Voltam olyan meggondolatlan, hogy kitettem a lábam az épületen kivülre a "most nekem telefonszámlát kell befizetnem" - felkiáltással. Ez persze nem izzadságszagú postai vagy szolgáltatónál való sorbanállást jelent, hanem egy némileg hanyag pozú megjelenést a legközelebbi OTP automatánál és kisebb varázslást a hónap elején még jobban betárazott plasztikkártyával.
És mivel egy kedélyes 23°C fok van odakinn simogató napsütéssel, szellővel, az égvilágon semmi kedvem nem volt visszajönni a multihoz, sokkal inkább le a Dunához. Át is verekedtem magam az útvonalamra alapvetően merőleges észek-déli irányú mindennemű forgalmon (autó-HÉV-bicikli-autó) és kinéztem magamnak egy, a gáton oldalán végigfutó lépcsősort.
És innen egy másik teljesen más világba érkeztem, tényleg kicsit olyan Csodaországos beütése volt a leereszkedésnek.
Először is azt hinnéd egyedül te vagy az a marha, akinek ez a képtelen ötlet eszébe jut hétfő délelőtt. De nem: míg óvatosan lefele settenkedsz a fokokon (nem csekély mennyiségű üvegszilánkon és cigicsikken keresztül vezet az utad, jelezvén, hogy a hétvégén azért errefele komoly ivászat folyt/folyik), meglátod, hogy a fővárosi legalább egy darab homeless/horizont arány itt is érvényes. Aztán felfedezel egy félmeztelen, napozó, bármit olvasó srácot, és kicsit keserű szájízzel arrébb vonulsz pár métert, hogy meglegyen az egyedüllét illuziójához szükséges távolság. Pár perccel később egy lány is megjelenik a lépcsőkön, ő már eleve nem is jön tovább, leül az egyik viszonylag tiszta lépcsőfokra: ő egyértelműen sulis jegyzetek olvas.
Másodszor: ha túljutsz azon, hogy itt se leszel tökegyedül, akkor azért elkezded élvezni, ahogy locsog a víz a lábad alatt. A nap süt, és ha becsukod a szemed pont olyan az egész, mintha Balatonakárhol ülnél a strand hullámtörőin, a fémlépcső mellett. Szinte el kezd vágyódni a lábad, hogy lecsússzon róla a zokni, és belelógjon a vízbe. De legalább, hogy papucsban, saruban, szandálban legyen. 
Később el kezded nézegetni szemben az idióta kacsákat, ahogy nagyban méltatlankodnak a sok hordalék miatt, az árral szemben (nyilván nem önként) evező kajakost, a Margit-szigetet, és lassan eltompítanak a város távolinak tünő zajai.
Kb tíz percet voltam lenn, de felért egy gyógykúrával. Palackozni kéne az ilyen élményeket :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
