári zöldség jó barát, és sokszor akarok(!) és eszem valami fáin salátát, de nem, nem veszünk minden nap áfonyát és ribizlit, meg mit tudom én mit. Nem is fogunk.
Tehát úgy gondolom, hogy kellene valami mellékeset szedni, legalább egy ideig, "kúraszerűen", de úgy érzem, hogy megoldást nem, csak erdőt találtam. Oda bevittek jól, megint.
És úgy is Lenkeit fogunk venni a Mammutban, "még ma".
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
hagymácska 2009.09.09. 22:16:05
or not. én személy szerint ha meghallom h.szci összerándul a gyomrom. felejtsd el Lenkeit, nekem nagyon bevállt a grapefruitmag kivonat, kizárólag az olcsóbbik, keserű fajta. napi 3X8 csepp 1 dl vízben lehajtva majd még rá vagy fél liter h.ne érezd azt az ízt, de pl.egyik haverom kifejezetten szereti..na. ennyi.én a candidából gyógyultam ki ezzel+diétáztam 3 hónapig azóta semmi gondom. a grapefruitmag kiváló immunerősítő, féreg és gombaűző, még aids-es betegknek is ajánlják immuntámogatásra. kb.1200.- /üvegcse.
javasolt még az antibiotikumok mellőzése, csak ha már végszükség van akkot szedj, illetve a sok tartósítós junkfood mellőzése.
nem mellesleg bmelyik vidéki barátom felköltözött Bp-re hasonló szarságokkal küzd..
sok szerencsét, jobbulás, majd írd meg hogyan vált be a dolog
üdv: hagymácska
zoli vagyok · http://zolivagyok.freeblog.hu 2009.09.10. 07:25:22
30 · http://harminc.blog.hu 2009.09.10. 09:07:22
Szvetlana 2009.09.10. 10:43:08
@30: az az igazság, hogy a Tv-be reklámozzák a sok csillivilli szir-szart, én általában bemegyek a patikába, aztán veszek valami noname multivitamint oszt jól beszedem. Másik mániám meg a gyógytea, aminek említésétől sokan eleve rosszul vannak, de nagyon sok bajnál olcsó, hatékony megoldás, mindenféle műmérgek nélkül.
30 · http://harminc.blog.hu 2009.09.10. 13:03:59
bjork 2009.09.10. 14:43:00
a szcientológia rossz, értem?