Azért nagyon kütyüssé tett az elmúlt pár év. Szépnevű, az apja, meg Jazz együttes hatása lehet ez,  szép lassan szélesedik a a repertoár, még ha  éppen jó nagyot is szívtam az „azonnal de rögtön most kell nekem” – habitusommal.

A legújabb szerzemény  a Nokia 5800 Xpressmusic volt, ánglius a lelkem, eBayről berendelve, no garancia, háromágú töltő (perverz angolok), de részletre, baráti áron egy ismerőstől. Ilyet sem csináltam még, de éppen azt beszéltük nemrég Jazzel, hogy igazából mindent úgy intézünk, hogy garanciás legyen, de még annak ellenére sem buktunk soha, hogy ezeket az új cuccokat bevallottan egy-két-három évre gyártják...

Ahhoz képest, hogy történet ott kezdődött, miszerint AZONNAL KELL egy Nokia, 3.5 Jack dugós telefon, szépen eljutottunk az Xpress-széria csúcsáig. Az sem tartott vissza, hogy át kellett (volna) szoftverelni magyarra, illetve épp, hogy elkezdtek rá programokat írni.

Egy-két napig nem is volt vele semmi gond, és muszáj megadnom, hogy tényleg nem átvágás volt a dologban – szerintem -, merthogy valóban zsír új volt a készülék. Gyári fólia rajta, doboz, tartozékok forrasztott zacsiban, mindent én nyitogattam ki, élveztem az „új”-szagot rettenetesen.

Okosabb a teló, mint én, de élvezem ezt is piszkosul, hogy majd jól felhúzom magam, mire kitalálom, mi, hogy van, mit, hogy lehet, ill. mi, hogy működik. Persze vettem utángyártott töltőt – ez is egy jó program, mire megtalálod a legolcsóbbat, vettem képernyővédő-fóliát, vettem egy jó ki fülest hozzá.

Épp elkezdtem telepakolni programokkal meg zenével a gépet, mikor odafentről azt mondták, ácsi, ennek a gyereknek még tanulnia kell!, és elrontották a telefont.

Elkezdett villódzani, villódzni, vibrálni a képernyő....

...Amit nem is hagyott abba, így pár nap után, egy kisebb egymásnakfeszülést követően   készülék az eladónál landolt, én meg visszakaptam ötezer forintot leszámítva az első részletet. Benyeltem, mit tehettem volna, nem volt kedvem foglalkozni vele, a bizalom is elszállt, nehogy már majd 70000 Ftot fizessek egy szervizt megjárt készülékre. A srác ugyan tuttira eladja valami féleszűnek ugyanannyiért, amennyiért nekem adta, szóval boritékolhatóan nyert ötezer forintot az ügyleten.  Tanulópénz. (Pedig abból volt már sok.)

Persze nem bírtam sokáig, a szerelembe esés már megtörtént és azonnal de rögtön, most kellett nekem egy új telefon. Két napig bírtam, két napig nézegettem a használt-és-vagy-független készülék-piacot, de aztán annyira nem voltak jó ajánlatok, meg annyira akartam magam biztonságban tudni, hogy csak bevállaltam két év hűséget Vodafone-éknál. Az előfizetés hálistennek elég jó, nem hinném , hogy a két évből 6 hónapnál többet enne a kefe egy jobb ajánlat miatt.

amen mp3 | amen lyrics

Szóval itt van az érintőképernyős csoda, lehet bizgentyülni, programokat keresni rá, beállítani, szoftvert frissíteni rajta, netelni, gpsezni (ami még nem megy, egy kurva műholdat nem fogtunk még be), skype-olni, fényképezni, filmet nézni, Jazz tudja mit még.

Szeplős még nem döntötte el, hogy utálja-e, vagy sem. Igazából látom rajta, hogy nagyon élvezi a dolgot, hogy ilyen kütyü került a közelébe, de SOHA nem költene ennyi pénzt telefonra. Látom rajta, hogy örül, hogy örülök, torelálja is a dolgot egy darabig, de tegnap már megvolt az első torokköszörülés, mert ugye azt mégsem gondoltam komolyan, hogy elmarad a kaja utáni ölbeülés?! (Van két fotel egymás mellett, kizárólag ott szoktunk inputolni, lévén, hogy máshol nem is lehet a lakásban. Szeplős az anyagbevitel után mindenféle gátlás nélkül átmászik az ölembe, hogy ott jó legyen neki pár percig.)