harminc

Még olyan értelemben sem történt semmi, ahogy általában lenni szokott: nem volt otthon balhé, nem vesztem/vitatkoztam össze senkivel, nem húztam fel magam idegesítő apróságokon. Persze előrelátóan jóval kevesebb időre jelentettem be magunkat , mint ami általában ideösszeomlásomhoz szokott kelleni. És ez igazából be is jött: ha csak egy napra mész haza, vendég maradsz.

 

                                  

 

Az otthoni részén szépen végiggyalogoltunk Szeplőssel. Szombat estére hazaérve még anyámmal sem találkoztunk, mert nőnapi bulira ment néhány barátnőjével, szóval segített a laza indulás is. Miután tesóm férje indokolatlanul komolyan veszi a zéró toleranciát, Jazz jött ki értünk barátnőjével, otthon kicsit kajáltunk, kicsit ittunk és nekiindultunk a tornádó sújtotta városnak. És még nekem jutott eszembe, hogy abba a biliárdszalonnak álcázott kocsmakomplexmba menjünk, ahol mint majd’ minden tizenéves, én is elkezdtem az éjszakázást. Évek óta nem voltam hajlandó oda betenni a lábam, de végül is - ahogy meg is jegyeztem -, hova is mennék harminc évesen, ha nem oda, ahol az egész elkezdődött? Persze utána átkönyörögtem magunkat a főiskolás ivócsarnokba, ahol egy kétszer meg nem gondolt abszint biztosította a másnapi macskajajt és lassan haza is mentünk. Jazz ezúttal nem borította rám/ránk az asztalt, hogy hajnal előtt hogy merészelem lefújni a bulit – ebben biztos segített barátnője jelenléte is. Mi taxival haza, Jazzék gálánsan felajánlott sapkámat magukhoz véve gyalog balra el és jóccakát.

 

A reggeli fürdőbe való kiszökés-visszalopódzás még bőven úgy esett meg, hogy nem találkoztunk senkivel. Ahogy vártam, hogy befejezze a sminkelést, valami egészen nagy nyugodtság szállt rám. Csak néztem azt a kicsi lányt, ott New Jersey egyik életveszélyesen kicsiny fürdőszobájában, a mosógépre tett harminciksz évet kiszolgált babafürdető kádunk, a fogkrémfoltos mosdókagyló, a rozsdásodó FÉG kazán és a ruhákkal tömött fregoli díszletegyüttese között, egyszóval otthon, és ott és akkor megértő és megbocsátó mosoly volt bennem az élet iránt. Béke volt bennem – de most komolyan. Persze a lakás négy éves hűbérura öltözés közben azért már majdnem ránk törte a nagyszoba ajtaját, de Szeplős megúszta az egy száll melltartóban való intermezzót, miután a Hook kapitányos pizsama tulajdonosát sikerült rávenni, hogy mégis maradjon az eredeti tervnél, nevezetesen, hogy pisilni kellene felkelés után.

Anya olyan játszási könnyedséggel esett túl Szeplőssel való megismerkedésen, és Szeplős olyan egyértelműséggel és bátorsággal kezelte a szituációt, hogy sírni tudtam volna.

Nem tudtam odafigyelni, egy csomószor el kellett mennem, bütykölni tesómék számítógépén, és Szeplős nem rótta fel, nem bújt a hátam mögé. Szeplős beszélgetett Anyával, játszott keresztfiammal és nem haragudott rám.

Volt tortám, voltak örömködős ajándékaim, és sokan voltunk. Jó volt, tényleg jó volt.

Elvittem Szeplőst egy jó nagy New Jersey-körre, de leginkább a kocsiból mutogattam a várost a környéken tomboló tizenöt hurrikán miatt. Vett egy felsőt a külvárosi outletben, még kettőt a plázában, sírt apám sírjánál, míg én több hónapja otthagyott koszorúkat szállítottam el a kukához (basznak eltakarítani bármit is télen, ám amint megjön a tavasz nagyon hatékonyan hagyják heti rendszerességel ellopni az összes virágot), hiába kerestünk zsebkendőt sógorom autójában, és találkozott Nyomozóval egy húsz percre az egyik belvárosi – amúgy szigorúan kerülendő – kávézóban, felhajtatattuk tesómmal az egyik újabb farmerját és visszafele, este, tök véletlenül egy buszon jöttünk Jazzékkel, aki felkísérte barátnőjét Pestre, és az utolsó járattal meg jött vissza. Még mindig szerelmes. Rettenetes. Menthetetlen. Deviáns.

                       

 

És igen, Szeplős képes volt felkelteni 7:10 perckor, hogy belesúgja a fülembe, hogy „Boldog születésnapot!” És valami újra és újra megismétlődő női ösztönséggel tényleg nem vett semmit. Írt egy levelet arról, hogy tudja, fontos nap ez számomra, amikorra nagy tervek megvalósítására törekedtem, de az ő szemszögéből azt jelenti ez a harminc év, hogy minden csalódással, hibával a hátam mögött… és ha egyszer visszatekintek erre a napra ez legyen az egyik legszebb és legnyugodtabb. És lőn: ma délelőtt 11-ig, amíg fel nem raktam a vonatra és be nem mentem a Westendbe ebédelni, eszembe se jutott, hogy baszki, már benne vagyok a harmincban.

Délelőtt sütött nekem egy gyümölcstortát, addig én szépen olvastam a szobában, ahogy elterveztem, aztán elvitt a Széchenyi-fürdőbe, majd megnéztük a kanapés-multiplexben a Largo Winchet (volt róla szó, hogy minden most futó filmet láttam már, de ezt nem, és érdekelne.) Majd beültünk a sörözőbe, ahova mindig be szoktunk ülni, koccintás és vacsorálás.

 

A nők hihetetlen mértékben tudnak szeretni. A nők hihetetlenül odaadóak tudnak lenni.

Nekem hihetetlenül szerencsém van. És egy kurva nagy faszkalap vagyok. Okosnak kellene lenni. De csak 30 vagyok.