Megláttam, és úgy ütött, hogy levegőt se kaptam. Baromi ritkán érnek ilyen durván súlyos behatások. Le is fényképeztem, megmutattam egy-két embernek, aztán azért el is felejtődött egy kicsit.
Tegnap, ahogy megérkeztem Szeplőséktől két nap feszültségével a tarkómban, szinte ráugrottam az otthon található tudatmódosítókra: kv, cigi, sör, erős.
Aztán a telefont viszonylag céltalanul nyomkodva megint megtaláltam, és mondanom sem kell a hatás ugyanaz.
BAAAAZZZ…
Nagyon kemény. Igazából ismerhetném is, de valahogy nem figyeltem fel rá nyáron, teljesen magunkkal voltunk elfoglalva Szépnevűvel.
De már Szépnevű sincs, és hát nem utolsósorban pont ezért elég fogékony állapotban vagyok egy ideje.
Szóval zsibbadt utazás a villamoson, sok ember, szar idő, hétköznap, egyszóval úton az átmeneti szállásom felé. Deák tér, kék metró, a peron végére beáll, nem néz se jobbra se balra, csak VAN. Aztán egyszer azért csak felnéz és BUMM: ott van A plakát a maga egyszerűségében, egyértelműségében. Durván, megdöbbentően személyes üzenetként ordít, robban bele a szemeden keresztül az igazán szürke szürkeállományodba.
K.O. egy ütéssel.
Hol a boldogság mostanában?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
