Igazából ez a post leginkább Zolivagyok kommentnek lenne jó, de nem hiszem, hogy olyan nagyon összeszedetten meg tudnám fogalmazni és Szépnevű is olvasná biztosan és rájönne, hogy ki van a „30” fedőnév alatt…
De ahogy szóba került a Soproni anyámtyúkjásvizilabdásmivagyunkacsászárokos reklámja, (nem teszem be a videót, a youtube-os oldalon lévő kommenteket kár lenne kihagyni) illetve az, hogy mennyire "pátoszos és kínos" ez egész és, hogy megint itt van március 15., valahogy kiváltott bennem egy gondolatsort. Ez ritkaság, ezért le is írom :)
Ahogy fényképeket kerestem a témához, ott kezdett el kifolyni kezem közül a téma (csúnya-csúnya képzavar), mert iszonyat módon belémvágtak az emlékek, eszembe jutott annak a hegynek a neve, amiről írni akarok, az egész nap, ami ezerszázalékos bizonyosságal állíthatóan a legszebb volt az életemben:
Szépnevűvel való, életem eddigi egyetlen igazi nyaralása hol máshol is eshetett volna meg, mint Horvátországban, hiszen oda megy a magyar, mert annak tenger köll, az Adria meg közel van. Az tény, hogy majdnem elélveztem, mikor a Twingoból, Senjnél, életemben először (igen, tudom rendkívüli szóismétlés) megláttam – a velencei Lido szutykát leszámítva - a Tengert. Az igazi, vakítóan kék, kristálytiszta levegőjű, fehér sziklákkal szórt tengert.
Órákon keresztül transzban voltam, hogy sokszor csak pár méterre kanyargunk a víztől, aztán persze az út győzőtt: még pár órával később már csak oda akartunk érni, főleg azért, mert alapvetően amatőrök és szüzek votlunk az igazán hosszú autóutakat illetően. Fenn viriböltünk egész éjjel, mert nem tudtunk aludni az izgatottságtól. Ennek ellenére ágyban tartottunk magunkat, hogy pihenjünk, Lófaszt, el kellett volna indulni, mert így délután négy fele értünk oda kb.
A hat napos nyaralás legszebbje kétségtelenül a spliti kirándulásé volt. Minden jól jött ki, nem szállították el az autónkat, mint Dubrovnikban, és olyan dolgokat láttunk, ettünk, tapasztaltunk, amik csak tovább emelték a nap fényét.
További ódák elkerülése végett rátérek a Marjan-hegyre. Szóval miután végre megfelelően sok és előfordulási gyakoriságukban is kielégítő érzést okozó pálmafát láttam a spliti sétányon, Diocletianus palotája előtt (az első pálmafát, amit láttam Horvátországban, konkrétan átöleltem), felmentünk a Marjan-hegyre.
Ez különösen azért volt nagyon jó, mert ugyan egy csomó útleírás tartalmazza a hegyet, mint kihagyhatatlan látnivalót, de a legtöbben csesznek megmászni a sok lépcsőt a kilátóig. És ez olyan érzéssel tölt el, hogy végre - azontúl, hogy Split hihetetlenül szép város - olyat látsz, amit sokan nem. Ahogy egyre magasabbról tekintesz vissza, egyre inkább szebb rálátásod nyílik a városra, és amikor már majdnem felérsz , akkor a fák mögött bújó nyílt tenger is megmutatja magát. A Bračra, Hvarra tartó vagy épp a szigetekről érkező kompok fehéren szikráznak a távolban, csak úgy húzzák maguk után a fehér, fodros farvizüket..
Ilyen szépet még soha nem láttam. És nem képeslap volt, amit valami ismerős küldött és kitettünk a konyhába, hogy azt nézegessem a bableves mellett, nem netről vadászott háttérkép volt a számítógépen, hanem ott voltam és láttam és alig tudtam felfogni, hogy VÉÉÉGRE ÉN IS látok ilyet.
A kilátó maga abszolút fenn van a csúcson, oda még extra mászni kell jópár fordulónyi lépcsősort. És itt érkezünk meg az egész apropójához:
Közvetlenül a kilátó előtt van egy bazi nagy horvát zászló. Csak úgy csattog, lobog nagy büszkén a hegy körül örvénylő szélben. A talapzatán kívűl négy nagy sodrony tartja, azok csak úgy remegnek, surrognak az erőlködéstől, és igen – pont így megszemélyesítve érzékeltem: mint négy nagy izmos kar, úgy tartják a szélben azt irdatlan vásznat (vagy ki tudja milyen anyagból készülnek az ilyen zászlók).
Szóba is került köztünk, mert ugyan emlékeim biztos csalnak, de azért tényelg elbámultuk a jelenséget egy ideig: hogy a horvátok biztos irgalmatlan büszkék az országukra, a jelképiekre, hiszen biztos, hogy egyelőre minden a háborúhoz kötnek. „Megcsinálták az utakat, a háborós sérülések alig látszanak az épületeken, a dubrovniki házak híres cserepeit lecserélték”, az utikönyvek is tele vannak ilyen megjegyzésekkel. Anélkül, hogy belelátnék, mondom, hogy biztos van egy bizonyos élénk, friss nemzeti büszkeség bennük. És itt kötném össze a két témát: nálunk annyira el- és kihasználták ezeket a jelképeket ki tudja hány csoport, ki tudja hány éven keresztül, hogy egyenesen kínos ezeket a témákat még csak felhozni is. És ezért bánt, hogy a Soproninak egyáltalán eszébe jut ehhez nyúlni, mert tudja, hogy ennek bizony visszhangja lesz. A youtube-on istentelenül szidják egymást a kommentelők, Zolivagyokon is pátoszosnak, kínosnak látja valaki a reklámot.
Nem azt akarom mondani, hogy irigylem a horvátokat, mert nem lehet olyan jó dolog mindent egy nem is olyan régi háborútól eredeztetni.
De ez a kurva magyar politika… Erre már a reklámoknak is lehet építeni. (Amúgy ha magát a filmet nézem, elég jól meg van csinálva szerintem.)
És a non plus ultra: itt van két komment az egyik blogból:
„Én majd akkor tűzök ki korárdát, mikor ÚJRA ki lehet tűzni úgy, hogy ne kezdjen el agyalni rajta senki, hogy kinek a melyik oldalán is állok..addig ünnepség helyett unokázok.
Elcsszeték, lejáratták, hányinger lassan minden ünnep.
Sajnos.”
„Tudjátok, évek óta először azért is kitűzöm...Leszarom, hogy ki, mit gondol, én azt, hogy március 15-én évtizedek óta ezt a szép szokást követjük és erre való a kokárda, és tanulják meg a gyerekeim is!! És nem vagyok hajlandó azt nézni, hogy balos, vagy jobbos, legyen magyar, vagy csak világpolgár. Ezt kellene valahogy mindenkinek fókuszálni, sokkal előrébb tartanánk...Tessék, hétfő reggeli új mozgalom, vissza a kokárda szabadságát!!Kár, hogy kihagytam a cikkből, de a politikamentességbe úgy sem férne bele, így hullott volna a férgesbe:D”
És, hogy melyik blog ez? A Poronty – a Velvet baba-mama-papa blogja
A kommentben meg már simán megy a cirkusz.
Magyarország, bahh..
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
